Tiziano Terzani hihetetlen mi mindent látott és mindezt nagyszerűen el is tudja mesélni. Bejárta Kínát - gyermekei kínai iskolákba jártak még a 80as években -, Indiát, Vietnamot, Thaiföldet. Újságíró volt (nem dolgozott olasz újságnak, főleg a Spiegelnek írt), a legkíméletlenebb helyzeteket is látta, de talán még nagyobb szerencse, hogy volt benne egy spiritualitásra fogékony én is. Amúgy a történelem iránt úgyszintén.

Volt Tibetben olyan helyeken, ahol kínai hatóságon kívül senki nem járhatott, volt része kínai besúgóktól nyüzsgő hétköznapokban, Laoszban, Vietnámban a dzsungelt járta a halál gyakori árnyékában, láthatta az indiai nyomort és szellemi magasságot. Sok helyi szokást elmesélt, értelmezett.

A módszer szerintem nagyszerű volt: fia három hónapon át kérdezte apját életéről, szépen végigzongorázva azt a a toszkán gyermekkortól (a részletre vásárolt hosszúnadrágtól) az ázsiai élményeken át a lelkében zajló folyamatokig.

Ez a három hónap egybeesett a rákos beteg apa elmúlásával, ami nyilván szenvedés, sok fájdalom, de mégis egy egészen emberi megközelítés, ami sokaknak talán váratlan lehet, de mégis egészen békés, elfogadó, megértő.

Pár perce olvastam, hogy a könyv magyarul is megjelent.