Olasz fórum

Olasz fórum

Fapadosabban, állókával

2010. szeptember 25. - mbemba

Úgy néz ki, hogy egy olasz cég a fapados járatokat még fapadosabbá tudja tenni.

A kulcs a még olcsóbb utazáshoz az lenne, hogy vállaljuk be az állva utazást. Egészen pontosan a képen látható alkalmatossággal való utazást. Az olasz yahoo cikke szerint ez a tárgy tulajdonképpen szék, hiszen fenekünk, illetve a hát és a láb szintén megfelelő támaszt kap – én már fészkelődök is :).
 
A repülőtársaságnak ott éri meg – ha a megfelelő testület, amelyik az utasok biztonságával foglalkozik elfogadja az alkalmazását ennek az állókának –, hogy így hely szabadulna fel, és az utasok számát meg lehetne sokszorozni. Ahol 10 sor, hagyományosnak mondott, szék volt, ott 15 sor állóka fér el. Hát persze, hogy tetszik a megoldás a Ryanairnek.
 
Szerintük Európában simán elérhető így az 5 eurós jegy.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr452321734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Frajti 2010.09.25. 16:12:13

A Ryanairnél régóta elérhető 5 euroért jegy. Magam is repültem már így. Sőt, 3 eurost is vadásztunk már, de ismerek olyat, aki 1 centért repült.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.09.25. 19:12:03

teljesen fals a poszt végső megállapítása, a Ryanairnél ugyanis rég elérhető már nem csak az 5 eurós, ahenm az egy centes jegy is (igen, adókkal, és minden mással együtt), ahogy Frajti is írja.

Én magam pl. Pozsony-Bologna jegyet vettem oda-vissza 4 eurocentért kettőnknek.

jelen pillanatban pl. a Ryan bergamoi bázisáról 38 célpontra érhető el 5 euróért jegy a reklám szerint (nem ellenőriztem le, melyik dátumokra)

www.ryanair.com/it/tariffe-per-l-europa

ave 2010.09.25. 20:24:08

Bazz, belekottok meg a betonba is.
A lenyeg, hogy a nem akcios jegyek is olcsobbak lehetnek. En kiprobalnam egyszer, valami rovidebb uton, az biztos.

Rettegett Ignore 2010.09.25. 21:12:51

@sandiuska:
Az oldal hemzseg a helyesírási hibáktól Egy pohár tejet nem bíznék arra, aki ezt a vackot kitalálta.

Seravy 2010.09.25. 21:37:45

Hol az átverés ami miatt 1 centért is megéri eladni a repjegyet? Mert valahol lennie kell...

rkb9y5 2010.09.25. 22:13:00

@ave: nem az a lényeg, hogy belekössenek, hanem az okoskodás, a fontosság érzése. Épp most olvasok erről egy könyvet.
Ryanairhez volt szerencsém úgy hetvenszer, mégnagyobb szerencsémre több mint másfél éve nem szorultam rá. :)

rkb9y5 2010.09.25. 22:19:05

@Seravy: A Ryanair más üzleti modellel dolgozik, mint a hagyományos légitársaságok. Elvisz olyan helyekre, mint "Frankfurt", meg "Barcelona", hogy aztán ezektől 120km-re egy faluszéli reptéren tegyen le. Ilyenkor általában az adott régió ad pénzt a Ryanairnek, különben nem lennének turisták. Az 1 centes jegyed a helyi adófizetők pénzbéből van megtámogatva, de ez valahol mindenkinek jó, hiszen ha nem utaznál oda, akkor nem lenne állás a buszsofőrnek, aki 20 euróért visz el téged az igazi Frankfurtba, nem kellene szállodai szoba, stb. stb. stb.

Catella 2010.09.25. 22:57:57

@rkb9y5: Mestska által említett Bologna szerinted így szerzi a túristákat?:)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.09.26. 09:07:31

@rkb9y5:

épp pár hete avatta a Ryanair a Barcelona bázist a központi reptéren.

lamed 2010.10.02. 18:47:46

Tényleg létezik olyan ember, aki 10 EUR-ért nem megy Rómába, de ha a jegyet megkapja 5-ért akkor már elmegy? Számomra teljesen irracionális, hogy valakinek 1000Ft különbség ennyire döntő jelentőségű legyen egy külföldi utazásnál. Hát nem tökmindegy, hogy egy repülőjegy 1 centbe, 1 euróba vagy 10 euróba kerül?
süti beállítások módosítása