Olasz fórum

Olasz fórum

Nem kellenek a műanyag zacskók

2009. szeptember 12. - mbemba

Angliából indult egy kezdeményezés, melyhez, bármelyik ország, város szabadon csatlakozhatott. A lényeg, hogy egy napon – ezúttal szeptember 12-én – ne lehessen eladni semmilyen terméket műanyag bevásárlózacskóban.

Mondják, hogy a teknősök a műanyag zacskót

medúzának gondolják, lenyelik és megfulladnak

Az angol nonprofit társaság (neve: Marine Conservation Society) eredetileg a tengeri ökoszisztéma érdekében kezdeményezte az akciót, azonban mára már a fontos az lenne, hogy felhívja a figyelmet a műanyagzacskó okozta gondokra, meg hogy visszaszorítsa a használatukat. A megoldás egész egyszerű: otthonról kell vinni a bevásárlásokhoz szövet-, papírzacskókat, vagy környezetbarát zacskókat (biológiailag lebonthatókat, biodegradálódókat, vagy inkább egyszerűen csak zézéket :), zöld zacskókat! Jelszóként, vagyis sarkítva gyakran hallani, hogy 20 percet használjuk, a természet pedig 400 év alatt bontja le.
 
Olaszországban egy évben 10-15 milliárd műanyag zacsek készül. Egy európai direktíva szerint 2010 januárjától kellene betiltani végleg őket, de az olasz vezetés egy év halasztást kért és kapott!
 
A Félszigeten sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez: a firenzei Unicoop 98 eladási helyén nem használnak műanyagzacskót, a Coop Adriatica pedig ugyancsak beállt a zöld sorba. Torinóban a városvezetés megelőzve a kormányt kéri az üzleteket, hogy fogják vissza magukat zacskó-ügyben. A La Repubblica cikkében megjelentek szerint San Francisco az első város az Egyesült Államokban, ahol a szupermarketekben és gyógyszertárakban tilos a műanyag zacskók használata.
 
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtó osztálya közölte blogunk részére, hogy magyarországi kezdeményezésről nincsen tudomásuk, viszont pár információt gyorsan eljuttattak hozzánk: ,,Gazdasági szabályzókkal segíthetjük, azonban kizárólagossá nem tehetjük a lebomló biopolimerek vagy az újrahasználható rendszerek alkalmazását a bevásárló zacskóknál, mivel az uniós irányelvek előírásai szerint mindazon csomagolásokat, amelyek megfelelnek az un. „lényegi követelményeknek”, - azaz például újrafeldolgozhatóak, és az erre a célra használt polietilén és propilén az-, annak alkalmazását egyetlen tagállam sem tilthatja meg.”
 
Egy másik fontos gondolat: ,,a lebomló polimerek csomagolástechnikai alkalmazását bizonyos fokig gátolja, hogy a magyar jogrendbe már beemelt uniós irányelvek által a műanyagok esetében 2012-re előírt 22,5%-s kötelező újrafeldolgozási arány kizárólag „polimerből-polimert” folyamatokkal teljesíthető, a „lebomlást” itt nem lehet beszámítani.”
 
Támpontot jelent a magyarországi használat mértékéről az alábbi táblázat.
A jelenleg pontosan elérhető adatokat a táska (műanyag reklám bevásárló táska) forgalomba hozataláról az alábbi táblázat tartalmazza:

Műanyag reklám bevásárló táska
2008 I. féléves éves adat
kg
db
3 liter alatti
727 538
75 454 772
3 és 20 liter között
1 572 235
564 747 974
20 liter felett
141 257
7 930 138
Összesen
2 441 030
648 132 884

A táblázatot szintén a KvVM sajtóosztálya küldte el.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr571373679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.09.12. 11:26:14

Hihetetlen számok, bár nem meglepőek. Én úgy vélem mindig a lakosság környezettudatosságára van bízva, hogy mi lesz. Ezt kéne mindenkibe belenevelni, a lehető legkorábban elkezdve. Persze mondhatjuk mi beleszólásunk van. Ilyen formában igen is sok.
Az olajlobbit meg úgy sem lehet legyőzni, majd mielőtt elfogyna az olaj mindenki megküzdhet érte.

