Ha az utcán elhaladunk egy fekvő, láthatóan beteg, részeg és önmaga paródiájává vált hajléktalan mellett, akkor nyilvánvalóan nem fogunk belerúgni, hanem - ahogy arra büntetőjogi felelősségünk is van - felsegítjük, megkérdezzük hogy esetleg tud-e mondani egy lakcímet, de legalábbis nyomunk pár száz forintot a zsebébe. Az olasz válogatott kapcsán nem ilyen egyszerű a helyzet.

Itt most nem arról van szó, hogy a kárörvendők kedvében akarunk járni és büszkén lobogtatjuk ezt a lebőgést, mint a véres rongyot. Ez egy előre látható folyamat volt, aminek évek óta megvoltak a jelei, legkorábban az eb-n, de a Konföderációs Kupán már csak az nem látta aki nem akarta, vagy olyan mértékben volt lojális Lippihez és a nagy öregekhez, hogy az már elhomályosította a látását. A vb-t megelőző pár hónapban még reménykedhettünk, hogy egy kicsit enged az elveiből Lippi és belátja azt, amit szurkolók millió láttak be: ez így nem fog menni.

Mert hogy lehet az, hogy jó előre kijelenti: nála Cassano szóba sem jöhet? Aki Pazzinivel együtt a hátán cipeli a Sampdoriát és Palombóval alkotott trojkájuk 90%-ban az oka annak, hogy most a genovaiak készülhetnek a BL-re, nem pedig középcsapatként nyüstölődtek? Miccoli szintén kizárt, aki remek szezont fut az amúgy is erős Palermóban és önmagában tud lendületet vinni a játékba? Annyiban kivétel az ő esete, hogy megsérült a vb előtt, no de se így, se úgy nem lett volna ott Dél-Afrikában. Balotelli, aki olyan amilyen és interistaként nem nagyon szeretném a csapatomban látni, de ha jó napja van mindazt tudja, amiket a jelenlegi olasz csatárok egyike sem? Rossi cselezőképessége és technikai képzettsége szintén bőven elfért volna. Ez még csupán a támadóalakzat...

Kik vannak ott? Iaquinta, akinél rosszabb évet csak csapattársa, az olasz válogatott mezére esélytelenül pályázó Amauri futott. Előbbinél még Toni is jóval hasznosabb lett volna, nem is volt rossz a tavaszi szezonja. Gilardino, aki ki tudja mikor volt legutoljára csúcsformában és megyeget neki Firenzében, de mi még mindig ha a nevét halljuk a Parmára gondolunk? Nem mostanában volt. Di Natale nyilván védhető, ki ne vinné magával a hazai bajnokság gólkirályát, de bőven tudni lehetett, ő nem az a játékos, aki ekkora teherrel megbirkózik és viszi a hátán a többieket. Az a két játékos pedig, aki a látottak alapján némi lendületet vihetett volna, szinte végig padozott. Pazzini szinte semmit sem tudott kezdeni a játékidejével, Quagliarella pedig kapott egy félidőt.

E sorok írója a nápolyiban sem bízik túlzottan, de tény, hogy ebben a csapatban fény volt az éjszakában. Hogy lehet csak apellálni akár a jobb eredményekre, ha egyszerre van a pályán Cannavaro, Zambrotta, Gattuso és Iaquinta? Egy olyan csapattól, amelyik a lendületet és az új színt Pirlo becserélésétől várja? Önmagában nonszensz, hogy Gattuso ott lehet, de a jóval hasznosabb Ambrosininek nincs helye a nemzeti csapatban. A friss erő Cossu pedig azért kerül ki végül, hogy Camoranesinek legyen helye...

Mit is mondott Lippi? Nem viszi magával Cassanót és Super Mariót, mert neki a csapategység az első. Nem épít be több fiatalt, mert bízik a játékosaiban. Csapategység volt is, langymeleg és annyit ért, mint ami frissen szintén langymeleg. Sok fajtája van a megbukásnak. Lehet az úgy csinálni, hogy tudván a szükségszerűséget, kísérletezünk aztán vagy sikerül, vagy nem, de probléma annyira nincsen, mert a jövőnek építünk. Aztán lehet kipróbált, megbukott emberekkel is, de az igen kínos.

Lippi a nárcisztikus ember példaképe lett, aki beleszeretett a saját képmásába, mikor meglátta a víz tükrében. Ez a kudarc nem a játékosok kudarca, ők jelenleg ennyit tudnak és még így is milyen pazar 20 percet szereztek nekünk a szlovákok ellen, mert ne legyen kétségünk, ehhez köze nem volt Lippinek. Ahhoz annál több, hogy számára mintha nem telt volna el 4 év és ezért most nagyobbat bukott mint a sokszor átkozott Donadoni.

A kép innen van.