Olasz fórum

Olasz fórum

A Piemonti Nagy Fal

2010. szeptember 02. - mbemba

Azt beszélik róla, hogy Európa legnagyobb hegyi erődítménye ez a Fenestrelle. Könnyű elhinni. Miután a helyszínen nem láttam (miután szószerint a felhőkben és a fellegekben jártam), utánaolvastam némiképp, így most már tudom is.

Nem a nagysága (1 300 000 négyzetméter, 635 méter szintkülönbség) miatt mentem el megnézni ezt a helyet, mely maketteken a kínai nagyfal Alpokbeli nyúlványának tűnik. Hallottam, hogy valahol Piemontban van egy vár, melyet, mikor a királyi seregek elvonultak délre, hogy egységesítsék a szép országot, akkor, az egységet nem akarókkal és másokkal jól elbántak – ezrekről van szó. Elhurcolták őket távolra, Fenestrellébe és bezárták, megkínozták, irtották őket. Volt köztük katona és sok olyan tiszt, aki felesküdött a Bourbonokra, és tartotta magát esküjéhez.

 
Szóval ez történt az Ottocento hatvanas-hetvenes éveiben. Ez az amiért Fenestrellával kapcsolatban el-elhangzik a megállapítás, hogy itt lett volna az első koncentrációs tábor.
 
Igazából ez a hatalmas építmény arra készült, hogy fogja vissza a be-betörő franciákat. A döntés a szárd királyé volt, aki egyszemélyben volt Szavoja hercege, vagyis Piemont ura is. A döntés talán 1713-ban született, az építkezés 1728-ban kezdődött. Az építkezés szépen elnyúlt – több mint száz évig –, ami rendjén is van egy ekkora monstrum esetén. És mit ad Isten, a francia vissza is fogta magát, hiszen az erődítményt egy árva támadás sem érte, de itt nem azért – nálam okosabbak szerint –, mert rossz helyre építették, hanem mert csak a nagyon buta megy a falnak nekije, ha kell, ha nem.
 
Aztán foglyokat őriztek itt, nagy börtönként működött az erődítmény; pár honfitársát Napóleon is idejuttatta. Mikor a Gulágról beszélünk, akkor tudjuk, hogy nem csak az emberek embertelensége hozta a halált, hanem az embertelen hideg is. Így volt ez itt is!
 
A második világháborúban partizánharcok voltak az erődítményben, körülötte, de a fő frontvonalak nem itt voltak.
 
Aki idemegy, jól teszi, ha előre bejelentkezik, és azt is jól teszi, ha idejében érkezik. Főleg, ha nem autós az illető. A látogató egy, három és hét órás látogatások között válogathat. Bizony hét is lehet a látgatás, hiszen három kilométer hosszan nyúlik el az erődítmény a hegyvölgyben. Iszonytató hosszú lépcsősor is van benne (4000 lépcsőfok). Én ezt nem próbáltam, nem próbálhattam ki, mert kettő körül érkeztem, és ha csoportommal vállalom a három vagy hét órát, akkor nincs mivel visszamennem Torinóba. A segítőkészség azonban működött: miután elmentem a csoporttal a déliek vesztőhelyéig, onnan visszafordulhattam, miután a csoport vezetője külön is elmondta nekem, amit az engem érdeklő témában tudott. A jegyvételkor csak az egyórás jegyet kellett megvennem, bár tudták, hogy jóval többet tartok velük, ráadásul amúgy is csak a baj van az olaszfórumos csávóval.
 
Ha valaki Torinóból indul, akkor vegye Franciaország felé az irányt, Sestriere felé, Pinerolón át, és így juthat el Fenestrellébe, ahol nyaranként van minden, koncertezett ott Gilmour (ex-Pink Floyd), volt kutyaügyességi verseny is, Goldoni-darabokat mutatattak be, értekeztek a palesztin-problémáról és volt már könyvvásár is.
 
Szóval nagyon megváltozott a világ Fenestrellében.
 
Lenn a faluban, Fenestrellében szépen meg lehet húzódni. Érkezéskor egy finom sonkás szendvicset kértem, és bár nem volt a menün, ripsz-ropsz elkészítették nekem. Ugyanott olvastam, hogy lesz polenta is, és már készültem is az élményre visszafelé (gondoltam elmesélem nekik, hogy hogyan készül Erdélyben a jó puliszka), de mégsem odamentem, hanem a másik buszmegállóhoz közelebb. Ott jó kis házi bort ittam az acciugás szendvicsem mellé – ismét megpróbáltam, hogy mi a jó ebben az acciugában, de… Szóval a bor finom volt!
 
Csak ajánlani tudom az erődöt, a kis túrát, pedig igen-igen kitartó esőben, voltam odafenn!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr362263110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása