Ősz óta három budapesti útvonalon sétákat szervezek.
A belvárosi séta Italo Santelli vívótermétől Francesco Tirelli fagyizójáig vezet. A Blaháról a Lövölde térig. Mostanában tudtam meg, hogy Santelli a vívómester több, mint valószínű, hogy ismerte is Tirellit (emlékszem, amikor csak tervezgettem a sétákat, éppen csak felmerült bennem, hogy a két pesti olasz miért is ne tudhatott volna egymásról!).
A belvárosi séta Italo Santelli vívótermétől Francesco Tirelli fagyizójáig vezet. A Blaháról a Lövölde térig. Mostanában tudtam meg, hogy Santelli a vívómester több, mint valószínű, hogy ismerte is Tirellit (emlékszem, amikor csak tervezgettem a sétákat, éppen csak felmerült bennem, hogy a két pesti olasz miért is ne tudhatott volna egymásról!).
Hogy Franesco Tirelli embereket mentett a nyilasok alatt, azt tudtam, azonban sokkal többet az életrajzi adatokon kívül éppen csak. A fő forrás, az itt is emlegetett képregény, igazából alig hoz valamit a felszínre Tirelli életéről. A könyv utolsó oldalán fényképe, aláírása látható, ami mégis kicsit emberközelbe hozza az olasz fagyist. Most megpróbálom jobban megismertetni ezt a nagyszerű embert.
Mikor Francesco Tirelli Budapestre érkezett vívóedzőként a Blahán, pontosabban az Erzsébet körút 1. alatt a Santelli-féle vívótermben kezdi pesti életét, majd az MTK edzőjeként is dolgozott. Gyermekkori szerelmével, a fagylalttal egyfajta anyagi kényszerből kezdett foglalkozni. Egy újságcikk szerint először a Dob utcában nyit üzletet.
Ami biztosnak tűnik, hogy nem mindig volt a legsimulékonyabb, hiszen volt, hogy dulakodott, mikor személyét nem ismerték fel egy vívóversen alkalmával. Újságcikk is született az eset után. Tudni lehet adóhátralékról is. De, mikor az utcán, Nyíregyházán zsidózták, akkor az egyszerű visszautasítás helyett felíhvást tett arra, hogy bizonyítsák csak be, ha tudják, lévén, hogy ő katolikus, aki pedig nem hiszi, keresse csak fel a carpii (Nem Capri!) katolikus papot, aki amúgy rokona is volt. Az újságcikkek után a Pénzügyi Közlöny szintén leírja a Tirelli Ferenc nevet, méghozzá a cukorral visszaélők között. Fagyisként, gondolom, nem lehetett nehéz ebbe a bűnbe esni (1942 ez!).
1943tól bérelte a Rottenbiller utcai helyiséget, ahol 15-25 zsidó embert bujtatott, akikről a képregény szól (az egyik túlélő írja, hogy 1945 januárjában 22en voltak a Rottenbiller utcai rejtekhelyen).
És talán ugyanaz a személy említi azt a részletet, mely szerint Tirelli valamennyi nap elvitte az ürüléküket, néha egészen az Oktogonig. Ennek a nagyobbacska távolság megtételének az volt az oka, hogy a teret, akkor Mussolini térnek hívták és így Tirelli kevés elégtételt is érezhetett, mikor megszabadult a tehertől.
És talán ugyanaz a személy említi azt a részletet, mely szerint Tirelli valamennyi nap elvitte az ürüléküket, néha egészen az Oktogonig. Ennek a nagyobbacska távolság megtételének az volt az oka, hogy a teret, akkor Mussolini térnek hívták és így Tirelli kevés elégtételt is érezhetett, mikor megszabadult a tehertől.
A háború után Tirelli maradt Pesten. Kinyomozták ugyanis, hogy a Bartók Béla út 6. alatt ismét fagyizót nyitott - tudni lehet, hogy kávémérése is volt ott. Amúgy ekkor a mai Karinthy úton (akkor Verpeléti út) volt lakása. Hogy fel kellett hagyjon a vállalkozásával, alighanem köze van az 1948 után jövő államosításoknak is.
Tudni, hogy valamennyi időt ekkor Olaszországban is eltöltött. Itt jegyzem meg, hogy Velencében kötött házasságából három gyermeke született, de a magyarországi élete alatt, őróluk nem esett szó (az adatok egyértelmű többsége Dombi Gábor munkáját dicséri).
1954ben Svájcban letartóztatták, óracsempészésért. Fogdába került, ahol egyik nap a padlón találták koponyatörés miatt. Nem tudni, hogy annak oka rendőri brutalitás volt vagy magának okozta a végzetes sérülést.
Neve 2008től a szerepel a Világ Igaza-névsoron. A Rottenbiller utcában pár éve egy ideiglenesnek kinéző, de tartalmas és esztétikus tábla jelezte a nevezetes helyet, most tudtommal Budapesten nincs jele Tirelli nemes tettének.
