,,Az olasz foci jól van!” – mondta Lippi. Az olasz új hullám nagyon erős, Olaszország 2 szép – írták a meccsről. Ez a tanulsága ennek a barátságos meccsnek.
A világbajnokok közül csak Gattuso (csapatkapitány) és Grosso játszott, a többiek a bajnokságban remeklők voltak. A net azt írja, hogy a 90 perc alatt végig gyors, látványos focit játszott a Kék Csapat.
Gattuso régi erejét fitogtatta és az újoncok – hatan (Santon, Mascara, Pellissier, D’Agostino, Marchetti, Galoppa) voltak –, illetve, akik közülük a jövő emberei lehetnek nagyot alakítottak. Nyilván elsősorban Santonról van szó. Lippi kiemelte őt. A Gazzetta olvasói is vele voltak a legelégedettebbek (kábé 10 ezer szavazó 37 százaléka), de Pellissier is megmutatta, ha szorul a kapca, akkor ott van ő is. Azonban Rossi, Foggia góljai szintén gyönyörűek voltak. Meg kell nézni!
A meccsről szóló írások szerint az egy szem Pazzini lehet elégedetlen. Ő tizenegyest hibázott. Azonban a Samp-csatára a bajnokságban rúgott elég gólt, ahhoz, hogy fontosnak érezhesse magát.
Ugy-e szeretted volna megkérdezni, hogy a harmadik hogy történt?:))) Igen, Pellissier Brighitól kapta a labdát, vagyis igazi Chievo-produkciót láttunk. Hihetetlen! PELLISSIER! És mekkora gólok!!
nekem mindegyik gól tetszett, de különösen Rossi, Foggia és Pellissier góljai
van egy olyan érzésem, hogy egy nagyon erős generáció lesz ez, ha csak a feléből klasszis lesz már akkor nagyon jól jártak az olaszok, hiába csak egy barátságos meccs volt ez, érett játékosok is irigyelhetik ezeket a gólokat
Szerintem Foggia és Rossi kész játékosok és Palombo is több, mint jó játékos.
Személyes kedvencem Foggia, szerintem, ha megkapja a bizalmat Lippitől, abszolút húzóember lehet a válogatottban. Óriási játékos lehetne. Nagy kár, hogy nem megy Dél-Afrikába, de Lippiben vakon bízom!