Márpedig szenvedély az volt benne. Ahol játszott ott gyorsan frontember lett. Ezt kivívta a pályán, s aztán érvényesítette azt edzéseken, az öltözőben. Egyénisége gyakran kinőtte a szorgalmas, utasításokat megtartó játékos bíztosította magaviseleti kereteket. Néha megmondta a frankót, na! Vitába szállt, jól összerúgta a port Sacchival, Capellóval, Lippivel, Spallettivel, legutóbb pedig Guidolinnal (volt még valaki?:).

 

Pedig Capellóval sok baja nem lehetett az elején, mert ő volt, aki a Genoából a Milanba vitte – még abba a nagyon nagy, Európát maga alá temető Milanba. A hollandok már nem voltak ott, ez már a védekezés oxfordharvardját produkáló csapat, és gondoljunk csak bele: 21 évesen, első milánói idénye végén már ott emeli a BL-serleget, miután Szavicsevics a labdán emelt egy történelmit. Igen, ez a Desailly, Massaro és a szerb góljaival fémjelzett finálé. 1997-ig bástyája a piros-feketéknek, majd Madridba megy – Capello nyomában –, és ott is BL-t nyer, meg bajnokságot is (ő volt az első olasz, aki Real-mezbe bújt).

 

Aztán jön néhány eltékozolt idény. Előbb az Internél kap össze Lippivel, majd a Chelsea-ben téblábol (8 meccsen szerepel), aztán Monacóban kábé egy tucatnyi meccsen lép pályára.

 

Olvastam valahol, hogy akkor veszett össze a világbajnok maestróval, mikor egyszer egy taktikai gyakorláson Baggio egykitudjahányméteres passzal indította a csatárt – Lippi nyilván azt várta, hogy lássa játékosait, amint megfelelő passzokkal és mozgásokkal csatárláncba fejlődnek fiai. Panucci megtapsolta Baggiót, ami nem tetszett Lippinek.

 

2001-ben Rómába fut be. A bajnoki arany utáni szezon ez, és akkor ugyebár Capello terelgette igen jól a farkasokat. Panucci a jobbon játszott együtt Cafúval, nagyszerűen megértették egymást. Capello távozta után is egyik erős embere volt a Romának; ha kellett középen, a védelem közepén tüzelte a népeket. Ráadásul lődözte a gólokat, de főleg fejelte azokat. Múltak a gyermekévek, és már majdnem egy évtizedet húzott le, mikor azon vette észre magát, hogy miközben zsoliként játszik a hátvédsor minden helyén már nem is biztos, hogy egyből helyet kap a kezdőben, főleg, ha sérülésből tér vissza. Pedig ez beleférne sokaknál, de nem Panuccinál:).

 

Spallettivel állt a balhé egy ideig, majd elnézést kért. Játszott is utána, de szerződéshosszabbítás már nem volt. Parmában folytatta, és ott a védelem közepéről tartotta a frontot, hajtva a fiatal sereget, aztán az emiliai klubban is valamit el kellett mondania.

 

A válogatottról mit lehet mondani? Úgy ahogy az utóbbi világbajnokságok, Európa-bajnokságok mindegyikét árnyékba borítja a 2006-os diadal, ugyanúgy telepszik a 2002-es vébén elkövetett dél-koreaiak elleni hibája Panucci válogatottságára. A fejemben legalábbis.

 

Ugyanakkor lehet, hogy van olyan, aki a skótoknak fejelt, akkor mérhetetlenül fontosnak tűnő gólra emlékszik – Skóciában biztosan sokan vannak így ezzel (kellett ez a gól a 2008-as európa-bajnoki szerepléshez).

 

Nekem azért volt szimpatikus – miután nehezen megbocsátottam neki Dél-Koreát :) –, mert nem tudott közömbösen focizni, nem tudott beletörődni, beletörni feladataiba, hajtott, mint állat és hajtotta társait, mint jó hajcsár. Ha kellett elragadtatta magát, és ha nem kellett, néha akkor is. Jó volt ez így!