Olasz fórum

Olasz fórum

2024ben Pesaro Olaszország kulturális fővárosa

2024. január 03. - mbemba

2024ben Pesaro a szokásosnál is több kulturális programot szervezhet és azok még nagyobb figyelmet kapnak! Azért is örvenedtes ez a választás, mert Marche tartomány Olaszország egyik kevésbé ismert területe. Pesaro egy Adria-parti, lényegében 100 ezer lakosú város. Viszonylagos ismetsége Gioacchino Rossininek köszönhető. Pesaro ugyanis a híres zeneszerző szülővűrosa.

Ha valaki eljut Pesaróba, ne hagyja ki Urbinót se!

Az eseménysorozat honlapja egy vonalnyira!

https://youtu.be/G4Q4DspfWB8?si=S2FWooWrZtdUnLgk

Inter-Milan 3-0! NYERS, NYERS és ismét Nyers, Nyers István!

A minap 5-1re nyert az Inter a Milan ellen! Erről jutott eszembe, hogy rákeressek arra, hogy van-e nyoma annak, hogy valamikor 3-0ra nyert az Inter a Milan ellen, úgy hogy mindhárom gólt egy magyar ember vágta.

Ő volt Ners István!!!!!! Steeeeeefano Nyers, Párizsban Étienne!

1953. november 1én trötént! És ha belegondolunk, hogy félévre rá, Bernben vb-döntőt vezstettünk, ráadásul....

Pár éve, ezt a posztot írtam róla!



Bob Dylan van, telefon nincs!

Olaszországban koncertezik Bob Dylan! 82 éves a 2016ban Irodalmi Nobelt kapó amerikai énekes!

(Talán szívesebben mennék el végre egy Mannarino-koncertre, de ha hallom, hogy Dylan idén Olaszországban jár, akkor lehet mégis oda csoportosítom a forgótőkém. Marad Pécs, Sárospatak, Kolozsvár,...)

Lehet, hogy koncertsorozatán a 2020as lemezének (Rough and Rowdy Ways) dalai egy videó formájában idáig szállnak, lehet egy hírként elérkezett volna hozzánk amúgy is a koncertsorozat hÍre, de most másról cikkeznek az olasz hírírók, kiabálnak rikkancsok: Bob Dylan és csapata úgy döntött, hogy örül a fellépésnek, de aki kíváncsi rá, az a telefonját tegye le odakinn vagy persze el se hozza. És Így tettek az olaszok.

Tegnap Luccában énekelt, előtte többek között például Milánóban és hamarosan jön Róma!

A zene az első!

Köszönöm ezt is!

Párbaj! Ungaro Santelli története!

Pár hónapja olasz témájú budapesti sétákat szervezek! A holnapi séta meghirdetésére írtam egy posztot!

PÁRBAJ
Italo Santelli? Ungaro Santelli!

Az Olasz séták Budapesten pénteki sétája (június 9, 17,30) a Blahán kezdődik és rögtön a bemutatkozás után Santelli mester vívóterme (Sale Santelli, Erzsébet körút 1.) kerül szóba, majd 10-20 percig a Maestro a téma.
Mikor Italo Santelli vívóbajnok 1896ban Budapestre érkezett 30 éves volt. Sokan érkeztek akkor ide a millenniumi ünnepségekre, de ő már akkor sem nézőnek, bámészkodónak érkezett, s talán maga sem hitte mi minden vár rá Budapesten, Magyarországon. Hogy Satanellinek fogják hívni, hogy magyarul fog tanítani - bár soha nem fog megtanulni igazán pontosan, olyan pontosan, mint amilyenek vágásai, szúrásai, döfései, hogy a magyar séfek neki Santelli-rántottát fognak készíteni (Úgy beszélt valahogy, mint Ludas Matyiban az olasz építészmájsztró).
Rövidtávú terve az lehetett, hogy megnyerje a millenniumi bajnokságot, ahová 232en neveztek. És, mit ad Isten, megnyerte! Alighanem meggyőző személyiség lehetett, mert rögtön meghívták, hogy tanítsa a magyarokat, képezze tovább őket, mutassa meg a trükköket, a technikát. És Italo Santelli, aki korábban Angliában már tartott képzéseket sportolóknak és mindenféle grófoknak, meg őrgrófoknak, elfogadta a meghívást. Vívótermet nyitott, méghozzá a Blaha Lujza téren, egész pontosan az Erzsébet körút 1. alatt. Sale Santelli néven.
Hogy hogyan dolgozott? Jobban nem mehetett volna: Gerevich Aladár, Elek Ilona, Berczelly Tibor,,, magyar olimpiai- és világbajnokok hosszú-hosszú sora nőtt fel a keze alatt. Valamennyien mesterüknek vallották Santellit, az olaszt, aki túl a káprázatos szakmaI sikereken személyes életét tekintve is volt a büszkeségre. Egy évvel Budapestre érkezése után megszületett fia, Giorgio, majd jóval később (1912) lánya, Florenza. Utóbbi 1945ben Budapest bombázásakor halt meg, rövid időn belül a tragédia nyilvánvaló következményeként édesapja is.
Giorgio Santelli, vagyis az immár Budapesten született fia az Egyesült Államokban telepedett le, miután hasonló meghívást kapott oda, mint édesapja Magyarországra. Elmesélni az ő történetét is, könyvléptékű munka lenne. Most csak annyit, hogy ő az lett az amerikaiaknak, mint Italo a magyaroknak (Ott is a Sale Santelli névem működött a központ).

