Olasz fórum

Olasz fórum

Olaszország-Új Zéland 4-3 (háromszor vezetett Új-Zéland)

2009. június 10. - mbemba

Eső, hideg és néhány lelkes helyi mellett, egy komolyabbacska olasz tábor is volt (a Rai bemondó szerint 40 ezer olasz él Johannesburgban).

Egy sovány első félidő után, melyben csak Gilardino, Quagliarella és Pepe játszott jól, az All Blacks nagydarab játékosai kétszer is befejelték a labdát, a bizonytalan Amelia kapujába. A második félidőre bejött Pirlo és fordult is a kocka, de az előnyhöz kellettek Camoranesi, Toni, de mindenek előtt Iaquinta, aki tette azt, amit a Juventusnál is megtett: mentette a menthetőt.
 
Lippi röviden így elemzett: ,,Hibáztunk, megfizettünk!”, meg azt is mondta, hogy: ,,Jó munkanap volt!”
 
A meccsről részletesebben: Gattuso volt a csapatkapitány, vagyis Lippi mielőbb formában akarja látni a sérülésből épülgető világbajnokot. Amúgy a világbajnokok közül csak elvétve voltak a pályán, aki pedig ott volt az kitűnt. Amelia a kapuban először nem is volt hibáztatható, hiszen olyan fejes volt Smeltzé, amelyiket csak kevesen fognak meg, aztán jött is az egyenlítés Gilardino által (a gól előtt Pepe óriási keresztlabdát adott Quagliarellának). Gondolhattunk sínen van minden, ehelyett ismét jött egy szép szál új-zélandi – Smeltz után Killen – és hálóba fejelt. Itt viszont Amelia ludas volt – könnyedén előzték meg egy szögletkor.
 
A második félidő kezdetekor ismét Gilardino remekelt. A firenzei gólvágó szép gólt fejelt. De hiába épített fel mindent Gilardino, a palermói kapus, Amelia ismét hibázott, ezúttal Gamberinivel idétlenkedtek, egy új-zélandi odaugrott és Amelia buktatott, vagyis járt a tizenegyes. Az olasz kapus nagyon rajta volt, és ha nem esik az eső lehet, hogy megvan a labda. A 68. percben aztán Pirlo ismét varázsol egy nagylabdát Iaquinta elé, a torinói szerződéshosszabbító pedig be is rúgta azt, ahogy kell. A döntő gól is Iaquinta érdeme: ő termett ott Montolivo lövése után és kotorta be oda a labdát, ahová való.
 
Nehéz szülés volt, de Lippi láthatóan nyugodt volt és érzékeltette az őt kérdezővel, vagy meg a hallgatósággal, hogy: van ilyen!
 
Amelia; Santon (Zambrotta 66.), Legrottaglie, Gamberini, Dossena; Gattuso (Montolivo 61.), Palombo; Pepe (Camoranesi 61.), Rossi (Pirlo 46.), Quagliarella (Iaquinta 61.); Gilardino (Toni 61.).
 
Gólok: Gilardino (33., 48.), Iaquinta (68., 73.), illetve Smeltz (13.), Killen (42., 57. - 11-esből)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr231177804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zub_ 2009.06.11. 09:37:38

Kár hogy nem láttam ezt a meccset. Egy helyesbítés: a csapat neve All Whites.

en.wikipedia.org/wiki/All_Whites
en.wikipedia.org/wiki/All_blacks

Tuvalu 2009.06.11. 10:51:10

Meg a gólok perceinek adataiból az is jön, hogy nem vezettek háromszor az új-zélandiak.
Bár mindegy is.

2009.06.11. 11:23:41

volt olasz-meccs...? hú, b@szki, le kéne állnom a munkával, legközelebb azt se veszem észre, ha a Puskásban lépnek fel...

2009.06.11. 11:28:04

@Tuvalu: így van, helyesen: Gilardino (33., 48.) (...), ill. Smeltz (13.) ...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.06.11. 12:51:39

@zub_: A történet az All White vagy Blackről megvolt, de ezúttal feketében játszottak az All White-ok! :)
@zsollancs: Stimmt!:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.12. 00:09:41

Kár, hogy Brighi nincs kint. Így látatlanban meg az a sejtésem látszik igazolódni, hogy Legro nem válogatott szintű védő, de az eredményből ítélve Gamberini is fölsült
süti beállítások módosítása