A büntetőjog az évszázadok folyamán komoly és sarkalatos változásokon ment keresztül, és a 19. században megszületett az egyik legfontosabb testvértudománya, a modern kriminológia. Talán nem állítunk meglepő tényt, ha azt mondjuk, a kezdetektől fogva úgy hitték, a belső tulajdonságok kivetülnek az ember külsejére is, így komoly párhuzamokat lehet felfedezni fizikai és lelki tényezők között. Ennek a vélekedésnek volt a fiziognómia a legkidolgozottabb rendszere, mely fogalom röviden annyit tesz, hogy olyan tudomány, ami az ember arcából olvassa ki az illető természetét, egyéniséget. A fiziognómia Kínából ered, de ókori görög filozófusok is foglalkoztak vele, így Arisztotelész is, aki egy egész könyvet szentelt a témának, és lényegében a nyugati fiziognómia tudománya ezen alapult 2000 évig. E rövid bevezető után lássuk ki volt az, aki 1876-ban megjelent művével alapvetően változtatta meg az addigi szemléletet a bűnözőkről, és nem egy hibás meglátása ellenére a kriminológiára egyik legnagyobb hatást kiváltó tudóssá vált.Cesare Lombroso L’uomo deliquente című művében jutott arra a megállapításra, a bűnelkövetők jelentős része születésétől van predesztinálva arra, hogy bűnözővé váljék. A lelki anomáliák, amik bennük dolgoznak, külső jegyekben is felbukkannak, mégpedig rendellenes testi fejlődésben. Ez tehát egy atavisztikus jelenség, hiszen olyan fizikai formákkal rendelkeznek, amelyek nem a mostani emberre jellemzőek, hanem az emberi fajfejlődés korábbi formáinál találhatók meg, ebből következően a bűnözés a fejlődésben alacsonyabb szinten megmaradt emberek viselkedése. Ez az elmélete a későbbiekben többször finomításra került, és utolsó munkáiban a született bűnözők arányát már csak harmadára becsüli az összes bűnözők között, de mielőtt bővebben is kifejtenénk elméletét, az alapok lefektetése után tekintsük át az életrajzát.
Lombroso 1835. november 18-án született Veronában, a páduai, a bécsi, majd a párizsi egyetemen tanult, és szociális érzékenységéről már fiatalon tanúbizonyságot tett, mikor friss diplomás orvosként az itáliai vidéket járva igyekezett segíteni a nincsteleneken. 1859-ben lett katonaorvos, így tettleg részt vett a bűnözők elleni harcokban, hisz az olasz vidék ekkoriban nem éppen a biztonságáról volt híres. Ekkor kezdett el érdeklődni a bűnözést kiváltó okok iránt, és elsőként itt merült fel benne, hogy a fizikai adottságoknak köze lehet a bűnözői életmódhoz. 1871-ben Pesaroban egy elmegyógyintézet vezetőjévé nevezik ki, és egy évvel később, mikor egy calabriai bandita holttestét boncolta, akit korábban már a börtönben is ismert, a koponyán egy rendellenességet vett észre, egy homorulatot, ami szerinte nem található meg az egészséges emberek fején. 
Villámcsapászerűen, ahogy leírja később, itt döbbent rá elméletének lényegére. „…megvilágosodott a bűnözőtermészetének kérdése – a bűnöző olyan atavisztikus lény, amelyben ismét testet ölt a primitív ember és az alsóbbrendű állat.”
