Olasz fórum

Olasz fórum

Soha rosszabb folytatást (Pietro87, 406 coupe, madbalee sikere)

2013. január 07. - Pietro87

Mi több, roppant érdekes fordulót tudott le a Serie A újévi rajtja: papírforma eredmény alig, illetve nagy nehézségek árán született csak meg, egy-két kivételtől eltekintve.

Kezdeném talán a legnagyobb képtelenséggel, amely alatt Samp, Juve felett aratott sikerét kell érteni. Most aztán végképp beigazolódott, akik mindvégig vakul kiálltak Conte mellett, és a csapat némely gyenge produkcióját összefüggésbe hozták az ő távollétével. Most ott állt a kispad mellett, űzte-hajtotta övéit, de ő is kevés volt arra, hogy a hirtelen berobbanó Icardit megállítsa a hírnévszerzésben. Delio Rossi ellenben dicséretet érdemel, 10 emberrel húzták ki a genovaiak.

Ha meglehetősen nehezen is, der csak begyűjtötte a Lazio a fontos három pontot. Persze ehhez hozzájárult egy véleményes 11-es befújása, de ember legyen a talpán, aki abban a helyzetben másként gondolkodott volna, egy ilyen szituációt követően. Ütközésnek, a labda elrúgása utáni belemenés ugyanúgy felfogható az eset, teszem hozzá a 16-oson kívül mindig lefújják ezeket. Ellenben ne fogjuk a szerencsére a Lazio sikerét, mert mezőnyben sokat tettek érte, voltak kapufái is, a Cagliari csak Sau remekegyéni akciója révén kacsinthatott a győzelem felé. Bár tény, hogy a szimpatikus vesztes címét erre a forduló ők zsebelték be.

Jelentős sikert könyvelhetett el az Udinese, akik az Intert és volt kapusukat mattolták három góllal. Amíg Palacio kétszer is eljátszotta a nagyhalált, némi talált büntető reményében, addig ellenfele a másik oldalon, Di Natale két góllal kínálta meg Handanovicot. Meglepőnek tűnhet, de aki látta a meccset, az azt is láthatta, hogy az Internek csak momentumai voltak és a Friuliak sikeréhez nem férhet semmi kétség. Talán be kellett volna lőnie Jonathannak azt az ordító ziccert 0-0-nál, talán most másról beszélnénk.

10 emberrel közelebb állt a győzelemhez a Catania is, de érdekes mód a sok argentin közül talán csak Bergessióra kenhető valami az elmulasztott siker kapcsán: 11-est rontott. A főbűnös Lodi, aki egy jót behúzott Meggiorininek, így már a meccs elején mehetett zuhanyozni.

Bravúros pescarai győzelem ködösítette a lila fellegeket Firenzében. Délutánra ezt a meccset szemeltem ki, igaz csak az első félidőből láttam perceket. Amit láttam az az volt, hogy Perin vetődött és védett. Mindenki Lealiról beszél, miközben csak a szakemberek láthatták védeni, a Juve fanok aligha, közben Perin ugyanakkora tehetséges fickó. A Fior széthajtotta a meccset, elég csak megnézni a statokat, a Delfinek pedig csak azt tették, amit ilyenkor egy kiscsapatnak kell: a kevés helyzetből, minél többet értékesíteni.

Allegriék is valahogy legyőzték a Sienát, csak hallomásból tudom, hogy Pazzini 11-es kiharcolását is bármelyik kimenetelre be lehetett volna fújni – de majd a milanos kommentelők jobban elmondják, hogy pontosan mi is volt az eset. A lényeg, hogy a Milan behúzta ezt a kötelezőt és a Nápolyban vereséget szenvedő Romát megközelítette a táblázaton.