A PÁRBAJ

Most jöjjön a párbaj, mely történet újólag összeköti apját és fiát. Az 1924es párizsi olimpián a magyar csapat, immár Italo Santellivel edzőként az olaszok ellen vív. Az olaszok egyik sportolója mocskos szavakkal illeti a magyar játékvezetőt, aki Santellit kérdezi a szavak tartalmáról. A fordítás nyomán, alighanem következtében kizárják az olaszokat. Botrány a köbön! SCAAAANDALO!!!! A Gazzetta dello Sport átkereszteli Italo Santellit UNGARO Santellivé. Adolfo Cotronei, a Gazzetta vezető újságírója és szintén profi vívó, párbajra hívja ki Italo Santellit. Italo, a szabályoknak megfelelően fiát küldi harcba, melynek helyszíne Abbázia, horvátul Opatija. Pontosabban egy ottani színház, mások egy hajót emlegetnek, mint helyszínt. Ténynek tűnik, hogy a profi Giorgio szem alatt, az arcán megsebesíti az echte olasz (Italiano DOC:) felet. Ott vége szakad a párbajnak, bár utólag Giorgio elmesélte, hogy közel volt ahhoz, hogy levágja ellensége fejét Cotronei előtte is, utána is vett részt párbajokban, vagyis a súlyos sebesülés nem szegte kedvét, tovább játszott életével.
Italo Santelli, mint említettem 1945ben halt meg budai otthonában, fia, Giorgio, aki George is volt és György is maradt pedig egy New Jersey-i krórházban 1985ben.

Mindent köszönünk Santellik!

santelli5_1425125646.jpg

A szárd Nobel-díjas könyve, L'edera (könyvajánló)

20230406_234514.jpgDeledda azért is érdekelt, mert Nobel-díjas, de most inkább azért vettem le a polcról a L'edera (Borostyán) című könyvét, mert az elmúlt hetekben egyik tanítványommal folyton Szardínia volt a téma. Érdekes világ. Most az jut eszembe, hogy így jellemezzem: Szigetebb Szicíliánál is!

Ezt a regényét sok-sok évvel Nobel-díja (1926) előtt adták ki, 1907ben.
Ha Grazia Deledda, akkor Szardínia, így emelegetik az írónőt! De ez nem azt jelenti, hogy szülőföldjének szeretete nélkülözte volna a kritikus szavakat, a szárd embereket, a maradiságot. Annesának, a regény hősének gyakran kell megküzdenie a vének pletykáival, a templomból őt is, mást is megszóló pappal (Prete Virdis - igen, a Milan csatárát is így hívták). De ezek semmik, ahhoz képest, amit a Annesának a sorsával kellett küzdenie. A küzdelem önmagáért is történik, de leginkább az ót befogadó családért, szerelméért, a tehetetlen Pauluért.

Ölni fog, melyből feloldozást nyer, úgy hogy elmegy a faluból, szolgál és sok évvel később tér vissza, miután a család visszahívja őt.

Ajánlom a könyvet azoknak is, akik szókincsüket bővítenék (nem annyira tajjelegű, mint pédául Camilleri szicíliai írásai), akik a nem is olyan régi szárd társadalom alapjait szeretnék megismerni.

Illetve a természetet, mert megmarad az is, hogy Deledda, amit végtelenül szeretett az a szárd természeti táj.

Így! :)

L'Edera, Acquarelli, 1996, 240 oldal.

 Többek között ott a Nobel-dÍj átadása is!

