Olasz fórum

A Kávéscsésze

2009. augusztus 09. - mbemba

A borospoharaknak – fehérboroknak külön, vöröseknek külön – immár elfogadott, jól megszokott alakjuk van. Nem hivatásosak és hivatásosak ott szédítik a bort forgatva a szép üvegformákban, hogy illatuk úgy legyen szagolható, ahogy az illik.

Ő lenne az ideális

Úgy tűnik, hogy mára a kávésoknak is sikerült megállapodniuk az ideális kávéscsészében. A Kávékóstolók Nemzetközi Szövetsége azt mondja, hogy ez a képen szereplő csésze legyen a minta, vagyis legyen fehér (porcellana super-white, ahogy az Espresso cikke írja), hogy a kávé - itt az espresso -, meg krémének színe jól látható legyen; legyen a pohár porcelánból, az anyag hőállósága miatt.
 
Továbbá fontos, hogy könnyű legyen a csésze, illetve hogy fölfelé a fala egyre vékonyodjon, illetve szélesedjen is az a kávéscsésze, hogy az illatok ott megmaradhassanak, lebeghessenek picit a kávé fölött, de még a csészében. Pontosan ezért fontos az is, hogy ne töltsük színültig az espressóval. Hogy mikor ne töltsünk többet, azt egy kis vonal jelzi.
 
Persze, hogy korábban is volt kóstoláshoz ideálisnak mondott kávéscsésze. Az egy kicsivel súlyosabb és kicsit alacsonyabb volt.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr651296272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rókakígyó 2009.08.08. 15:08:04

Nyilván hasonló fajsúlyú beszélgetések folynak a kvk évjáratáról, a termőhelyekről és a nagy kv készítőkről is. De nicsak itt alig van hozzászóló, nem úgy mint a sznobműveltalkoholistán.

A kv-t legalább szeretem.

bajaj 2009.08.08. 15:33:50

Nyilván minden italnak megvan az edénye, amiben a legjobban élvezhető, ami a legjobban kihozza az aromáját. A kávénál sem mindegy, milyen a csésze, nem véletlen, hogy a pl. az Illy saját sorozatot terveztetett és gyártatott már régebben.

És bármennyire sznobnak tűnik is a szöveg, a barista is egy szakma. Egy barátom volt megint csak az Illy-nél Triesztben egy két napos gyorstalpalón, és már ott is annyi érdekesség és szakmai fogás hangzott el, hogy estéket beszélgettünk át róla.

Ezt a szintjelző vonalat a csésze belsejében szabványosíthatnák, pl. ristretto-t inni Magyarországon szinte lehetetlen, a pincér vagy értetlenül néz, vagy kihoz egy "presszó kávét", jó hosszan: "minél több, annál jobb, igyad, ember!" Tisztelet a kivételnek.

Vadonatúj 2009.08.08. 15:49:05

"Hogy mikor ne töltsünk többet, azt egy kis vonal jelzi a baristának"
Ha barista e vonalka segítségével dolgozna akkor az igencsak nagy baj lenne.
Neki a pistonból kifolyó kávé színe alapján tudnia kell mikor kész az örlemény/víz arányában kinyerhető legjobb kávé!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.08.08. 16:22:39

@bajaj: ,,annyi érdekesség és szakmai fogás hangzott el" Említs egy-kettőt, kérlek, érdekelne!

@Vadonatúj: Csak egy zsenge fordulat volt!

Vadonatúj 2009.08.08. 16:45:39

2000-ben!!!!!! volt itt a Douwe Egberts szervezésében Maico LaPeena ausztrál barista aki világbajnokságon helyezett barista,és 3 napos előadást, oktatást tartott.próbáltam az ott elsajátítottakat tovább adni,de sajnos akkoriban nem volt a honi vendéglátás azon a szinten hogy ezt be/elfogadja.
Kimondhatatlan boldogság hogy 1-2 éve már oda-oda figyelnek erre.Még mindig nem általános de vannak már "fecskék".
A legjobb kávé (szerintem) a Gloria Jean's Coffee a mammutban,amikor ott vagyok ütök egy dupla ristrettót és rögtön ráhúzok egy cappuccino-t.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.08.08. 17:00:47

