Mostanában gyakran írnak cikket arról, hogy egyre rondább a híd, hogy patkányok és hasonfélék futkosnak körbe karikába, hogy a szerkezet kezd megroppanni a turistahegyek alatt. Utóbbiról nem tudok nyilatkozni, de arról igen, hogy tavaly áprilisában nem voltak csúnya állatok arrafelé. Csak turisták.

 

És itt a baj! A Rialtót nem turistáknak tervezte Antonio da Ponte, hanem egy átkelőnek, amelyik alatt nem csak a gondolák, hanem a bárkák, kisebb hajók átkelhetnek. Így érthető, ha a híd statikailag nem bírja a gyűrődést. Érdekes, hogy Da Ponte mesterurunk neve nem szerepel annyi alkalommal lexikonokban, útikönyvekben, mint Palladio, Sansovino, Vignola neve – gyakran egyszerűen kimarad –, pedig őelőttük nyerte el azt a dózse által hídépítésre kiírt pályázatot, amelyik által felépíthette ezt a csodát. A National Geographic egy cikke szerint Michelangelo is ott volt a pályázók között.

 

1591. március 20 volt, mikor átadták a Rialtót, azóta is áll, pedig voltak szkeptikus szakmai vélemények is. Ponte kortársa, Scamozzi mondott olyant, hogy nem teherképes a híd. Korábban állt a helyén több híd is, de mind megadták magukat. Az 1250-ben épült például átengedte a nagyobb hajókat is, ha két oldalukat visszahajtották. Azt a fahidat már Rialtónak hívták – ami egyébként a városrész neve és a rivo alto (mély folyó)összevonásából született (első említése a XI. századi rivus altus) –, de tudni azt is róla, hogy rendben tartása nagyrészt, abból a pénzből történt, amelyiket a híd két szélén lévő kereskedők befizettek. Ez az átkelő 1444-ben nem tudta megtartani azt a tömeget, amelyik egy bárkaversenyre gyűlt össze a Rialtón.

 

Különböző leírások szerint a mai kőhíd igen hasonlít a korábban fából épültre. A kő marad.