Igen, mivel a Roma jelentős verést szedett össze Dél-Itália fővárosában. Cavani háromszor villant és a végén még Maggiónak is maradt annyi ereje, hogy bevigyen egy újabb találatot. Római részről Osvaldo volt a szépítő, talán okosabb lett volna őt kezdetni Destro helyett. Igaz, influenzával is küzdött még az argentin a meccset megelőző napokban. A Napoli számára kedvező időpontokban estek a gólok: minkét félidő elején, illetve egy kimaradt Bradley lehetőség után, amely után ugyanúgy lehetett volna 2-1, ahogy végül lett 3-0. Cavani elképesztő: 23 klub tétmeccsen 25 gól ebben a szezonban, és már a tabellán is ő áll az első helyen 16-tal, a gólcsendet bemutató Fáraó előtt.

Ha rosszul számoltam, majd mbemba kijavít. De ahogy nézem hárman is -  Pietro87, 406 coupé és madbalee - nyertek egyaránt 2 teli és 3 kimenetellel.

1. mbemba, madbalee 5 győzelem,

3. Frajti, 406 coupé 4-4 győzelem

5. Automata Hari, Pietro87 3-3 győzelem,

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr495002580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2013.01.07. 12:33:47

Ez mekkora mar 4 tippelöböl 3 nyer:)))))))))))))))))

madbalee 2013.01.07. 12:34:38

mondjuk mar szinte szokas szerint adtam nektek 2 meccsnyi elönyt:)
(Lazio mecs kimenetelet szerintem behuztam volna:) )

.Frajti 2013.01.09. 13:29:58

ja, nyerhetett volna a maradék. :P

viszont legközelebb udvariasságból magadat írd már utolsónak Pietro! :)

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.01.09. 15:45:19

@.Frajti: A tippek leadási sorrendjét követtem csak.

Ha te nem különcködsz a meccsek ABC sorrendbe való bepötyögésével, majd akkor. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.01.09. 18:54:17

Frajti maradékáról jut eszembe, hogy az olaszoknak a világválogatott az a Resto del Mondo (a világ maradéka)

Nem lehetett semmi ez a Juve-meccs:

www.youtube.com/watch?v=eRJyp3HyMmo

A forduló mentése lehet, hogy Veronában született. Puskás-díj után kellene egy jó kis védekezést elismerő cím is. A jelölésem 1,30-nál:

www.chievoverona.tv/it/video/highlights-chievo-atalanta-tre-punti-e-un-sorriso

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.01.09. 22:34:05

ARMERO-ÜGYBEN A NÁPOLY ÉS AZ UDINE MEGEGYEZETT! Előbb csak kölcsönjátékosként szerepel a Nápolyban, majd... Szerintem egésze hihtetlenül jó focistáról van szó! Szerintem, világklasszis!

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.01.10. 14:48:27

@mbemba: Yashin vagy Grosics díjra gondolsz? :)

Hosszú volt a huzavona Armeróval. NSO-n az volt, hogy kölcsön, aztán nyártól közös tulajdon lehet. Olasz lapok nem így írták, szerintem nekik van igazuk.

És még szerintem minimum ketten biztos fognak érkezni.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.01.10. 20:48:24

@Pietro87: Ha magyar, akkor talán Dalnoki díjat szeretnék látni! (esetleg Mátyus Janit:)

A Nápolyé most kölcsönben, majd felét vehetik meg játékjogának. Így értem a honlapot:

www.sscnapoli.it/client/render.aspx?root=707&fwd=5338&content=0

.Frajti 2013.01.11. 14:54:37

@Pietro87: Nem különcködök, lassan 10 éve tippelek az indexen, és mindig onnan másolom csak át az ottani tippeket, sose gondolom mshogy, mint ott, így ez az egyszerűbb. Itt is lehet ABC sorrend, mint ott és akkor nincs gond. :P

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.01.12. 14:24:05

@.Frajti: Sebaj. Viszont kár, hogy csak neked nem tetszett a győztesek felsorolása. :P
süti beállítások módosítása