@Vadonatúj: a mammutos helyen még nem voltam, de pótolom. Bajajtól is azt kérdeztem, hogy mik az ilyen részletek: A víznek kell valamilyennek lennie? Habnak kell lennie rajta? Mindegy, hogy mikor pörkölték a kávét?

tuckocka 2009.08.08. 17:00:48

@Vadonatúj: biztos sokszor fogyasztod a kedvenc kávédat, mert a GJ egész hálózata bezárt Magyarországon :)

Vadonatúj 2009.08.08. 17:13:26

Hmmm ez szomorú nem tudom mikor zárhatták be de Én az idén tuti ittam ott kávét!
(Mondjuk április közepétől vidéki lettem!)

Vadonatúj 2009.08.08. 17:15:32

Most néztem meg márciusban zártak!
Kár értük!

nyu 2009.08.08. 17:25:06

@Vadonatúj: "A legjobb kávé (szerintem) a Gloria Jean's Coffee a mammutban,amikor ott vagyok ütök egy dupla ristrettót és rögtön ráhúzok egy cappuccino-t."

Nehezen kivitelezheto, marcius vegen bezartak mindharom pesti kavezojukat.
Nem volt fizetokepes kereslet a meregdraga kaveikra...

Ököl 2009.08.08. 17:53:22

hmm. Úgy olvasnék a kávékról is, sznobkodnék! Kezdve a GJ kávéival, aztán egy nagy bestbuy teszt lehetne a másik végén!
Omnia vs Wiener extra pl.

Még gimisként az Astoria közelében lévő Kánaán üzletben ugrottam be gyakran egy 80 ft-os presszóra /Piazza d'oro/. Általában ebéd után. Húú! Szép emlékek. Azóta persze átalakították az üzletet, a kávésarok is a múlté. És én is vidéki lettem :)

akira2 2009.08.08. 18:53:12

Kávébuzi vagyok, így hozzászólnék...

Van szerencsém sok időt tölteni Olaszországban, sok helyen megfordulok, és az a tapasztalatom, hogy más európai országok kínálatához képest meglehetősen egységes az olyasz espresso (ristretto). Szinte csak ott tudom meginni a kávét cukor nélkül, máshol "föl kell javítanom" egy pici cukorral és/vagy egy csapp tejjel...

Évak óta próbálkozom otthon, kotyogós kvfőzővel utánozni az olasz kv ízét, és büszkén mondhatom :), hogy egyre gyakrabban sikerül:

A receptem:

Olasz, egyszemélyes kotyogós,
olasz (sötétre) pörkölés,
100% arabica (minimális robusztával persze keverhető, de én azt nem szeretem, mert keserű lesz tőle),
Apróra darált (machinato) kv, és nem a kotyogósba való durvább szemű,
Jól megtömni, de csak annyira, hogy ne a szelepen jöjjön ki a gőz (gyakorlással sikerülni fog eltalálni a megfelelő tömítettséget)
Nem kell megvárni, míg a teljes víz átfolyik a kv-n, elég az első fele-kétharmada,
Kv ELŐTT egy pici - legalább 70%-os - fekete csokoládé.

Kezdőknek pici cukor és/vagy pár csepp igazi (zsíros) tej, később lehet csökkenteni, majd elhagyni.

Egészségetekre!

akira2 2009.08.08. 18:58:15

@akira2:

Ja, KV fajták:

Gyakortlatilag szinte minden olyasz kv-keverék jó, de az Illy-t Triestből, Pellini-t Veronából és leginkább az Essse-t (ez nem elírás, 3 s-sel írják) Bolognából ajánlom megkóstolni...

a\' ördög 2009.08.08. 19:08:03

Végre kávés poszt! Tetszett, olvasnék még a témában másról is! Üdv

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.08.08. 19:10:02

@akira2: Köszönjük a receptet! :) Komolyan!

Arra figyelsz, hogy hideg vízzel készítsd? Olasz haver említette, hogy ne legyen langyos a víz, vagy meleg, mert így nincs ideje kifőzni a lényeget!