Villámcsapászerűen, ahogy leírja később, itt döbbent rá elméletének lényegére. „…megvilágosodott a bűnözőtermészetének kérdése – a bűnöző olyan atavisztikus lény, amelyben ismét testet ölt a primitív ember és az alsóbbrendű állat.”4 év kutatása után adta ki a fentebb már említett, A bűnöző ember címet kapott, forradalmi munkáját, ami megjelenése pillanatától kezdve nagy kritikákat szült. Egész életét a kutatásnak szentelte, és bár folyamatosan finomított eredeti elképzelésén, a magva nem változott teóriájának. 1909. október 19-én halt meg Torinoban. Elmélete egy időben, főleg a 19. század legvégén igen erős hatást váltott ki a bírókra, büntetőjogi szakemberekre, de ma már elképzelésének jelentős része meghaladott és kijelentései nem bizonyíthatóak. Csak röviden, nézzük át, mik azok az alapvető kategóriák, amiket Lombroso felállított, de amelyeknek ma már nincs hatásuk a kriminológiára.
A született bűnöző ismérvei a következők: az arc aszimmetrikus, az orr és a száj ferde, a homlok szűk, a szemek kicsik, bozontos, sokszor összenőtt szemöldök, majomszerű, határozott állkapocs, ritkás szakáll, és sűrű, általában sötét színű haj, sok és abnormális forgóval. A későbbiekben, ahogy arra utaltunk is már, Lombroso elismerte, hogy a bűnözők mintegy kétharmada nem született bűnelkövető, hanem a körülmények hatására lett azzá. Elnevezése szerint ezek az egyének a kriminaloidok. A komoly eltérés a született bűnözők, és a kriminaloidok között az a tényező, hogy utóbbiak enyhébb bűncselekményeket követnek el, káros életmódjukat később kezdik, cselekedetüket megbánják, és képesek visszailleszkedni a társadalomba, valamint a továbbiakban bűnmentesen élni. Külső jegyeik nem annyira szembetűnőek, de leírhatók: kis szemek, ferde vagy kicsi orr, korán őszülnek, illetve kopaszodnak és feminim arcuk van.
A kriminálantropológia tehát Lombroso működéséhez köthető leginkább, és bár nem kevés követője is akadt, maga az irányzat a 20. század első felében már nem bírt komoly befolyással. Megállapíthatjuk, hogy a gondolat nem volt új, hiszen a fiziognómia hosszú ideje létezett már, de Lombroso volt az, aki komoly munkával, először próbálkozott meg összetársítani a bűnözéssel. Végül vegyük át, mik azok a maga korában zseniális gondolatok, melyek ma is a kriminológia és a jogtudomány szerves részei.Lombroso úgy vélte, hogy az ilyen bűnözők azért cselekszenek bűnös módon, mert nem is tehetnének másképpen, ezért a szokott értelemben nem büntethetőek. Bebizonyította, hogy a gonosztevők típusa teljesen más, mint a normális embereké, más a vérmérséklete, a beállítottsága, tehát nem lehet igazságos büntetéssel sújtani azokat, akik nem tehetnek cselekedeteikről, mert nem beszámíthatóak. Itt kerül képbe a beszámíthatóság kérdése, a büntetőjog tudomány egyik legfontosabb pontja, hiszen aki nem beszámítható, az nem követhet el bűncselekményt, tehát nem is büntethető. Ezt is egzakt módon Lombroso írta le először. Továbbá kategorikusan elutasította a halálbüntetést, barbár, középkori intézménynek nevezte, mert ahogy írja, a természet alkotta meg abnormálisnak a született bűnöző agyát, és sajnálni kell, nem pedig legyilkolni. Az sem elhanyagolható, hogy az addigi, jórészt íróasztalok mögött dolgozó, és elvont ideákat, fogalmakat kergető kortársai közül ő volt az első, aki gyakorlati munkát végzett. Fontos leszögezni a múlt szörnyűségei miatt, hogy Lombroso kutatásainak nem volt semmilyen rasszista, vagy antiszemita vonulata, tisztán tudományosan kutatta és próbálta alátámasztani elméleteit.
Summa summarum, Cesare Lombroso működése a kriminológiában csak Beccariával mérhető össze, mert munkássága nélkül a büntetőjog jóval később jutott volna el arra a szintre, ahol most tart, ugyanis kritikájával is fejlődött a tudomány.
