GAME OVER
And the winner is...
Egyelőre még maradjon titok. Nagyon izgalmasan alakult a verseny, az utolsó pillanatig nyílt küzdelem folyt a dobogó legfelső fokáért és a mezőnyben is. A játékszabályokat itt találjátok. A leírtak alapján 5 pont jár a végső csoporthelyezés eltalálásáért minden csapat esetében. Mivel erre tippelni csak az első forduló előtt lehetett és sokan csak menet közben csatlakoztak a játékhoz, ezért úgy döntött a bizottság, hogy két eredményt hírdet. Egyikben szerepelnek az eredeti kiírásban szereplő csoporthelyezésért járó pontok, másikban ezektől eltekintve áll össze a sorrend.
Most eljött a pillanat, hogy nagy örömömre bejelentsem sikerült legyőznöm popp-ot, ehhez kellett, hogy juventusi összeomlást produkáljon az utolsó fordulóban. A következő táblázatban mindenki, aki legalább egy fordulóban játszott megtalálja a helyezését és pontszámát. Esti Kornél a Denevér szálló lakosa-tól előre elnézést kérek, hogy lerövidítettem a nevét, mindezt az átláthatóság kedvéért tettem.
A táblázat után a pontszámok alakulását figyelhetitek meg a fordulók haladtával (csoporthelyezésből származó pontok nélkül). Mivel sok játékosunk volt, elég nehézkes csak a színek alapján tájékozódni a diagramon. Bizonytalan esetben ajánlott a végső helyezés alapján azonosítani az adott vonal gazdáját.
Sok egyéb statisztikát készítettem. Többek között kíváncsi voltam, hogy mennyire vagyunk együtt hatékonyak. Minden az adott meccsre (és csoporthelyezésre) leadott tippből átlagolással és egyszerű kerekítéssel kiszámoltam az átlagos tippet, amit egy fiktív játékos tippjeként kezeltem, majd az ő pontjait is kiszámoltam. Egy átlagosnál valamivel magasabb pontszámú eredményre számítottam. Ennek ellenére csoporthelyezéssel 38, míg anélkül 28 pontot értek az átlagolt tippjeink, ez mindkét esetben a második helyre jó, egyetlen ponttal lemaradva az aranyról.
Érdekes adat lehet, hogy ki mennyi pontot szerzett az egyes csapatok meccsein. Durva egyszerűsítésekkel élve ez azt jelenti, ki mennyire ismeri az adott csapatot, illetve annak képességeit. Ebben a táblázatban csak a mérkőzések tippjeinek alapján készítettem a statisztikát. A piros számok jelentik a sorokban illetve oszlopokban találhatő pontszámok összegét. A táblázat után található kördiagramm ábrázolja a kapott eredményeket.
Jól látható, hogy a Debrecen tippjei az összes pont több mint negyedét szállították, míg a Fiorentináéval együtt több mint a felét. A Juventus és Inter páros nem hozta a várakozásainknak megfelelő teljesítményt, többnyire erősebbnek ítéltük őket, így kevesebb pontot hoztak a konyhára, míg a Milan a rapszodikus teljesítménye okozta, hogy képtelenek voltunk sok pontot szerezni a meccsein.
Köszönöm a részvételt!
Remélem hozzám hasonlóan ti is élveztétek a játékot!