Francesco Tirelli, az embermentő vívó és fagyis

Ősz óta három budapesti útvonalon sétákat szervezek.

A belvárosi séta Italo Santelli vívótermétől Francesco Tirelli fagyizójáig vezet. A Blaháról a Lövölde térig. Mostanában tudtam meg, hogy Santelli a vívómester több, mint valószínű, hogy ismerte is Tirellit (emlékszem, amikor csak tervezgettem a sétákat, éppen csak felmerült bennem, hogy a két pesti olasz miért is ne tudhatott volna egymásról!).
Hogy Franesco Tirelli embereket mentett a nyilasok alatt, azt tudtam, azonban sokkal többet az életrajzi adatokon kívül éppen csak. A fő forrás, az itt is emlegetett képregény, igazából alig hoz valamit a felszínre Tirelli életéről. A könyv utolsó oldalán fényképe, aláírása látható, ami mégis kicsit emberközelbe hozza az olasz fagyist. Most megpróbálom jobban megismertetni ezt a nagyszerű embert.
Mikor Francesco Tirelli Budapestre érkezett vívóedzőként a Blahán, pontosabban az Erzsébet körút 1. alatt a Santelli-féle vívótermben kezdi pesti életét, majd az MTK edzőjeként is dolgozott. Gyermekkori szerelmével, a fagylalttal egyfajta anyagi kényszerből kezdett foglalkozni. Egy újságcikk szerint először a Dob utcában nyit üzletet.
Ami biztosnak tűnik, hogy nem mindig volt a legsimulékonyabb, hiszen volt, hogy dulakodott, mikor személyét nem ismerték fel egy vívóversen alkalmával. Újságcikk is született az eset után. Tudni lehet adóhátralékról is. De, mikor az utcán, Nyíregyházán zsidózták, akkor az egyszerű visszautasítás helyett felíhvást tett arra, hogy bizonyítsák csak be, ha tudják, lévén, hogy ő katolikus, aki pedig nem hiszi, keresse csak fel a carpii (Nem Capri!) katolikus papot, aki amúgy rokona is volt. Az újságcikkek után a Pénzügyi Közlöny szintén leírja a Tirelli Ferenc nevet, méghozzá a cukorral visszaélők között. Fagyisként, gondolom, nem lehetett nehéz ebbe a bűnbe esni (1942 ez!).
1943tól bérelte a Rottenbiller utcai helyiséget, ahol 15-25 zsidó embert bujtatott, akikről a képregény szól (az egyik túlélő írja, hogy 1945 januárjában 22en voltak a Rottenbiller utcai rejtekhelyen).

És talán ugyanaz a személy említi azt a részletet, mely szerint Tirelli valamennyi nap elvitte az ürüléküket, néha egészen az Oktogonig. Ennek a nagyobbacska távolság megtételének az volt az oka, hogy a teret, akkor Mussolini térnek hívták és így Tirelli kevés elégtételt is érezhetett, mikor megszabadult a tehertől.
A háború után Tirelli maradt Pesten. Kinyomozták ugyanis, hogy a Bartók Béla út 6. alatt ismét fagyizót nyitott - tudni lehet, hogy kávémérése is volt ott. Amúgy ekkor a mai Karinthy úton (akkor Verpeléti út) volt lakása. Hogy fel kellett hagyjon a vállalkozásával, alighanem köze van az 1948 után jövő államosításoknak is.
Tudni, hogy valamennyi időt ekkor Olaszországban is eltöltött. Itt jegyzem meg, hogy Velencében kötött házasságából három gyermeke született, de a magyarországi élete alatt, őróluk nem esett szó (az adatok egyértelmű többsége Dombi Gábor munkáját dicséri).
1954ben Svájcban letartóztatták, óracsempészésért. Fogdába került, ahol egyik nap a padlón találták koponyatörés miatt. Nem tudni, hogy annak oka rendőri brutalitás volt vagy magának okozta a végzetes sérülést.
Neve 2008től a szerepel a Világ Igaza-névsoron. A Rottenbiller utcában pár éve egy ideiglenesnek kinéző, de tartalmas és esztétikus tábla jelezte a nevezetes helyet, most tudtommal Budapesten nincs jele Tirelli nemes tettének.

tirelli_anya_testv.jpg

Chievóm

1999 óta volt egy csapat, amelyiknek szurkoltam. Chievo volt a neve! Pár hónapja a nevet nem szabad használni. Az elnök szerette volna adótartozásait rendezni, de az adóhatóság nem engedte - a Covid alatti rendeletek ideje ez. A labdarúgó-szövetség (FIGC) pedig  kizárta a nagycsapatokkal évekig viaskodó klubot a további küzdelmekből. Úgy tűnik örökre. Egy európai bíróság elvileg még visszahozhatja a Chievót.

