Utcát neveztek el róla, kiállításokat rendeztek életéről, megihlette a képzőművészeket, számtalan festmény, szobor, karikatúra készült róla. Számtalan – nem csak olasz – rendező hivatkozik, utal rá, Lars von Triertől (Hullámtörés) Woody Allenig, Bacsó Pétertől Mészáros Mártáig. Számtalan színésznő vallja Giulietta Masinát kedvencének, példaképének, játékstílusát sokan próbálták utánozni. Számtalan váltakozó színvonalú színdarab, balett, musical utal a színésznőre, illetve egyes szerepeire. Giulietta Masina nem tartozott a hagyományos típusú színésznők közé: stílusa egyedi volt – főleg Fellinivel készült filmjeiben.

 

Masina már gyerekkorától eljegyezte magát a művészettel: édesapja hegedűművész volt, anyja tanítónő – a nehéz anyagi körülmények miatt Giuliettát öt éves korában oda adták egy jól szituált, nemesi származású nagynéninek, hogy megfelelő közegben tudjon fejlődni. A nagynéni rögtön észreveszi a kislányban a művészi tehetséget; Giulietta nem volt átlagos: szereplési vágya pici korban megmutatkozott, tehetsége volt a tánchoz, a zenéhez – eredetileg balett táncosnak készült.

Tízéves koráig nem járt iskolába, nagynénje művészi órákra járatta, később gyerekszínészként is játszott kisebb-nagyobb szerepeket színházban, és rádióban. Tizennyolc évesen sikeresen felvételizik a Drámai Művészetek Akadémiájára (az olasz Színművészeti Egyetem), a bizottságot teljesen meglepte a fiatal lány őstehetsége – azt hitték, színészszülők gyereke – annyira vérében volt a szakma. Masina nagy bánatára a szülők közbeszóltak: ragaszkodtak hozzá, hogy halassza el a színi iskolát – úgy vélték, hogy előbb szerezzen egy civil, biztos szakmát. Masina beiratkozott az olasz bölcsészkarra, később irodalom diplomát szerez. Az egyetemi évek alatt sem hanyagolja a művészetet: az Egyetemi Színpadon nagy sikereket arat, különböző műfajú darabokban (klasszikus drámától a commedia dell’ arteig) változatos szerepkörben mutatkozik be. Csatlakozik az Eiar zenei és komédia társulathoz, emellett kávéházakban énekel, táncol, hegedül. Egy színikritikus felfigyel az ifjú tehetségre, és rádiós főszerepre kéri fel: megkapja a Cicco és Pallina sorozat női főszerepét. Óriási sikert arat, Masina neve egy csapásra közismert lesz Olaszországban.

 

Federico Fellini írta a hangjátékot – a fiatal, kezdő művész felfigyel Giulietta különös hangjára: elmondása szerint Masina egyszerre volt érzéki és érzékeny, szenvedélyes és sebezhető – úgy vonzotta, mint a „szirének hangja”. Miután látott róla egy fotót is, rögtön randevúra hívta Giuliettát, egy csapásra egymásba szerettek. Akkori ismerőseik szerint Federico, és Giulietta kapcsolatában egy szemernyi kétség, vonakodás nem volt: meglátták, és többé nem eresztették el egymást. Egy éven belül szerelmi házasságot kötöttek 1943-ban: a második világháború miatt hadi esküvő volt Masina nagynénje lakásán, szerény körülmények között.

Giulietta első terhességével egy baleset miatt elvetél, második gyermeke újszülött korában hal meg. Gyermekágyi lázat kap, melynek szövődményeként nem lehet többé gyereke. A Fellini házaspárt lelkileg még jobban összehozza az átélt tragédia, szerelmük még jobban elmélyül.
Azt az űrt, amit a gyermekvállalás kilátástalansága okoz, a munkába fektetik bele. Giulietta színházban egyre nagyobb szerepeket kap, egy varietétársulattal sokat utazik. Fellini neve egyre jobban cseng a filmiparban, tehetséges forgatókönyv íróként, rendező asszisztensként tartják számon. A művész házaspár egymás útját egyengeti, Giulietta fokozatosan a filmiparba kerül: első jelentősebb szerepe egy tragikomikus prostituált lány Lattuada: Nincs irgalom c. filmjében. Jellemábrázolása annyira magával ragadó, hogy Ezüst Szalag-díjjal tüntetik ki.
Ezek után Giulietta egymás után aratja a sikereket: noha a producerek beskatulyázzák  bohókás prostituáltnak, (korai filmszerepeit nagy százalékban ezek a karakterek teszik ki), számos díjat nyer, bár az igazi főszerep még várat magára.

