Olasz fórum

Olasz fórum


Verdi és a Scala, 1899

2021. augusztus 27. - mbemba

Ha nem tudnánk, hogy Benedek Elek inkább Kisbaconban és Pesten sétálgatott, akkor azt mondanám, hogy: Nini, Elek apó!   Nem! 1899 van és ő Giuseppe Verdi a Scala előtt!

Tovább

Sálak és BL-serleg a temetőben! (egy zseniális történet Milánóból)

A Chievo a szívem legszebb csücske, a nápolyiakért is tudtam már szurkolni nagyon sokszor, de ha olaszok játszanak, akkor csak nagyon ritkán kérdés, hogy értük szorítok-e. Az Inter valahogy mégis, ritkábban hozott lázba. Ez a történet viszont nagyon megfogott, pár napja nem is enged el.…

Tovább

Milánó is sokkal biciklisebb lesz!

Milánóban a következő hetekben, 23 kilométernyi bicikliutat-sávot (pista ciclabile) fognak átadni. Több oka is van ennek, ahogy azt az alábbi posztokból ki lehetett silabizálni.Mindenekelőtt, mert Milánó, vagyis Lombardia székhelye, a levegő szennyezettségét tekintve a legszörnyebbek között van.…

Tovább

San Siro a 60-as évekből (anno, 10.)

Foglalkoztam az olasz stadionok történetével, tudtam, hogy a San Siro nem a Dóm mellett van, de azért, hogy ennyire nem, az meglepett. Eszembe jutott, hogy csak montírozott képről van szó, de nagyon nem valószínű, hiszen egy alighanem milánóiak által szerkesztett oldal is közli a fényképet.Mikor egy…

Tovább

Massaro milánói polgámester szeretne lenni (régi_arcok, 5.)

Olvasom, hogy Daniele Massaro Milánó polgármestere szeretne lenni.  Rögtön utána az jutott eszembe, hogy ilyet nem tehet, csak a Forza Italia színeiben.  Továbbra is Berlusconi embere ő, gondoltam. És így is van: Berlusconi pártja indítja őt, hogy pár ezer Milan-szurker ködös emlékét tisztábbra…

Tovább

400 euró minden menekültet befogadó milánóinak

A milánói polgármester egészen konkrét terve alaposan felborzolta az idegeit sok-sok olasz politikusnak, máshol pedig tetszést aratott. A terv az, hogy minden milánói háztartás, aki menekültet, menekülteket fogad be havonta 400 euró támogatást kap az önkormányzattól. Bizonyos körülmények között ez…

Tovább

Elkezdődött a milánói világkiállítás!

Elkezdődött a milánói világkiállítás! Az érdeklődés hatalmas, az éppen hatalmon lévők egyre csak azt hangoztatják, hogy az expo elhozhatja a fordulatot Olaszországnak, illetve az olasz gazdaságnak. Ráférne az országra! A világesemény megnyitója május 1-én volt, ugyanakkor…

Tovább

Milánói nevek: Rossi, Hu,... ,Csen,... , ők vannak a top 10-ben

Rossiék még tartják magukat, de Huék nagyon a nyomukban járnak! Bővebben: a milánói önkormányzat nyilvánosságra hozta a helyi lakosok neveinek összesítését. Az anyakönyvek szerint a 10 leggyakoribb név közül három nyilvánvalóan kínai eredetű (a top 100-ban pedig…

Tovább

140 éve született Angelo Rotta. Életeket mentett.

Angelo Rotta neve mostanában – mióta a rakpartokat újrakeresztelték –, gyakrabban hangzik el. Az olasz katolikus pap megérdemli, hogy tudjuk ki volt ő. Születésének 140. évfordulója augusztus 9-én volt. Angelo Rotta elsősorban a második világháborúban mutatott embersége…

Tovább

Bianchi - egy legendás márka története

Úgy döntöttem, a múlt heti sikerre való tekintettel folytatom az olasz kerékpáros kötődésű cikkek létrehozását. Most egy másik nagy szerelmemet terveztem górcső alá venni. Azt mindenki tudja, hogy az olaszok nagy kerékpáros nemzet, azt is, hogy rengeteg márkát adtak a…

Tovább

Ütemtelen Milánó (Föld Órája, hivatalos videókkal)

Mindig is viccesnek éreztem azt az illetőt, aki egy koncerten a nagy közös ugrálás közepette pont akkor van lenn, amikor a többiek fönn. És akkor van fönn, amikor a többiek lenn. Tegnap Milánó járt így.A wwf kezdeményezésére 134 országban a Föld Óráját (Earth Hour)…

Tovább

Nyers István, az Inter hatalmas bajnoka

Ez aztán az életút! Ez aztán az elfeledettség, ami Nyers Istvánnak jutott!Világklasszis lett volna, ha a történelem megengedi neki, ehelyett egy olyan pálya az övé, amelyiket itthon csak a focitörténelemmel foglalkozók ismernek, ismergetnek. Így csak a Serie A egyik…

Tovább

Milánóban, Torinóban, Nápolyban,...-ban február 28-án nincs autó

Egy hónappal a milánói autómentes nap után, február 28-án ismét tesznek a jobb levegőért Milánóban. Ezúttal azonban csatlakozik még 80 település – köztük a Pó-síkság legfontosabb városai. Ezüstlakodalmi fénykép A milánói és a torinói első ember Letizia…

Tovább

Hó, eső, áradás, lavinák, halottak, felelőtlenség

Akárcsak nálunk Olaszországban is a múlt héten komoly havazások, esőzések voltak mindenfelé. És ennek az időjárásnak súlyos következményei vannak. Illetve a következmények mellett súlyos kérdések is felvetődnek. Egy biztosan!De előbb a helyzetjelentés. Milánóban a hó miatt…

Tovább
süti beállítások módosítása