Az olasz költészet a XX. század második felében – ez az alcíme a tavaly megjelent antológiának. A főcím, megfelelve a figyelemfelhívás igényeinek: Online barokk. Kétnyelvű kiadványról van szó.

A könyvcím egy John Gian-vers címe. John Gian egyike azoknak a szerzőknek, akiktől nem hangos az olasz irodalom B-közepe. Sok-sok ilyen költő gyarapítja a kötetet. Ugyanakkor szerepelnek a nagyok is, vagyis Ungaretti, Montale (1975-ben kapott Nobelt), Saba, Quasimodo (Nobel-díjas ő is, 1959), Palazzeschi, Spatola, illetve a leginkább filmjei miatt itthon is ismert Pasolini. A nagyok versei között nyilván kevesebb a – pozitív vagy negatív – meglepetés; a számomra ismeretlenek között természetesen találtam jó néhány színesnek, eredetinek gondoltat. Ilyen Bartolo Cattafi, aki Téli tenyérjóslás, illetve Automata pisztoly címmel írt nekem nagyon tetszőt (ha személyes ok miatt az ujja/víg készséggel feszül a ravaszra./Szabad választás közöttünk s a világ között – hogy melyik vers, azt nem mondom meg).

Egyik kedvence Faragó Dani barátomnak is, aki közreműködője a kötetnek – nem ő hívta fel figyelmemet a versgyűjteményre. Danit meggyőzte például Caproni is. Élvezetesen ír szerintem is. Íme egy tömör: Fütyörészett, vállán/a puska, gondtalan/Nem gondolta, a gyilkos, hogy ő az áldozat. Dani hívta fel figyelmemet Rocco Scotellaróra, az ő életútjára. Verseiből is kiderül, hogy előszeretettel foglalkozott szegényekkel, a Délen dúló szegénységgel: ,,…Vajon a mi pucér kölykünk/férget okádó! felfúvódott hasával/bízhat-e a jószerencsében/rőzsét keresgélve/a holnapi ünnepre/s keze tiszta marad-e a vértől? Scotellaro római tanulmányok után visszatért szülővárosába, ahol polgármester lett, közösségéért sokat tevő ember volt, de tönkretették, meghurcolták (börtönben is volt), majd igen fiatalon (30 évesen) meghalt. Van, akinek a neve fogott meg: a már említett John Gian mellett Dante Maffia (kiderül innen, hogy nem csak mi írjuk két f-fel a maffiát).

Egy házaspár is bekerült a kötetbe, ők: Patrizia Valduga és Giovanni Raboni. Híresek a férj posztumusz kötetéhez írt versek.

Van a könyvben magyar vonatkozás: a Budapesten született Tomaso Keménynek több verse is jelen van a válogatásban. Például az Erdély aranypora című, Szkárosi Endre által fordított mű. Érdekességekért kérdezősködve Dani mondta, hogy Roberto Roversi írt dalszövegeket is, méghozzá Lucio Dallának. Szövegírás zenészeknek kapcsán beugrik, hogy van egy Endrigo-szám, melynek része egy Pasolini-vers.

Nekem nagyon hiányzik a kötetből az echte római (romano doc) Trilussa, de alighanem azért került ki, mert a dialektusban írt versek, a csak dialektusban szerző költők mind kimaradtak (például a szicíliai Ignazio Buttitta). F. D. mondta, hogy gyermekversek sincsenek benne. Erről jut eszembe: van a könyvben focis vers is, nem is egy – Saba a szerző.

A fordítások többnyire Sallay Géza és Szkárosi Endre munkái, de Szénási Ferenc, Baranyi Ferenc szintén jegyez szerzeményeket a kötetből, akárcsak az emlegetett Faragó Dani, vagy egy volt évfolyam- és csapattárs, Puskár Krisztián. Az Ungaretti-versek között feltűnik Nemes Nagy Ágnes neve is.

Bele-beleolvasgatva nagyon jó könyv! Új színek, új ismerősök, meg régi barátok.

Sallay Géza-Szkárosi Endre: Online barokk, olasz költészet a 20. század második felében, Eötvös József Könyvkiadó, 2012, kétnyelvű kiadvány. Megvásárolható például a bookline-nál.

A szerkesztők, a fordítók és a kiadó a könyvet Sallay Géza professzor emlékének ajánlják!