Olasz fórum

Olasz fórum

Nyújtja-e tovább a Parma? - 28. forduló beharang (tippelde)

2014. március 15. - Pietro87

Kisebbfajta rangadóval indul a szombat és egyben a Serie A e heti fordulója: az Inter a Hellashoz látogat egy újabb idegenbeli skalp reményében. Merthogy az esélye meg van erre a Nerazzurrinak, hiszen Toniék rengeteg pontot szórtak el a közelmúltban és az aktuális formával sem ők dicsekedhetnek.

Szombaton csak egy meccs lesz megtartva, azonban az EL miatt hétfőre is kerültek találkozók, melyek közül kiemelendő a Torino - Napoli. Itt a hazaiak hasonló cipőben járnak, mint a Hellas: EL-re hajtanak, de valami hiba van náluk a gépezetben. Még tiszta szerencse, hogy egy olyan Napolit fogadnak, mely többnyire csak szenved idegenben, vagy éppen kiengedi a győzelmet a kezéből. A másik találkozó, egyben a forduló zárása a Roma - Udinese, még akkor is sima hazai, ha jól tudjuk De Rossi és Strootman nem lesznek jelen, különböző okok végett.

Remek és izgalmas meccset hozott a Juve - Fiorentina EL csata (1-1), mely után rendesen megnőttek a Violák továbbjutási esélyeik. Amíg a Juve szinte mindenit lever a hazai színtéren, addig a nemzetközi porondon továbbra is szenvedősre veszi a figurát. A Fiorentina épp az ellenkező utat járja be, ezért is mutatkozik rá esély - ha még első blikkre nem is oly' sok -, hogy a Chievo kibabrál majd velük a Franchiban. A Juve pedig természetesen behúzza a Genoa ellenit is.

Két fontos meccsre fókuszálok most, melyeken mind kiesés elől menekülő csapatok lépnek pályára. Sassuolo - Catania és Livorno - Bologna a terítéken, melyeken szerintem az 1X elég esélyesnek tűnik. Persze tudjuk, ellenben a szicíliaiakkal a Bologna meglehetősen jól nyomja a Dall'Aratól távol.

A Milan kiesett a BL-ből, az Atlético kettős győzelemmel búcsúztatta a Seedorf-bandát, így már csak egyetlen dologra kell csupán koncentrálniuk. Persze ez a harc sem lesz gyerekjáték, de még nincs olyan nagy ponthátrányuk, hogy ne jutnának el ismét Európába. Ehhez első lépésként most azt a Parmát kellene megverniük, mely már 15 bajnoki óta képtelen kikapni. 

Továbbá lesz még nekünk egy ebédkor játszandó Atalanta - Sampdoria és egy 15-kor induló Cagliari - Lazio. A négy csapat formáját elnézve bármilyen kimenetel elképzelhető, csak a bátran játsszák élesben is meg.

A program:

Hellas - Inter (szombat)
Atalanta - Sampdoria (vasárnap)
Milan - Parma
Cagliari - Lazio
Livorno - Bologna
Sassuolo - Catania
Fiorentina - Chievo
Genoa - Juventus
Torino - Napoli (hétfő)
Roma - Udinese

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr1005861662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2014.03.15. 17:56:51

Hellas - Inter (szombat) 1-2
Atalanta - Sampdoria (vasárnap) 2-1
Milan - Parma 1-1
Cagliari - Lazio 1-1
Livorno - Bologna 0-0
Sassuolo - Catania 0-0
Fiorentina - Chievo 2-0
Genoa - Juventus 1-3
Torino - Napoli (hétfő) 1-2
Roma - Udinese 2-0

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2014.03.15. 19:21:21

Hellas - Inter (szombat) 1-2
Atalanta - Sampdoria (vasárnap) 2-0
Milan - Parma 1-1
Cagliari - Lazio 2-1
Livorno - Bologna 2-1
Sassuolo - Catania 0-0
Fiorentina - Chievo 0-1
Genoa - Juventus 0-2
Torino - Napoli (hétfő) 1-1
Roma - Udinese 2-0

406coupé 2014.03.15. 19:49:55

Hellas - Inter 2-1
a többit holnap

Inzaghi 2014.03.15. 19:54:53

Hellas - Inter (szombat) 2-0
Atalanta - Sampdoria (vasárnap) 2-0
Milan - Parma 2-0
Cagliari - Lazio 2-0
Livorno - Bologna 2-0
Sassuolo - Catania 2-0
Fiorentina - Chievo 2-0
Genoa - Juventus 0-2
Torino - Napoli (hétfő)2-0
Roma - Udinese 2-0

Automata Hari 2014.03.15. 20:49:25

Hellas - Inter (szombat) 1:1
Atalanta - Sampdoria (vasárnap) 1:1
Milan - Parma 2:1
Cagliari - Lazio 0:2
Livorno - Bologna 2:0
Sassuolo - Catania 0:1
Fiorentina - Chievo 3:0
Genoa - Juventus 0:2
Torino - Napoli (hétfő) 1:2
Roma - Udinese 2:0

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2014.03.15. 21:50:28

Én nagyon szurkolok a Parmának! Nem azért, mert kedvelném őket, nem azért, mert a Milan ellen szurkolnék, hanem azért, hogy legyenek csapatok, amelyek érzik, hogy fel lehet venni a versenyt jól-jól szervezett csapatokkal a sokszoros pénzzel dolgozókkal!

Sajna, a Chievónál sok a hiányzó (Dramé, Thereau, Guana), nem lesz ebből Fiorentina-elkapás!

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2014.03.16. 09:47:28

@mbemba: Kérdés, hogy Montella mennyire fog tartalékolni. Ha úgy gondolkodik, hogy fontosabb a Juve meccs és a kupadöntővel már megvan az európai hely, akkor semmi sem lehetetlen. :)

Parmát illetően egyetértünk.

406coupé 2014.03.16. 13:02:32

Livorno-Bologna 1-1
Sassuolo-Catania 0-0
Milan-Parma 1-1
Cagliari-Lazio 0-1
Fiorentina-Chievo 2-0
Genoa-Juventus 0-2
Torino-Napoli 1-1
Roma-Udinese 3-0

madbalee 2014.03.17. 10:58:32

Torino-Napoli 1-2
Roma-Udinese 3-1

madbalee 2014.03.17. 11:02:49

@mbemba: Kell az olasz liganak egy jo Parma. Sajna a Milan testen at folytatodott a sorozat:(

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2014.03.17. 11:06:59

@madbalee: Van ott még egy csomó test! Egy-két-három fordulón belül meg kell néznem ezt a Parmát! A Milan ellen mitől voltak ilyen jók?

madbalee 2014.03.17. 11:09:51

Ma pedig kivacsi vagyok, hogy mindket dobogos behuzza-e a kötelezöt

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2014.03.17. 17:41:28

@madbalee: Az egyik nem fogja: ismét döntetlenre hozza ki vezetésről. :) Bár ha utána továbbjutnánk a Porto ellen, annyira ez nem is izgatna.

madbalee 2014.03.17. 20:45:03

Úgy néz ki a Napoli botlik.

madbalee 2014.03.17. 20:48:19

Na épphogy leírtam gól:)

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2014.03.17. 20:58:26

@madbalee: Nagyon meleg volt a pite. Viszont a játék továbbra is nagyon aggasztó.
süti beállítások módosítása