Egy szerelem volt közöttem és a klub között. Itt ez erről szól ( a magyar fTifosi ungheresi del Chievo facebookoldalon ez az írás már megjelent).

Valószínűleg befejeződött! Könnyen lehet, hogy annyi, hogy a net egyszer majd bedob, feldob egy olyan írást, hogy az európai bíróság helybenhagyta az olaszországi döntést, mely szerint a Chievo egyszer s mindenkorra megszúnt (ifi- és lánycsapat itt más tészta!). Hogy Luca Campedelli klubvezetése gyalázat és hogy megpróbálta átverni az olasz adóhivatalt, ezzel együtt az olasz embereket és...

Én esküdni mernék az Elnök ártatlanságára, de ez keveseket érdekel. Covid idején, mint valamikor kolera, pestis idején sok hatóság gondolom többet megengedett magának....

Inkább elmondom azt, hogy nekem mit adott a bő 20 év szerelem.

Olaszul tanultam, Veronában jártam (1999 ősze vagy 2000 tavasza lehetett!), ahol egy idős ember - egy jó barátom, mondhatom utólag - elmondta sokan ismerik a Hellas csapatát - bajnokok is voltak, ugyebár -, de őt nem érdekli a Hellas, ő Chievo-szurkoló. Tudta, hogy sportújságíróskodom, nagyon szeretem a focit, betett kicsi-kicsi autójába s kivitt egy hegyoldalba, ahol sétágattunk, kávézóba mentünk, ahol állítólag a Chievo-rajongók találkozni szoktak. Álmos délután volt ott, semmi más, aztán elvitt a Bottagisio-sportközpontba, ahol nem is olyan sokkal korábban egy parókia volt, ahol gyerekek futkostak. Tudtam, hogy közel az Adige, az öreg, Zio Paolo a távolba mutatott, hogy arrafelé van egy gát és mondta, hogy a csapatot gyakran kötik ehhez a gáthoz (oltre alla diga vicino alla diga).

Pár napra rá itthonról már jobban utánanéztem a csapatnak, s augusztustól már követtem is a Serie A-ba feljutott legényeket (2000 augusztus). Határozottan emlékszem az első meccsre, mikor Firenzébe 2-0ra nyertünk. Nyertünk, mi, már akkor így gondoltam. Pár hétre rá pedig mondtam, sőt írtam is: NYERTÜNK. Mikor pedig már eltelt még néhány hét, hónap akkor már barátokkal néztem, s már hangoskodtam, hogy nézzék a világ csodáját: a veronai domboldal, a kuglófgyáros veri a nagyfiúkat, az autógyárost, Agnellit, Morattit, a rómaiakat, mindenkit. Alig volt ebben túlzás, hiszen már tél volt és a Chievo az első helyen volt Ronaldóék, Del Pieróék előtt.

Tanítottam a neveket: Delneri, Corini, Manfredini, Corradi, Eriberto, D'Anna, D'Angelo. Micsoda gyönyörűség volt! Aztán behúzták a féket, de így is káprózatos év volt!

Később eljutottunk Európába, a Bajnokok Ligájába, miután az életben először a szövetség éléről megbüntették a nagycsapatokat (Juve a Serie B-ben, igaz?). Sajnos, a Szófia túl nagy falat lett, ráadásul a nagyra törő kicsi, a magát túlvállaló Chievo ki is esett. De az is szépet, jót hozott. Visszajutni számomra azt jelentette, hogy van még ambíció dögivel, van ott energia, tenniakarás. Emlékszem, mikor a számítógépemen rádión hallgattam a meccseket, tomboltam az apró dolgozószobámban, ha helyzet volt, ha a bemondó úgy sejtette, hogy helyzet van. Azóta meghalt édesapám néha csak nyugtatott: Zsolti, az sem baj, ha.... De a végén kérdezte: Naaa, megvan? Hősidők!

Hangosan énekeltem, üvölöttem egyedül, hogy: L A CAPOLISTA SE NE VA, LA CAPOLISTA SE NE VAAAAAAA E SE NE VAAA..

