Több minden is kellett, ahhoz, hogy elkészítsem ezt a lánykori nevén pudingnak nevezett almás finomságot.
Ahhoz, hogy elkészüljön az almatorta kellett egy születésnap; egy – vagy inkább két –, tavalyi sienai – Siena környéki – vacsorás emlék; egy könyvemlék, illetve egy ráérős hétvége. A könyvemlék úgy értendő, hogy ott szúrtam ki magamnak ezt a könnyű receptet.
Eredetinek tűnt rögtön, hogy a sütemény tésztája kenyér. Ne legyen friss a kenyér! Én két nappal a tett előtt megvettem a bajor rozskenyeret. A piacon jonatán almát vettem, mert a recept azt írta, a torta lényege legyen savanykás (5-6 kell ide). Aztán kell még: mandula, tej, vaj, tejszín, citrom, meg körülbelül másfél óra – esetleg kevesebb.
A mandulát pirítsuk meg, ha jót akarunk.
A kenyérszeleteket – úgy mbembásan levágva a héját –, bele kell tenni egy jó öreg kivajazott jénaiba. Közben lassú tűzön öt kanál cukrot el kellene keverni öt evőkanálnyi vajban, majd ebbe beleforgatni a durvára vágott almát, s a pirított mandula háromnegyedét is (beleforgatás előtt citrommal meglocsolgattuk a jonatánt). A tetejére pedig rá kell simogatni a kenyeret, hogy a nem túl vastag szeletek (kábé centisre sem szeltem) mindenhol jól betakarják az almát.
Ezt a kenyérréteget pedig le kell önteni tejszínes-tejes-cukros, négytojásos löttyel. A tej legyen úgy két deci, a főzőtejszín ennek negyede, a cukor pedig három-négy evőkanálnyi. A mandulát is tegyük rá.
Aztán jól meg kell sütni. Én körülbelül 40 percet sütöttem, de a recept egy órát írt. Gyakran bepillantottam, és mivel a végén spontán rászórt megmaradt almaszeletek, annyira sültek, hogy jobbnak láttam kivenni a cuccot.
Nagyon finom volt, mondta utána mindenki, de tény, hogy szépen szeletelni nem lehetett. Lehet, hogy csak a kés volt a hibás.