Itt volt nekünk a Viszkis, aki valami hihetetlen természetességgel járt a bankokba rabolni. Sokan mondták a rablások után, hogy: végre valaki, aki őket szívatja és nem fordítva. Pedig hol volt még akkor a devizaválság, vagyis a derék magyarországi bankok már akkor a népszerűségi listák legalján versengtek… például a rendőrséggel. Akikkel ugyancsak szépen elbánt a rabló.
A napokban egy szép könyvet olvastam az olasz Viszkisről. Barátom, Andrea Schiavon írta. Persze sok különbség van a két figura között, ugyanakkor Gino Amleto Meneghetti szintén alaposan megcibálta a nyomozók bajszát, és ő is olyan alakokat választott magának áldozatul, akiket a kisember nem tud igazán sajnálni. Meneghetti rövid olaszországi pályafutás után Brazíliában vitézkedett, illetve üldögélt hosszan a börtönökben. Egyikben különösen hosszan, pontosan 43 évig (!!!). Itt pedig, főleg eleinte válogatott kínzásokat kellett elszenvednie, hogy megtörjék őt (többször eszembe jutott Charriere Pillangója).
Pisában született Meneghetti, és már 16 évesen rendőrségi ügye volt, utána onnan kikerülve az olasz riviérán egy grófnő ékszereit csaklizta el, magát egy szálloda csomaghordójának színlelve. Egy nevelőotthon után Marseille-ben fegyverekkel próbált kereskedni, a rendőrök a nyomában voltak, így döntötte el, hogy Brazíliában próbál szerencsét (1913-ban volt ez). Akkoriban sokan ténferegtek ki Brazíliába Olaszországból is, gondolván, hogy az ígéret földjére mennek, ahol a munka gyümölcse pénz és jó megélhetés. Ezzel szemben csak a kivándorlók töredéke boldogult odakinn (1887 és 1960 között 1,5 millió itáliai vándorolt ki). Ha minden igaz, Meneghetti is megpróbált melósként megélni, de miután látta, hogy ez nem megy, csak a garasos megélhetés, így ismét a bűnözéshez fordult.
Eleinte fegyvereken adott túl, majd egy cirkuszban előadás közben élt a kínálkozó lehetőséggel, hogy egy vagyonos hölgy táskáját elemelje. Volt, hogy elcsípték, de ő elképesztő ügyességének, atletikus képességeinek köszönhetően többször is meglógott a rácsok mögül (Tetők macskája volt az egyik beceneve). Később egy dél-amerikai léptékekkel (tehát nem csak brazil léptékkel) is gazdag grófnő ékszereit csórta el, kijátszva az akkor hihetetlenül biztonságosnak kieszelt védelmi rendszert. És ott már rövidke levelet is hagyott, amelyikben megkritizálta a gyöngysorok készítőjének munkáját. Még jegyzett egy pár ehhez hasonló történetet. De a pohár akkor telt be a rendőrségen, amikor a rendőröknek újságokban üzengetett, heccelve őket. A hatóság mindent megtett, hogy elkapja az olaszt, 200 emberük dolgozott folyamatosan az ügyön, valamint Meneghetti gyermekeit és feleségét is felhasználták az elkapás érdekében – zsarolásképpen.
Hosszú kergetőzés után elkapták az olasz tolvaj-rablót és 43 évre ítélték el. A nyakába varrtak egy gyilkosságot is. Szabadulása után nyilatkozott egy lapnak töviről-hegyére elmesélve életét, a bűneseteket, tagadva a rákent legsúlyosabb esetet. Később fel is mentették alóla.
Miután kijöhetett a börtönből (1947-ben) azóta meghalt felesége nélkül kellett szembenézzen az élettel, két gyermeke (Lenin és Spartacus) közül csak egyik tartotta vele igazán a kapcsolatot. Újságos standot tartott fenn, aztán, hogy hogy nem, ismét bűnesetbe keveredett 90 évesen. Vagy 80 évesen (az olasz dokumentumok 10 évvel fiatalabbnak mondják és ez az életkor a valószínűbb). De a könyv maga is említi, hogy könnyen lehet, hogy egy rendőr úgy akart magának hírnevet szerezni, hogy jól elkapja az ország valaha volt leghíresebb bűnözőjét. A kérdés az volt, hogy egyik ismerőséhez látogatóba ment vagy olyan eszközökkel sétált, amelyek alkalmasak bármire, akár egy rablásra is.
Brazíliában emberünk ma is emlegetett ember, egyes éttermekben ma is van Meneghetti-pizza, ma is hozzá mérik a tolvajlásokat és rablásokat. Utolsó tettenérésének helyén ma egy könyvtár van.
Ő volt Gino Amleto Meneghetti!
Ha valaki olvasni szeretne róla: Il buon ladro (A jó tolvaj, talán: A jó lator?), szerző: Andrea Schiavon, add editore, 14 euró.