Soha nem éreztem, hogy mezben kell lennem - azóta se -, ha szurkolok valakinek! Akkor Chievo-mezem lett! Jobban tudok rá vigyázni, mint ünneplős öltönyömre! Kényszerem volt, hogy a Bentegodiba menjek meccset nézni, ami háromszor is megadatott. Egyszer sem tudtam győzelemek örülni, pedig a Sampdoria akkor sem volt verhetetlen, de Quagliarella olyan gólt lőtt, amelyik... Egyszer pedig a Napoli ellen voltam ott.

Nem telt el úgy hétvége, hogy ne az lett volna első dolgom, hogy megnézzem milyen állapotban vagyunk, megnézzem az ellenfél sérültjeit, hiányzóit. A legelején még a teletext-oldalon! :) Időközben évról-évre megtanultam újabb neveket, összes erősségükkel, gyengéjükkel (Kérdezzetek nyugodtan!), ott szorongtam a tévé előtt az esetek 90%-ban. Legrottaglie, Barzagli, Marchegiani, Corradi, Cesar, Pellissier - véletlenül sem kötődési sorrend ez - Hetemaj, Amauri, Yepes, Brighi,... Mérhetetlenül büszke voltam arra, hogy Perrotta végül világbajnok lett.

Ezer név, ezer emlék, kicsit talán már elszóródva, elmosódva, de az egész időszak alatt ott volt Luca Campedelli, az elnök, a Presidente, akit az ellenfelek is tisztelnek. Ezt sokszor, sokszor el is monták, nyilatkozták. Úgy éreztem, hogy ő volt a garancia arra, hogy a klub mindig egy egyensúlyban maradó közösség marad, vagyis: nincsenek sztárok, nincsenek allűrök, nincsenek fölösleges hÍrek, porhintés, óriási hírek, semmi bombasztikus bejelentés, csak olasz fiatalok, illetve jó megfigyelések, felmérések, csak máshok kibontakozni nem tudó olasz és külföldi ígéretek, néhány remek befektetés Afrikából, Dél-Amerikából. De főleg munka!

Felfedeztem egy nevet Giovanni Sartoriét, sokan mondták, legfőképp írták, hogy ő volt Campedelli jobbkeze. Könnyen lehet, hogy ő volt! Hogy volt-e balkeze később? Nem tudom, honnan tudnám...

Tény, hogy hanyatlani kezdett a Chievo, amióta Sartori elhagyta az egyesületet. Alig-bennmaradások, nem egyértelműen jó üzeletek, elsőre is kétséget ébresztő üzletek... Talán csak utólag látjuk így?

Nem tudom!

Meggyőződésem, hogy Campedelli vonalvezetése, ami a klubvezetést illeti sokaknak a bögyében volt már évtizedek óta. Tény, hogy tartozott az adóhivatal felé.

De tény, hogy ő ezt rendezni akarta, ez sokszor kiderült, aztán jött a Covid-idószak, amikor sokan a világban döntési pozíciókból kisebb és nagyon disznóságokat viteleztek ki.

Így tettek az olasz labarúgó-szövetség éléről is. Hogy hogyan jutott ez az ügy az adóhatóságokhoz, onnan a veronai bíróságokhoz, a rómaihoz, azt én nem tudhatom. Ne vagyok ügyvéd! Tény viszont, hogy a Chievo-ügyében is volt olyan, amikor a labdarúgó-szövetség döntéshozói pár hónnappal később a bírói kar döntéshozói között tűntek fel. Döntött a szövetségnél, döntését megvédte a kinti bíróságon! Gyalázat!

Mondjam azt, hogy hiszek az európai bíróságban, hogy onnan majd megóvják, semmiség teszik az olaszországi döntést. Hinni, nem hiszek benne!

Azt tudom, hogy eltűnt egy egyesület, amelyik évekig átlathatóan működött, emberi dimenziót kapott, hozott, értékek szerint hoztak döntéseket, betartottak saját szabályaikat. Értékeikhez ragaszkodtak.

Évtizedekig sikerrel.

chiev-mez.jpg

 

Olaszországból Kínán, Indián át a nem hisztis halálig

Tiziano Terzani hihetetlen mi mindent látott és mindezt nagyszerűen el is tudja mesélni. Bejárta Kínát - gyermekei kínai iskolákba jártak még a 80as években -, Indiát, Vietnamot, Thaiföldet. Újságíró volt (nem dolgozott olasz újságnak, főleg a Spiegelnek írt), a legkíméletlenebb helyzeteket is látta, de talán még nagyobb szerencse, hogy volt benne egy spiritualitásra fogékony én is. Amúgy a történelem iránt úgyszintén.

