A borospoharaknak – fehérboroknak külön, vöröseknek külön – immár elfogadott, jól megszokott alakjuk van. Nem hivatásosak és hivatásosak ott szédítik a bort forgatva a szép üvegformákban, hogy illatuk úgy legyen szagolható, ahogy az illik.
Ő lenne az ideális
Úgy tűnik, hogy mára a kávésoknak is sikerült megállapodniuk az ideális kávéscsészében. A Kávékóstolók Nemzetközi Szövetsége azt mondja, hogy ez a képen szereplő csésze legyen a minta, vagyis legyen fehér (porcellana super-white, ahogy az Espresso cikke írja), hogy a kávé - itt az espresso -, meg krémének színe jól látható legyen; legyen a pohár porcelánból, az anyag hőállósága miatt.
Továbbá fontos, hogy könnyű legyen a csésze, illetve hogy fölfelé a fala egyre vékonyodjon, illetve szélesedjen is az a kávéscsésze, hogy az illatok ott megmaradhassanak, lebeghessenek picit a kávé fölött, de még a csészében. Pontosan ezért fontos az is, hogy ne töltsük színültig az espressóval. Hogy mikor ne töltsünk többet, azt egy kis vonal jelzi.
Persze, hogy korábban is volt kóstoláshoz ideálisnak mondott kávéscsésze. Az egy kicsivel súlyosabb és kicsit alacsonyabb volt.