A múlt héten ismét felélénkült az évek óta dúló lázas vita, vajon boldoggá avatható-e a II. világháború pápája, a XII. Pius néven 1939 és 1958-ig regnáló Eugenio Pacelli. Történt ugyanis, hogy XVI. Benedek pápa ismét kiállt elődje boldoggá avatási procedúrájának folytatásáért a XII. Pius halálának 50. évfordulójára celebrált szentmisén. Ám ezzel nem mindenki ért egyet, sőt, több szervezet minden követ megmozgat ellene.
A Viterbo környéki Ormano nevű városból származó nemesi Pacello család több tagja is kötődött a Vatikánhoz, ki a pápa pénzügyminisztere-, ki a Vatikán belügyminisztériumi államtitkáraként, Eugenio útja azonban egyenesen Szent Péter földi helytartójának trónjáig vezetett. 1939. márc. 2-án a XX. század legrövidebb konklávéja során választották pápának, ő pedig elődje útját folytatandó, maga is a Pius nevet vette fel. A választásában tökéletesen egységes konklávé rég fennálló íratlan szabályt szegett meg XI. Pius, az előző pápa közvetlen munkatársának trónra emelésével.
XII. Pius pápává választását szinte az első perctől a II. Világháború közeledte árnyékolta, nem véletlenül emelte fel szavát első megnyilatkozásában is a béke mellett, és első, immáron a háború kitörése után íródott enciklikája is a békéért szólt, ám mindhiába. Ugyan a világháború során folyamatosan a békéért és a háború okozta szenvedések enyhítéséért küzdött, némely körök úgy gondolják, pontosan tudott a holokauszt szörnyűségeiről, de nem tett ellene, s így őt is felelősség terheli valamelyest a nácik rémtetteiért.
Szerencsére a valódi történések megfejtésében már nem kell sötétben tapogatóznunk, hiszen VI. Pál pápa 1964-es engedélyezése nyomán nyilvánosságra kerültek a Szentszék második világháborúra vonatkozó dokumentumai. Ezeket egy Pierre Blet nevezetű jezsuita néhány szerzetestársával együtt kötetbe rendezett, sőt, egy, a laikusok számára is hozzáférhető dokumentumkönyvet is megjelentettek. A hitelesnek bátran nevezhető iratokból kiderül, XII. Pius több fronton és módon is igyekezett előbb elkerülni a lehetetlent, majd amikor mást már nem tehetett, enyhíteni a szenvedéseket. Kezdeményezett ötoldalú megbeszéléseket Róma, Párizs, London, Berlin és Varsó kormányai között (ami egységes elutasításra talált), intézett békepárti rádióbeszédet a néphez, hátha felülkerekedik a jóérzés az emberekben, ám ez is kevésnek bizonyult.
Amikor már látszott, a világméretű háború elkerülhetetlen, megpróbálta szűkebb pátriáját, Olaszországot távol tartani a világégéstől, ő maga zarándokolt el a Quirinale palotába, hogy meggyőzze a királyt, a háború semmi jót nem hozhat az olasz népnek. Mint tudjuk, ez is csak egy út volt, amivel tartozott az ördögnek.
1942-es karácsonyi, és 1943. júniusi, konzisztóriumi beszédében XII. Pius felhívta a figyelmet a háború összes kegyetlenségére, a megszegett nemzetközi konvenciókra, valamint emlékeztetett azok áldozataira, igaz, ezek egyikében sem beszélt nyíltan a holokausztról, s nem találhatunk bennük explicit és dörgedelmes ítéletet sem. Ám az adott kényes politikai, diplomáciai helyzetben nem volt könnyű döntés az övé. Ahogy az egyik beszédben megjegyzi, éppen az ártatlanul szenvedők érdekében nem szólt ennél merészebben, és némely, német püspökökhöz írt leveléből is kiderül, mennyi tépelődés, bizonytalanság és kétely előzte meg ezeket a nyilatkozatokat, míg végül a hallgatás mellett döntött.
A könnyen ítélkezők talán arról is elfeledkeznek, hogy maga a Vöröskereszt is úgy találta, a nyílt tiltakozás éppen az ellenkezőjét érné csak el, de a nürnbergi háborús bűnöket vizsgáló törvényszéki tanács egyik amerikai delegáltja, Robert M. W. Kempner is úgy gondolta, egy erőteljesebb tiltakozás csak még több zsidó és pap halálát okozhatta volna.
A kötetből az is tisztán kiderül, hogy míg a Szentszék látszólag visszahúzódott, addig a háttérben államtitkársága folyamatos kapcsolatban állt a magyarországi, horvátországi, szlovákiai és romániai nunciusokkal, akik pedig a helyi egyházi és állami vezetőknél jártak közben az üldözöttek érdekében, amiért zsidó szervezetek is köszönetüket fejezték ki. Pinchas Lapide izraeli történész szerint ezen akciók során mintegy nyolcszázötvenezer ember életét sikerült megmenteni. (Forrás: Magyar Kurír)
Más zsidószervezetek azonban a merész ellenállás hiányát egyenesen „cinkos hallgatásnak” vélik, és minden lehetséges módon tiltakoznak a pápa boldoggá avatása ellen. Felháborodásukat tovább fokozta egy, a Szentszék washingtoni nagykövete által Roosevelt vatikáni ügyekkel foglalkozó személyes megbízottjának küldött távirata 1943-ból, amely kifejezi a Vatikán nemtetszését a zsidók palesztin területekre való bevándorlásával kapcsolatban. A pápa aggodalmát, miszerint a bevándorlás veszélybe sodorja a keresztények kötődését e földhöz, a Jerusalem Post, amely a táviratot nyilvánosságra hozta, újfent megnyilvánuló anticionizmusa bizonyítékának tekinti, és hiányolja, hogy XII. Pius nem írt ugyanilyen határozott levelet Hitlernek a zsidóüldözést elítélendő. A cikk külön kiemeli, hogy a távirat éppen olyan vészterhes időkben született, amikor zsidók tömegei váltak a holokauszt áldozatává. A dokumentumot elsőként közzétevő Ennio Di Nolfo firenzei professzor azonban ezt nem így látja. Tény, hogy a Vatikán ellenezte a zsidó állam létrehozását Palesztinában, de XII. Pius 1942-től mindent megtett, amit lehetőségei engedtek, a zsidóüldözés ellen. Egy neves vatikáni teológus történész szerint például még azzal is megpróbálkozott, hogy távolról kiűzze az ördögöt Hitlerből, ám sajnos ez sem járt sikerrel.