Volt Tibetben olyan helyeken, ahol kínai hatóságon kívül senki nem járhatott, volt része kínai besúgóktól nyüzsgő hétköznapokban, Laoszban, Vietnámban a dzsungelt járta a halál gyakori árnyékában, láthatta az indiai nyomort és szellemi magasságot. Sok helyi szokást elmesélt, értelmezett.

A módszer szerintem nagyszerű volt: fia három hónapon át kérdezte apját életéről, szépen végigzongorázva azt a a toszkán gyermekkortól (a részletre vásárolt hosszúnadrágtól) az ázsiai élményeken át a lelkében zajló folyamatokig.

Ez a három hónap egybeesett a rákos beteg apa elmúlásával, ami nyilván szenvedés, sok fájdalom, de mégis egy egészen emberi megközelítés, ami sokaknak talán váratlan lehet, de mégis egészen békés, elfogadó, megértő.

Pár perce olvastam, hogy a könyv magyarul is megjelent.

Trilussától Belliig!

A minap egy barátom versét olvasva Trilussa jutott eszembe, akiről egy kis révedezés után egy másik echte római, Belli ugrott be, akiről jóval kevesebbet tudok. Tiszta szerencse, hogy ott volt mellettem egy másik barátom könyve, a Rómát darabokra szedő kulturális szótár. Máris többet tudok:

,,Gioachino Raimondo Belli (Róma, 1791. szeptember 7.-1863. december 21). Római dialektusban író költő. Bár olaszul is írt verseket, híressé az összesen 2279, római nyelvjárásban megírt szonettje tette, amelyekben a költő a XIX. századi Róma életének furcsaságaira hívja fel a figyelmet nem kevés iróniával, antiklerikális gondolatokat, humort és erotikus utalásokat sem nélkülöző szatirikus stílusában. Különösen a →Trastevere negyedben őrzik emlékét, ahol szobra is áll a róla elnevezett téren (Piazza G. Belli). A költőt a →Campo Verano temetőben helyezték örök nyugalomra."

És olvassatok Faragó Danit!

El akartam rejtőzni, Antonio Ligabue festőművész élete (filmajánló)

20220502_204309.jpgHihetetlen 120 percet tölöttem az Urániában! A film elképesztően szép volt, jó volt: gyönyörű képek Emilia-Romagnából, Pó-síkság, fantasztikusan megidézett képek az 50es, 60es évek Olaszországából, hangulatából, de az élet, amelyet Antonio Ligabue megélt az nem teljesen hihetetlen, az teljességgel felfoghatatlan.

És ezt a film megmutatja, kegyetlenül. Egy szörnyű gyermekkor minden következményét, egy angolkóros gyermek, fiatal, majd múvész hihetetlen életét (1899-1965), szenvedélyeit, ritkán örömeit (a motorok iránti szenvedélyt), borzalmas tapasztalatait egy hihetetlenül érzékeny rendező szemével és egy félelmeteset alakító főszereplő alakításával.

Egy festőként sikeres, gyermekként tönkretett, megkínzott, fiatalként kitaszított, gyakran állati sorban élt művész élete! Fantasztikus film!

6-8 perces szuperédesség, kekszszalámi (mbemba főz, 19.)

20220327_095200.jpgOlasz, mert ricotta van benne és mert a receptet valamikor egy olasz oldalon láttam. Három hozzávalóból zseniális édesség! Egyszerű, mint a karikacsapás.

Két tábla csokit megolvasztunk, a háztartási kekszet (12-14 db) ezalatt apróra törjük, utána a ricottával együtt keverünk egy masszát. A keveréket belesuvasztjuk az alufóliába, majd szaloncukorként becsomaguljak és hűtőbe teszük. Szúk óra után már szeletelhetjük is. Döbbenetesen finom! Nem csak én mondom!

Hajrá kekszszalámi! Hajrá egyszerúség!

20220312_091914.jpg

 20220312_093411.jpg20220312_093856.jpg

Zeppola Budapesten

Ha Nápoly és süti, akkor babá és sfogliatelle! Tegnapelőtt viszont volt szerencsém ,,a harmadik" nápolyi édességhez is, a zeppolához!

Az aki Budapestet biciklivel járja, az megteheti, hogy a körútról lekanyarodva 2 perc alatt elkerekezik a Lövölde tér melletti Little Italyba és megkérdi van-e még a reggel fényképezett és megmutatott nápolyi sütiből. Igen volt a válasz, sitty-sutty és öt perccel később még sokkal jobb hangulatban tekertem tovább, a finom tészta, a vanília, a rum és málna ízével a szájamban.