Hozzászóló 2009.09.12. 11:39:34

Sajnos ez csak a jéghegy csúcsa...

Nyaligátor · http://autostat.hu/technikai-szotar 2009.09.12. 11:43:58

Az emberek szokásait megváltoztatni nehezebb, mint feltalálni egy zacsit, ami lebomlik, vagy éppen egy autót, ami nem benzinüzemű. Egyszerűen a gondolkozás az, ami ellen küzdeni kell, nem a jóindulat hiányzik, nem az emberek rosszak avgy ilyesmi.
A titok szerintem abban van, hogy egy olyan, lebomló zacsit kell csinálni, ami TÖKUGYANOLYAN, mint a mostani, és NEM megmondani az embereknek, hogy ez új. Észre sem vennék az átállást - mert a 80 éves maminak aztán magyarázhatod, hogy biokomposzt, ha egy fillérrel is drágább, nem veszi meg...

Amusing 2009.09.12. 11:44:26

nem reklám, de én vettem 300 Ft-ért zöld (te**o) óriás táskát és azzal játok vásárolni.
DE!!!!
én is boltos vagyok, kérdem szatyrot adjak a cucchoz amit vesz? kérdi mennyi, mondom semennyi. akkor igen kér.... nem véletlen tartunk itt

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.09.12. 11:55:58

@Orbán leváltása előtérbe került! Jöjjön Kósa!: a Földre nem kell vigyázni, a saját érdekünkben kellene észnél lenni. A Földnek kutya baja sem lesz:

agyvihar.blog.hu/2009/08/25/az_emberiseg_fejlodese_ket_szikladarab_szemszogebol

(lásd a videót a kommentek között is)

thinker_ 2009.09.12. 11:56:02

biológia úton lebomló zacsit tartunk minden boltunkban.
mást nem is tudnánk, mert a papír olyan drága, hogy nem tudjuk beépíteni a termék árába, önállóan meg akarnak érte fizetni.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.09.12. 12:05:15

@thinker_:
,,biológia úton lebomló zacsit tartunk minden boltunkban."
Tudtommal ez csak a cél!

Bob_ 2009.09.12. 12:18:05

Minden szatyorért kelljen fizetni.

legyen az papír, műanyag, vászon, bármi.

minél környezetszennyezőbb, annál többet.

Donor 2009.09.12. 12:18:15

@Nyaligátor: Én észrevettem. A szekrényemben bomlott le a Teszkós szatyor pár hónap alatt, alig bírtam kitakarítani a maradványait, pedig én el szoktam tenni mivel jól használhatók a bevásárlás után sok mindenre.

Netuddki. 2009.09.12. 12:19:05

@Amusing: Környezetvédelmi termékdíjat meg nem fizetsz? Nyilvántartást vezeted?
Remélem nem mondtam újat. ;)

Netuddki. 2009.09.12. 12:20:25

@Bob_: Ezek szerint még vannak akik nem tudják.
Kell fizetni minden csomagolóanyag után környezetvédelmi termékdíjat. Mindenkinek nyilvántartást kell róla vezetni és jelenteni. Ez van.

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2009.09.12. 12:21:26

Régebben mindenki vitte magával a közértbe a maga kis ilyen-olyan cvekkerét/kosarát/bevásárlótáskáját.
Ha ma is így tennénk, nem lenne ilyen nagy gond ez a műanyagzacskós-téma.

Hatványpatkány 2009.09.12. 12:30:35

Én nagyon pártolnám az újrapapírból készült zacskókat, tasakokat, szatyrokat: sokkal "hangulatosabb" belepakolni pl. egy bagettet vagy pár gyümölcsöt egy papírzacskóba a boltban, mint egy nejlonba. Ha pedig drága a papír, akkor legyen a thinker által említett biozacskó. Én meglennék nejlonszatyrok nélkül.