 

Masina sokban különbözött a kor díváitól: az ötvenes években a szabályos arcú, magas, klasszikusan szép színésznők voltak eladhatók. A vezető színésznők többsége szépségkirálynőkből, modellekből került ki. Masinának ugyan szép, arányos alakja volt, bájos arca, kifejező nagy szeme vonzóvá és fotogénné tette – mégis hiperaktív természete, kirobbanó temperamentuma, csibészes stílusa, mély, rekedtes, már-már fiús hangja (ami érdekes kontrasztot adott a kislányos megjelenésének) visszariasztott egyes rendezőket, producereket.

 

Nagy nehézségek árán játszhatta el 1953-ban az Országúton (La Strada) főszerepét: Gelsomina, a félbolond, tragikomikus bohóclány egy csapásra nemzetközi csillaggá emelte. Fellinivel együtt méltán kaptak számos díjat, elismerést. Gelsomina, a női Chaplin az olasz filmipar egyik emblémája – a filmtörténet egyik legmegrázóbb alakítása. Ugyan Masinát Gelsomina alakja tette világhírűvé, mégis több hátrány érte miatta: a közönség egy része azt hitte, önmagát alakítja, az életben is ilyen szerencsétlen, együgyű, félénk.

 

Noha Giulietta rendkívül művelt (Fellininél is jobban), kimagaslóan értelmes, határozott, erős, karizmatikus nő volt – ma is sokan képzelik elesett kis verébnek, akit Fellini csak irgalomból vett magához. 

A másik kiemelkedő sikere Fellini: Cabiria éjszakái (Le notti di Cabiria) címszerepe. Giulietta legkedvesebb szerepe, ezt a karaktert szerette legjobban, az életigenlő, temperamentumos, bizakodó Cabiriában inkább magára ismert – a félnótás Gelsomina számára csupán színészi munka volt. A Júlia és a szellemekben (1965) cím és főszerepet játszik: a lelki problémákkal küzdő, gátlásos polgárasszony nem azonos az igazi Giuliettával, „Giulietta Boldrini” igazából Fellini alteregója, ahogy Gelsomina is. Masina teljesen más egyéniség volt, mint a szellemek Júliája. Ezeken a szerepeken kívül Giulietta számos más filmben játszott fő- és mellékszerepet (filmográfiája harminckét filmből áll), játszott többek között angol, francia, NSZK-filmben, alakításai itt is tökéletesek, változatosak, bár ritkán kapott egyéniségéhez méltó feladatot. Nála a minőség előbb volt a mennyiségtől: ugyan számtalan felkérést kapott (többek között egy öt éves hollywoodi szerződést utasított vissza Fellinire hivatkozva), viszonylag ritkán állt felvevőgép elé.

 
A kezdeti sikerek után férje ritkán adott neki szerepet – mégis ezekben is ott volt: Masina fontos háttérmunkákat látott el azokban a Fellini filmekben is, ahol nem szerepelt. Giuliettát saját hazájában kedvelték a legkevésbé: sokan irigyelték Fellinivel való tartós szerelmi kapcsolatáért, gyakran élcelődtek a külsején – elfeledvén azt, hogy ő eredetileg színésznő, nem pedig feltupírozott divatikon. Ugyan Masinának minden adottsága megvolt ahhoz hogy szexszimbólum, díva legyen, ám túl tehetséges volt ahhoz, hogy beálljon a sorba, nem volt hajlandó plasztikai műtétekre, a természetesség híve volt. Neki nem volt szüksége felszínes csillogásra: személyes varázsa, színes egyénisége, pozitív kisugárzása így is közkedveltté tette. Ennek ellenére mégsem örült neki, mikor „bohócnak” hívták – ő ízig-vérig nőnek érezte magát, a groteszk imázs nem volt a sajátja – csupán egyes filmszerepekre korlátozódott.

Sajnos a két nagyszerű művészt média-celebbé degradálták a bulvárlapok, Fellini nőügyeiről visszhangzott a sajtó – noha ezeknek csak egy kis töredékében volt némi valóságmag, nagy része csak hamis hírverés. Federico, és Giulietta – ahogy barátjuk, az újságíró Tullio Kezich írta: ötven éven át teljességgel monogám maradt. Ha időnként bele is keveredtek egy házon kívüli futó kalandba, képtelenek voltak egymás nélkül élni, még idős korukban is rajongó szerelemmel (minden túlzás nélkül) beszéltek párjukról.

Az idős Fellini teljességgel belebetegedett, mikor megtudta, hogy Giuliettának gyógyíthatatlan agytumorja van. Lelkileg annyira megviselte a rendezőt, hogy elveszítheti Giuliettát, hogy szívműtétje után agyvérzést kapott, melyből nem gyógyult fel: 1993 őszén végleg eltávozik. Giulietta Masina csupán négy hónappal éli túl szeretett Federicóját, hiszen életét nélküle értelmetlennek tartotta – ez nem csupán banális hírverés, hanem közeli ismerőseik szerint: tény.

 

Giulietta Masina halhatatlan: ugyan tizenhat éve nincs köztünk, mégis találkozhatunk vele a kiválóan restaurált, újnak tűnő filmjeiben – amik ma is aktuálisak, örökzöldek.