Az Essset nem ismertem.

És megvan, hogy az Illy egy erdélyi családnév?
it.wikipedia.org/wiki/Francesco_Illy

Ha valamikor van kedved a blogra írni, akkor itt a lehetőség!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.08.08. 19:11:17

@a\' ördög: Köszi! Gyere vissza, és fogsz találni kávésat máskor is!

pwpw 2009.08.08. 19:14:31

kéne valami kávéblog, vagy ilyesmi. otthoni kávéfőzőt milyet ajánlotok?

akira2 2009.08.08. 19:54:50

@mbemba:
Figyelek, persze, hideg vizet engedek a kvfőzőbe. Nem tudom, el lehet-e rontani melegvízzel, még sosem próbáltam, mint ahogy melegen a sört sem... :)

Íme: www.esssecaffe.it/l_eng/doc.asp?m1_cod=1

Még egy személyes tapasztalat:

Az olasz pörkölésű espresso csupán ízre erős, a koffein kevés benne, ezért isszák "büntetlenül" az olaszok is napjában akár 6-8 alkalommal... :)

Én magam is rögtön el tudok aludni tőle, még ha egy jó vacsi után is iszom... :)

336 2009.08.08. 19:59:02

@akira2: Mokarabia, Illy, Manuel, Hausbrandt (német neve ellenére olasz), Goppion, Cremcaffé, Lavazza, Segafredo stb. Tök mindegy melyiket iszod, mind remek. A probléma ott szokott kezdődni, hogy tudni kell főzni is. A magyar géppark legalábbis nem az igazi, pedig a gépek terén is mindegy a márka. La San Marco, Faema, La Scala, La Cimbali...

akira2 2009.08.09. 07:19:20

@336:

Régen a Lavazzáért voltam oda, de a Segafredo-t nem szerettem sosem, az egy igen kommersz márka, viszonylag jelentős robuszta-tartalommal - legalábbis, amit én ismerek...

De egyetértünk, magam is azt írtam az elején, hogy Olaszországban viszonylag egyenletes a minőség (ott szinte mindegy, milyen márka), és épp azért írtam körül részletesen, hogyan főzöm a kv-t, mert szerintem is az elkészítés módja (pörkölés, őrlés, tömítés, stb.) teszi igazán finommá a kv-t.

Véleméyem szerint a 2-300 ezres saeco-kal nem lehet olyan jó kv-t főzni, mint egy jó kotyogóssal, ha odafigyelsz a részletekre...

Ja, persze, a kv-főző az nem az otthoni saeco-knál és miele-knél kezdődik, azért szerintem nem érdemes pénzt adni.

Egy barátomnál az üzletében van egy Olaszországból leselejtezett (de felújtott) nagy gép (a márkája mindegy), olyan, mint amilyen az Autogrill-ben van...

Na, azzal lehet kv-t főzni, de az otthonra túl macerás, mionden nap átmosni, karbantartani, stb., hisze az újonnan legalább 1-1,5 millióba kerül...

Na, én inkább a kotyogóssal kísérletezek...

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2009.08.09. 21:34:07

Még két valami.

Ha kotyogós gáztűzhelyre való a főző, akkor kis lángon jó (néha sietni kell, de akkor érezhetően szarabb lesz a kávé).

A taljánok mindenkire felkapják a vizet, aki 12 után tejesebben issza a kávét, mint egy machinato.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.08.10. 13:37:09

@cpandacsoki: Képzeld, valakivel kibogoztuk (kibogozta nekem), hogy a macchiato (foltos) egy tőről fakad a makulátlannal!

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2009.08.10. 23:13:51

@mbemba: Nem tudtam! Hihetően hangzik, biztos a macula a latin eredeti a foltra/szeplőre, és a macchia az olasz verzió.

csendora 2016.06.22. 11:28:45

@akira2: Pellini No.46 nagyon szeretem,itthon csak ezt iszom- Siófokon még van egy olasz kávézó , ahol iható a kávé, bár néha zaccos.. ilyenkor sírok, de nem szólok.