Medicalweb · http://www.medicalweb.hu/ 2009.09.12. 12:35:47

Ez nagyon aggasztó! Én gyógyszerész vok, és próbálok környezettudatosan dolgozni, egy-két doboz gyógyszerhez igenis nem vagyok hajlandó zacskót adni autómatice, azért megkérdezem hogy "Teccet é hozni zacskót?..." és akkor fanyalogva bár, de elrakják a hatalmas(!) nejlontacskójukba azt a pár dobozt... no comment.

Gondoljatok bele, hogy 15 évvel ezelőtt úgy jártunk zöldségeshez, vagy bevásárolni, hogy szépen vittük otthonról zacsit (én ma is így teszek), és szépen belepakoltunk mindent gond nélkül... ma pedig eszement pazarlás folyik; akár egy darab gyümölcsöt vagy zöldséget is képesek vagyunk belerakni egy zacsiba!?!? Nem? Álljatok 5 percet egy hiperszuper bevközpont zöldséges standjánál, aggasztó viselkedési formákat láthattok... Én ott sem vagyok hajlandó így tenni amit lehet, zacsi nélkül leméretem és ráragasztom a gyümire vagy zölire a vonalkódos matricát... lehet így is tenni!

Jah és most a VPOP legújabb mániája, hogy most azért büntetik a patikákat, hogy amit kapunk nejlontacskót promóciós célokból a gyógyszercégektől ingyen, a termékdíj befizetéséről van é nekünk számlánk... anélkül le sem gyárthatnák a zacskókat, de minket azért ezzel frocliznak, újabb ok; amiért lehet büntetni és extra pénzt lehúzni valakiről... jah a termékdíj, ami megy a nagy-nagy kalapba, a költségvetésben eszkalálódva nem kerül környezetvédelmi kiadások finanszírozására, hanem elvész a nagy költségvetésben... csakúgy mint a cigaretta extra magas adójának x hányadát is egészségügyi-megelőzési célokra tervezték felhasználni, de neeeem... megy a nagy kalapba... de hát ez Magyarország...

cirkuszos 2009.09.12. 12:37:21

@Nyaligátor: A 80 éves néni még emlékszik arra, hogy milyen volt, amikor vitte magával a boltba a szatyrot/kosarat.
Simán meg kellene szüntetni a zacskózást a boltokban, vagy 50-100 ft-ért adni nem egyből elszakadós szart. Hidd el, meggondolná mindenki, hogy mégis visszalép az előszobában kettőt egy szatyorért. Hiperekben meg nem értem, hogy miért van egyáltalán zacskó? Kocsival megy az emberek 99%-a, abban meg elfér az otthonról hozzott.
Dán ismerősöm, amióta ideköltözött, szinte csak dobozos sört iszik, merthogy nem kell szarakodni az üvegvisszavitellel... otthon persze természetes neki, hogy nem is kapni, csak üvegest, szóval tényleg csak szoktatás kérdése.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.12. 13:21:13

Kibaszottul elegem van ebből a "NO MŰANYAG" hozzáállásból. LEHET biodegradábilis zacskót gyártani. Pont.

A papírzsacskót meg felejtsétek el. A papír még a műanyagnál is környezetszennyezőbb. 1 tonna papírhoz 5-10 tonna víz elkoszolása kell...

Nebameg 2009.09.12. 13:21:25

@KentaurBen: Igen, rém egyszerű a megoldás:DDD

Shadearmy. 2009.09.12. 13:35:06

@cirkuszos:
A dobozok is visszaválthatók. Ma vitt vissza pár szatyorral a gyerek a Tecskóba aludobozt. Lett is neki belőle 500 forintja. Apája kezdheti előlről a sörivást :-)

Pelydzs 2009.09.12. 13:42:16

Nagyon egyszerű!

