Egy rövid, ámde lényegretörő posztban emlékezzünk meg arról a gyászos napról, ami pontosan 85 évvel ezelőtt történt, január 3-án. Mussolini 1925-ben, ezen a napon oszlatta fel az olasz parlamentet, és vezette be de iure is a fasiszta diktatúrát. Tekintsük át a közvetlen előzményeket, hogy mely események vezettek el oda, melyek folyományaként Mussolini szinte akadálytalanul, különösebb erőszak nélkül, jogi műszóval élve a törvényes jogtalanság révén lett Olaszország teljhatalmú ura.
Az első világháborút követően sokan féltek attól, hogy a kommunisták hosszabb-rövidebb időre Itáliában is magukhoz ragadhatják a hatalmat, így mikor Mussolini 1921-ben belépett a főleg polgári pártokat tömörítő Nemzeti Blokkba, ezt a fejleményt nem követte különösebb ellenállás. Egyrészt a fentebb említett félelem, másrészt a már akkor is megnyilvánuló jelentős fasiszta befolyás miatt. Ekkor már több százezer híve volt az új irányzatnak, és az olasz városokban tucatszámra gyilkolták a baloldali, vagy baloldaliaknak vélt embereket.
A háború utáni választásokat a Nemzeti Blokk nyerte, 35 helyhez jutottak ezen belül a fasiszták. Milyen hátborzongatóan rossz vicce az az életnek, hogy akkor is bebizonyította, a demokrácia játékszabályaira hivatkozva szinte könnyebb diktatúrát építeni, mint azokat áthágva. Ez a 35 képviselő ugyanis pontosan arra volt elég, hogy sakkban tartsa a kormányt, mivel az ő kilépésükkel elvesztették volna a parlamenti többséget. 1921 végén a már párttá alakult fasiszták taglétszáma nem érte el a fél milliót, szemben a több mint két milliós baloldali szervezetekkel, parlamenti erejük sem volt ahhoz, hogy lépjenek.
Mussolini ekkor tagadhatatlanul zseniális politikával egyfelől a nép felé továbbra is hirdette a kommunizmus veszélyét, másrészt komoly sikereket ért el a nagytőkések és az egyház körében, megnyerve rokonszenvüket. 1922-ben jött el a cselekvés ideje, mikor Luigi Facta miniszterelnök a szocialistákat be akarta vonni a kormányába, a fasiszták akcióba léptek. Fegyveres különítményeikkel október 27-én átvették több nagyváros irányítását, például Milánóét is, majd Róma felé indultak. Ezt ismerjük ma marcia su Roma néven. Az erődemonstráció következtében október 29-én megalakult a fasiszta kormány, még a parlamentáris szabályok látszatával.
Nem leragadva tovább az előzményeknél és a részleteknél, a következő jelentős lépés 1923-ban a választójogi törvény reformja volt, amelynek igazi jelentőségét az adta, hogy a legtöbb szavazatot kapott pártnak automatikusan biztosította a kétharmados többséget. 1924-ben látványos csalásokkal sikerült is megszerezni a teljes többséget a Fasiszta Pártnak, ám még ekkor sem tekinthették biztosnak a pozíciójukat, mert koalíciós kormányt alakítottak. A közvetlen előjele a diktatúrának Giacomo Matteotti szocialista képviselő meggyilkolása volt, aki világosan rámutatott a választások során elkövetett törvénytelenségekre.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ugyan több párt is kivonult a parlamentből, és III. Viktor Emánuel király is tett pár erőtlen lépést a fasiszták ellen, innen nem volt visszaút. 1925. január 3-án Mussolini feloszlatta a parlamentet, és hivatalosan innen számítja a történelemtudomány a fasiszta diktatúrát. A sajtószabadság megszűnik, korlátozzák az egyesülési és gyülekezési szabadságot, a helyi önkormányzatok autonómiájának szinte teljes megszüntetése, ellenzéki pártok betiltása, a szokásos eljárások következnek. 1928-ban a parlamentalizmust rendeleti úton is végleg felszámolták.
Bár magát a rendszert nem nevezhetjük totális diktatúrának, lévén hogy például a királyság intézménye megmaradt, a katonaság is valamennyire különállóan tudott helyezkedni, illetve a társadalom teljes fasizálására sem tettek kísérletet, megállapíthatjuk, hogy Olaszország újkori történetének egyik legsötétebb 24 órája volt a 85 évvel ezelőtti nap.