Így ismerkedtem meg Zeppolával! :)

20220119_152222_1.jpg

 

 

 

Sós cannolo (mbemba főz, 18.)

Mikor itthon a cannolóra gondolunk, ami jár nekünk Szicíliában, az már finom. A cataniai főtéren az ember bemasírozik a kávézóba, hogy megkapja a már otthon megálmodott cannolóját, az már mese! Mikor majszolja az édeset, az már maga a mennyország!

Mikor a második cannolónak nekivág, az már bűn!

És ekkor mbemba kitalálta a sós cannolót! :)

Túúúúlzás, neeeeeeem! :)) Pár hete az olasz cookist oldalát nézegettem frissességet hozó receptet keresve, akkor lestem el az ötletet! Az olaj- és zsírtalan serpenyőbe (én a palacsintasütőbe) parmezánt szórunk, megfordítjuk, mint a palacsintát. Rátekerjük a langyos sajtlepénykét egy hengerre (én egy filctollal készítettem el! J)), majd a hűtőbe tettem.

Gyorsan készítettem egy krémet, tehéntúróból, olívaolajból, sóval, borssal és a maradék parmezánnal. És ezt a krémet beleszuszakoltam a parmezánostyába.

Miután megettem, elégedetten :), elképzeltem mindenféle töltelékkel, ízekkel. Talán a tökös, diós a legizgibb (itt az ötletelésbe egy asszisztens is beleszólt), de eszembe jutott egy mozzarellás, gorgonzolás töltelék is. Lehet, hogy sok a gorgonzola és parmezán együtt? Kipróbáljuk!

Finom volt, na! :))) És alig több 5 percnél!

Így!

20211115_122350.jpg

Rómában oltásért focimeccs!

Jó ötletnek tűnik! A római egyesületek (AS, Lazio) eldöntötték és gyorsan ki is vitelezték. A 12 és 19 éves közöttiek egy-egy barátságos meccs erejére ingyen mehetnek be amennyiben előtte beoltatják magukat. Volt sikere az olasz Vöröskereszttel együtt meghirdetett programnak: mikor a Fatto Quotidiano újságírója az oltás helyszínén volt 300an álltak sorban.

Itthon?

HAJRÁ!!!

(ma este: Roma-Raja Casablanca (marokkói), Lazio-Sassuolo)

 

Történelmi aranyak!!! (100 méter- és magasugrásarany 10 percen belül!)

100_meter_magas.JPG

A Gazzetta dello Sport fényképe

Természetesen eddig is voltak Olaszországnak hősei az olimpiákon, de ami tegnap este történt az valami utolérhetetlen, valami felfoghatatlan.

Olaszország 10 perc alatt két olyan aranyat nyert, ahol korábban nem sok esélyük volt, ráadásul ugyanabban a térben, ugyanabban a stadionban, Történt először, hogy magasugrásban Gianmarco Tamberi egy hosszú bokasérülésből visszatérve nyerni tudott. De ezt sem akárhogy: egy kuwaiti versenyzővel hasonló magasságot (2,37) ugrott, de mivel minden korábbi kísérletüket hasonlóan ugrották, döntetlenre álltak. A döntés a kezükben volt: akarnak-e egyedül olimpiai bajnokok lenni? Először a kuwaitit kérdezték, jelezte, hogy benne van a közös aranyban. Taburini pedig szintén tudta mit akar, nem sokat elmélkedett. ARANY!!!

És akkor már készültek a világ leggyorsabbjai! A stadion sötétbe borult, egyenként bemutatták a férfi 100 méter legjobbjait. Az első rajtpisztolynál egy valaki kiugrott, aztán jött a második, egy villanás (9,80, javítva, mbemba) és az El Pasóban, igen, Texaszban született olasz, Marcell Jacobs győzött.

10-15 percen belül két arany az Olimpián!

Foci-arany után két ilyen arany! Olaszország 2021 kapcsán nem csak a covid-ra fog gondolni! Olimpiai aranyak kellettek hozzá.

Történelmi aranyak!!!

Kávékról, Pavarotti segítségével

A minap hallottam, hogy bezár Budapesten (talán egész Magyarországon) az egyik kávéhálózat. A hírt magyarázók között felmerült, hogy pótolhatatlan űr marad, hogy ezután hová lehet leülni, beülni.