Minden nem visszatérő csomagolástípusra (PET palackok, alumínium doboz, műanyag zacskók, stb.) a belecsomagolt termék kiskereskedelmi árával megegyező büntetőadót kell kivetni.
Ezzel egyidőben a betétdíjat legalább megduplázni, hogy a termék végső fogyasztói árának jelentős részét (legalább 1/3-át) képezze, tehát érdemes legyen visszavinni.

Ezt a költséget már sem a gyártók, sem a forgalmazók nem képesek áthárítani a fogyasztóra, mert a nem fogják megvenni sem a sört, sem a kólát dupla áron, így érdekeltek lesznek a visszatérő göngyöleg használatában és minél nagyobb arányú visszagyűjtésében.

Kaptabakta 2009.09.12. 13:55:41

@Pelydzs:
Na igen. Ez lehet, hogy hatásos lenne.
Anno az őskorba pl. a Coca-Cola üvegesen volt kapható, majd jött az eldobható és a visszaváltható műanyag, most meg már csak sima eldobható van (vagy lesz pár hónap múlva).
Nem mintha innék kólát:)
Így hogyan gondolkozzon az ember környezettudatosan?

nohab-king · http://www.openttd.info 2009.09.12. 13:59:46

Jah, tényleg nem kellenek a műanyag zacskók, de az energiatakarékos izzókból se kérek...

Egyrészt marha drága, környezetszennyező a hagyományossal ellentétben, és még az egészségünkre is káros.
Erre miért nem gondolnak, ha már a műanyag zacskók szóba jöttek?

Bocs az OFFért, de ha már környezetvédés, le kellett írnom.

PixellR 2009.09.12. 14:00:25

Dublinban néhány éve állítólag még annyi eldobált műanyagzacskó volt, hogy még a fák ágain is lógtak... viszont amikor bevezették, hogy minden műanyagzacskó után egy jelképes összeget (adót) kell fizetni a boltban (azt hiszem, 20 cent körül), hirtelen drasztikusan visszaesett a zacskók száma, manapság szinte nem is lehet látni, eldobálva meg nagyon-nagyon ritkán.

Ha Magyarországon is pl. 20 forintot kéne fizetni minden zacskóért, akkor szerintem rögtön környezettudatosabb lenne mindenki. Éreztetni kell, hogy a zacskó igenis nincs ingyen. Én például már több mint 1 éve ugyanazt a két műanyag zacskót használom bevásárlásra, amiket egyébként pont Olaszországban kaptam egy supermercatóban :-)

v2peti 2009.09.12. 14:15:22

"A dobozok is visszaválthatók. Ma vitt vissza pár szatyorral a gyerek a Tecskóba aludobozt. Lett is neki belőle 500 forintja. Apája kezdheti előlről a sörivást :-)"

Ne is mondd! :( Kicipeltem a múltkor ca. 40 dobozt. De azt mondta a hölgy, hogy csak az alumíniumot veszik vissza, a vasat nem! 75%-a az volt. Mondtam egy cifrát!
A Coca vasdobozban van, a Pepsi és egy csomó energiaital meg alumíniumban. (sörök passz, azt nem iszom)

v2peti 2009.09.12. 14:16:28

Amúgy 10 közül 9-szer én is saját táskával megyek. Csak a péksütemény, zöldség stb az, amit ilyenkor zacskózok.

cirkuszos 2009.09.12. 14:28:08

@molnibalage: Majdnem mindegy, hogy mit használsz, amíg "egyutasak" maradnak. Van egy tippem, hogy a biodegradábilis sem bomlik olyan gyorsan, amennyire sokat elhasználunk belőle most. A csomagolóiparra úgy ahogy van ráférne két csárdás nagy pofon. Nem vásárolok sokat, de így sem tudom elhasználni szemetesnek vagy másegyébnek azt a sok papírt, zacskót, dobozt, palackot, teknőt, vályút, kisbiszbaszt, nagybiszbaszt, egyéb anyámkínját, ami összejön.

