Olasz fórum

Olasz fórum

’LA DOPPIA ORA’: Kétszer 102 perc …

2010. december 11. - Matto

’LA DOPPIA ORA’: Kétszer 102 perc …

Kétszer, ugyanis ezt a filmet két alkalommal kell megtekinteni. No nem azért, mintha Giuseppe Capotondi megváltotta volna a világot - bár szerintem jelentős kirándulást tett a mai olasz film világában -, hanem mert mozijának struktúrája igencsak összekuszálja az ember műélvezet közbeni elképzeléseit. „Most akkor hogy is volt?”, „Ki? Kivel? Kit?” sorjáznak bennünk a kérdések, miközben már a stáblistát vizslatjuk. Vagy leülünk, és lepörgetjük agyunkban újra a filmet – helyére téve az események láncolatát -, vagy pedig – mint jómagam is – megnézzük újra.

S ha már jelentős lépésekről esett szó: a rendező szintén lépett! Az amerikai és olasz videóklippek rendezéséből kinőve (vagy csak kilépve) elkészítette első filmjét.

A ’La doppia ora’ egy bevándorló szobalány és egy volt rendőr (aki éppen biztonsági őr) viszontagságos kapcsolatát mutatja be, amelyről csak az idő, és a múlt szövevényes történései bizonyítják be, hogy bizony nem minden érdektől mentes viszony.  „Dupla” és szerelmi órák; erkélyen lógó vörös takaró és önmagukat a mélybe vető lányok; madárcsicsergés és autókürt, temetés és hantolás. Párhuzamok képzet és realitás között

Capotondi a film-noir alapelemeire építve rémisztget, s vezet meg minket némi misztikummal átszőtt, bűnügyi és „szerelmi” borssal fűszerezett filmjében. Kicsit a stílusok egyvelege, eklektika a javából; kicsit utazás az időben fel, s alá, de mindenekelőtt utazás egy pisztolygolyón ülve az agy rejtett bugyraiba. Múlt és jelen, valóság és a valós dolgok tükröződésének keveredése. Láttunk már ilyet, de talán olasz rendező kútfejéből jobban esik ez is.

A 2009-es velencei filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját Kseniya Rappoport kapta, idén december 4-én pedig harcba szállt az alkotó is az Európai Filmakadémia Fiprexi-díjáért, azaz a feltörekvő első filmes rendező elismerésért.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=QCHKpb4BTfI

Info: http://it.wikipedia.org/wiki/La_doppia_ora

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr962505968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matto 2010.12.13. 10:12:05

Szép napot!
Köszi, remélem lesz még pár :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.12.13. 17:17:45

@Matto: Köszi!
Giovanotto, csak rajtad múlik! :)

A jútyubon látom, hogy - többek között - ezek a reklámok az ő rendezései:

www.youtube.com/watch?v=nwFImViEFf8
süti beállítások módosítása