Kicsit elmélkedtem, aztán egyszer kerekezés közben beugrott ez a videó és rájöttem, hogy Pavarotti nekem az olasz kávé, a lányok a plázakávé

Nézzétek meg az arcokat, az azokon lévő hódolatot, tiszteletet! :)

Procida 2022ben Olaszország kulturális fővárosa!

Procida egy Nápoly melletti sziget és tegnap kiderült, hogy 2022ben Olaszország kulturális fővárosa lesz. 330 nap alatt 44 kulturális programot fognak szervezni Procidán és környékén. Az, hogy Procida és környéke roppant fontos, mert a sziget kisebb mérete önmagában is indokolja, hogy a környező települések szerepeljenek a programokban. De a helyi hatóságok, szervezők és az állam képviselői is elmondták, hogy a környékre ráfér a befektetés.

Procidán nem voltam, komolyabbacskán akkor ismertem meg a szigetet, mikor a Tehetséges Mr. Ripley című film megnézése után egy különösen érdekes, szép jelenet forgatási helyszínét próbáltam megtudni!

Így! :)

 

 

 

Sálak és BL-serleg a temetőben! (egy zseniális történet Milánóból)

A Chievo a szívem legszebb csücske, a nápolyiakért is tudtam már szurkolni nagyon sokszor, de ha olaszok játszanak, akkor csak nagyon ritkán kérdés, hogy értük szorítok-e. Az Inter valahogy mégis, ritkábban hozott lázba. Ez a történet viszont nagyon megfogott, pár napja nem is enged el. ZSE-NI-Á-LIS! Lefordítottam, hátha nektek is tetszik.

Aki nem focis, annak fontos tudnia, hogy az Inter bár a legnagyobbak közé tartozik, mégis sokáig sokszor veszítettek, aztán jött egy Mourinho nevű (edző ő!) és egy évben mindent megnyeretett velük. A történet a nagy győzelem éjszakáján és reggelén zajlik!

22én éjszaka Milánó utcáin sétáltam, fura érzés volt, 17-18 éves srácok ünnepelték a BL-t, én 40 éve vártam ezt! Nem volt menő, nem éreztem nagyon jól magam. Egyedül voltam. A Dóm térig mentem, hogy lássam az őrületet, majd hazamentem. De éreztem, hogy elfelejtettem valamit.

6kor, mikor felébredtem egyből beugrott mi nem volt rendben: már-már elfelejtettem egy édesanyámnak tett ígéretet, aki halála előtt nem sokkal ezt kérte: ,,Ha velem történne valami és utána az Inter BL-t nyerne, akkor ne felejts el valamilyen emléket kihozni nekem!”

Anyukám több volt, mint szurkoló! Az utolsó meccs, amit látott egy Inter-Mönchengladbach volt. Egyszer csak azt láttam, hogy felpofoz egy németet. ,,Beszólt nekem!” De hát nem is ismered a nyelvüket. Azután nem engedtem kijönni a San Siróba, túlságosan is megszenvedte a meccseinket.

Nyolc körül elindultam őhozzá. Az utcán ott voltak az ünneplés nyomai, fejemben ott volt az ígéretem. Néhány srác azért még ment az utcán, nyakukban sálak. Egyikük, aki még mindig euforikus hangulatban volt, felismert, odajött hozzám és közben egyre csak üvöltötte: ,,CAMPIONI! CAMPIONI!”

Hol vannak a többiek, kérdezte (:)))))). Mondom, hogy: ,,Vége van az ünnepnek!” Kérdeztem, hogy tud-e itt zászlókat, sálakat, Inter-cuccokat áruló mozgóárust, merthogy van egy ígéretem valakinek, aki már nincs itt köztünk. A srác levette nyakából a sálat: ,,Ez ott volt Madridban. A tied!”

Nyakamban a sállal elmentem a lambratei temetőbe. Margarétákat vettem, alattuk volt a sál – mégsem szerettem volna úgy bemenni a temetőbe, mint a stadionba. Betartottam az ígéretemet! A sálat a fényképe köré tekertem. Zavarban voltam. Mikor állok fel, látom, hogy egy úr Inter-zászlót állít fel egy sírral szemben. Rám mosolygott. Sok fekete-kék szín volt a temetőben, de kezdeti zavarom, akkor változott vigyorrá, amikor egy felfújható Bajnokok Ligája serleget láttam egy síremlék angyalkájának jobbján.

Számomra ott volt a romantikus foci csúcsa.



A történet hőse és mesélője egy Paolo Rossi nevű színész.

 

süti beállítások módosítása