Olasz fórum

Olasz fórum

140 éve született Angelo Rotta. Életeket mentett.

2012. augusztus 15. - mbemba

Angelo Rotta neve mostanában – mióta a rakpartokat újrakeresztelték –, gyakrabban hangzik el. Az olasz katolikus pap megérdemli, hogy tudjuk ki volt ő. Születésének 140. évfordulója augusztus 9-én volt.

rotta.rakp.jpgAngelo Rotta elsősorban a második világháborúban mutatott embersége miatt ismert. A Milánóban született pap 1930-ban került Magyarországra. Előtte a Balkánon szolgált, így Bulgáriában is.

Budapesten pápai nuncius volt, vagyis vatikáni nagykövet. Itteni ismert tevékenysége előtt kiállt a szlovákiai zsidóság érdekében is: levélben kérte XII. Piusz pápát, hogy tegyen az ottani zsidóság mentésének érdekében – érdemes tudni, hogy a szlovák állam feje, Jozef Tiso katolikus pap volt. ,,1944 márciusában, Magyarország német megszállása után a zsidók sorsa megpecsételődött. Ez volt az utolsó nagy zsidó közösség,… amely megmaradt még Európában.” Utána hamarosan elkezdődtek a deportálások. Érdemes tudni Angelo Rotta például már 1941-ben is tiltakozott a magyar kormánynál különböző zsidótörvények kapcsán.

rotta.jpg,,Mindez a háború utolsó hónapjaiban történt. A német hadsereg valamennyi fronton visszavonulóban volt, és a ,,végső megoldás” ténye már mindenütt ismert volt (szerintem a szerző a döntéshozók többségére gondol). Msgr. Rotta néhány diplomatával, köztük Angel Sanz-Briz és Giorgio Perlasca spanyol követségi tisztségviselőkkel, valamint Friedrich Bornnal, a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársaival együttműködve próbálta menteni a budapesti zsidókat.” Rotta erőfeszítéseinek köszönhető bizonyos részben a magyarországi püspökök együttes tiltakozása is (az idézetek és egyéb információk az A holokauszt és a keresztény világ című könyvből).

1944 októberében a nyilaskeresztesek vették át a hatalmat, s ezalatt tömegével lőtték a zsidókat a Dunába. ,,Rotta diplomatákkal összefogva ismét mentési akcióba kezdett: diplomáciai menleveleket bocsátottak ki zsidók számára, országaik védett polgáraivá nyilvánítva őket. Rotta tizenháromezer ilyen iratot bocsátott ki (több helyen tizenötezerről olvasni), és segített diplomatatársainak védett házakban elhelyezni a zsidókat, akik ily módon megmenekülhettek a lelövetéstől és a halálmenetektől.”

1945. áprilisában a Szövetséges Ellenőrző Bizottság – szovjet követelésre – kitiltja Magyarországról.

Az olasz wikipédia szerint 84 éves koráig dolgozott Rómában, majd néhány évre rá 1965-ben halt meg Vatikánban.

Ennek az embernek állított emléket Budapest, azzal, hogy a Margit híd és a Batthyány tér közötti budai rakpartot Angelo Rotta rakpartnak keresztelte. A várban egy kőtábla őrzi emlékét.

A vonal alatt lévő, Rotta titkárával zajlott beszélgetés a 70-es évekből sok-sok érdekes és személyes részletet feltár.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr974713137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2012.08.15. 20:22:57

Kár hogy kevés ilyen katolikus ember volt és van a világon, akik komolyan veszik és gyakorolják is a hitet. Pedig a bajban ismerkszik meg az ember igazán. A náci zsidóüldözés pedig a katolikusok szégyene a mai napig.

Muad\\\'Dib 2012.08.15. 20:35:54

@Hell0:
"...A náci zsidóüldözés pedig a katolikusok szégyene a mai napig."
Ezt különösen úgy pikáns olvasni, hogy a nürnbergi perben külön kiemelték a keresztények ellen elkövetett bűnöket.
Azért, mert néhány helyen voltak olyan egyházi vezetők, akik támogatták a zsidóüldözéseket, még nem kellene az egész katolicizmust megbélyegezni...

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.08.15. 22:06:27

@Hell0: Én meggyőződéses ateistaként is felháborító ostobaságnak tartom, hogy valaki a katolikusok bűnének, szégyenének tekinti a zsidóüldözést.
Köze nem volt a katolikusok, protestánsok, muszlimok stb. 99.99%-ának a zsidóüldözéshez.

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a szentföldi muszlimok szisztematikus irtásáért, a Stern-csoport és más terrorista szervezetek vérengzéseiért, fanatikus amerikai zsidók mecsetek elleni terrorakcióiért sose bánkódnak a zsidók, sőt, hősként ünneplik őket, utcákat neveznek el róluk (Baruch Goldstein ugyebár a mai napig nagy hős a zsidók szemében, bár Izrael állam nyíltan nem áll ki mellette). Továbbá Kun Béla, Szamuely, Gerő, Rákosi, Péter Gábor és a többi kommunista zsidó sem éppen kesztyűs kézzel bánt a leigázott néppel.
Tudom, a győztesek írják a történelmet...

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.08.15. 22:08:02

Még annyit, hogy Mussolini fasizmusa nem volt antiszemita, csak német nyomásra deportáltak zsidókat. Szóval úgy általában az olaszokra sem lehet ezt a bélyeget rásütni, ahogy a magyarokra, katolikusokra, protestánsokra sem.

Csomorkány 2012.08.15. 23:06:28

@Hell0: Ha a katolikusok szégyene, akkor a szentföldi zsidóké miért nem? Valamelyik könyvében éppen Simon Wiesenthal elmélkedik arról, micsoda botrány, hogy 1941-45 között a szentföldi zsidó sajtóban egy incifinci cikk nem foglalkozik azzal, mi történik Európában a zsidókkal.

Wiesenthal következtetése: ez zsidó belügy, kívülállónak ehhez semmi köze. Egy fenét! Ha a katolikusok hallgatását mindmáig pofátlan senkik bárhol emlegethetik, akkor a szentföldi zsidók hallgatása ugyanilyen téma kell legyen.

A szentföldi zsidók arra hivatkoztak, hogy miközben a sajtójuk hallgatott, csöndben tárgyaltak a németekkel, alijákat szerveztek, életeket mentettek. A Vatikán ugyanezt mondja, a különbség a megmentett életek nagyságrendjében van. Rómában, Budapesten, egyebütt egyháziak százezres nagyságrendben mentettek meg zsidó életeket, miközben hivatalosan hallgattak. A Szentföldre gyakorlatilag nem folyt kivándorlás a II. világháború alatt, miközben a szentföldi zsidók hallgattak. Akkor? A szentföldi zsidóknak nem szégyene a Holokauszt, de az egyháznak igen?

Measurer 2012.08.16. 00:02:34

Kevéssé ismert, hogy más nunciatúrák is részt vettek a mentésben. Igy a későbbi XXIII.János pápa, Angelo Giuseppe Roncalli Törökországból.
Rotta a későbbi magyar kormányokhoz is eljuttatta a Szentszék feddését.
www.fighthatred.com/historical-events/fighters-against-hate/977-phillippe-bernardini-angelo-giuseppe-roncalli-and-angelo-rotta-three-papal-nuncios-of-the-catholic-church-who-saved-jews-from-the-nazis-in-wwii
süti beállítások módosítása