cirkuszos 2009.09.12. 14:32:54

@molnibalage: Ja, az 5-10 tonna vizet nem elhasználják, hanem felhasználják a gyártás során. De elismerem, hogy a papíripar (és bőripar) igen csak vízigényes.
Cáfoljon meg egy mérnök, ha rosszul tudom :)
Magyarországon a "környezettudatosság" idealisták és dilettánsok dolga, ami sokat árt.

kikakl 2009.09.12. 14:42:56

RENDBEVAN NEMKEL A SZATYOR,A ZACSKÓ DE MILESZ A /KOTON/GUMIKKAL?KISZÁMOLTÁTOK MAR HOGY MENYIT HASZNÁLUNK ÉVENTE -ES DOBUNK A KUKÁBA,AZ UTCÁK BURKOLATAI SZEPLÖSEK A KIKÖPKÖDÖT RÁGÓGUMIKTÓL.ÉSIGY TOVÁBB.VALAKI MEGÁLLAPITOTA HOGY A KOMUNIZMUS/AZ IGAZI/IS MEGVALÓSITHATÓ CSAK EGYETLEN AKADÁLYA VAN:AZ EMBER-FÉLEK HOGY A Z

ACSKÓK HASZNÁLATÁNAK IS CSAK EZ AZ AKADÁLYA.

nemezisazis 2009.09.12. 14:49:39

hát ha már hőbörgünk akkor jó irányba tegyük.

mondjuk a zacskók kibocsátóit kéne meggyőzni különböző fájóan nagy volumenű pénzbüntetések kilátásba helyezésével, amennyiben nem térnek át környbarzacskókra, az áttérés esetében pedig némi kedvezmény járna.

szóval úgy ahogy ez a zöldre váltás általános gyakorlatában bevett szokás.

amíg műanyagzacskót tesznek elém nem reklamálok hogy adjanak zöldet és nem fogom kézben kihordani a szajrét a kocsiba - ami mellesleg szintén környezetszennyező akárcsak a vízgázfűtés előállítása, tömegközlekedés, vagy bármi ami többet nyújt nekünk egy esőtől védő barlangnál, és itt bújik ki a képmutatás nevű szög a zsákból.

ha pedig bio vagy öko vagy tökömtudja milyen zacskót adnak ugyanolyan vagy jobb minőségben, nem fogok hisztizni hogy én márpedig a régit kérem mert környezetszennyezni akarok.

ja és mellesleg a korászacskóimat erre-arra, de hónapokig használom, nem 20percig

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.12. 20:22:25

@PixellR: Nem értem ezt bevásárlás + zacskó dolgot. Venni kell ez normális táskát, ami úgy néz ki, mint egy szatyor.

1. Nem dobod el, mert drága.

2. Viszont nem két kilót bír, hanem 10-et. Simán.

Én hátizsákkal járok vásárolni, mert a szatyor a best of hülye találmányok listáján nálam erős dobogós. Ennél hülyébben terhet cipelni, csak akkor lehet, ha erősen akarod.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.12. 20:23:03

@cirkuszos: Mi alig hozunk haza zacskót bárhonnan is. Ha nem kell, akkor megy az újrahasznosítóba.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.12. 20:29:09

@cirkuszos: Én sem arról beszéltem, hogy eltűnik. Elszennyeződik. Nem kicsit, nagyon. Mitől is habzik az osztrák folyó ami idejön. Papír vagy bőripar, szinte egyre megy...

PixellR 2009.09.12. 20:59:30

@molnibalage: Én is hátizsákkal járok vásárolni, de ha véletlenül valami nem fér bele, akkor jó, ha pl. van egy zacskó a kabátom zsebében.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.12. 22:45:01

@PixellR: Hát, ha valami abba a hátizsákba nem fér bele, akkor a reklámszalytorba sem fog. Akkor már az a bazi nagy szatyor kell, ami már szőtt műanyag.

Az amiben 20 éve az emberek a videót cipelték. :)
süti beállítások módosítása