A tietek a világ legszebb hajója! – ezt üzente vissza a nyílt tengeren egy repülőhordozó kapitánya, miután az úton lévő Amerigo Vespucci kapitányától hajójának beazonosítását kérte. Ha valaki ránéz erre a hajóra, az tudja, hogy az amerikai hajó kapitánya nem mondhatta ezt olyan sokszor életében, és valószínű, hogy megállapításával igaza is volt.
A Vespucci 1931-re készült el, és eleve gyakorlóhajónak készült – ma is az. Ma is van fedélzetmester, aki síppal adja át a parancsokat, a vitorlavászon természetes anyagokból készült, … egyszóval minden úgy történik, ahogy régen volt.
Az Amerigo Vespucci ma is az olasz flotta része és fedélzetén jelenleg is folyik a kiképzés. A katonai célokon kívül a hajó nagyköveti szerepben is járja a tengereket, hirdetve az olasz mesterek tehetségét, munkáját és – szerintem leginkább – szépérzékét. Illetve van, amikor reprezentációs célokra vetik be: az 1960-as római olimpiára például a Vespuccival érkezett az olimpiai láng Görögországból Olaszországba, Siracusába; horgonyzott már Új-Zéland partjainál is, az America’s Cup-ra érkezve, vagy a portsmouth-i kikötőben, mikor a trafalgari csata felidézése volt a fő esemény. De egyszer tettek vele világkörüli utat is.
Az olasz wikipédia említi, hogy második világháború után hajónk a háborús kárpótlás jegyében Szovjetunió kezébe került, azonban arról nincs szó, hogy 1946-ban hogyan lehetett már ismét az taljánoké. Manapság az olasz haditengerészet legrégebbi hajója, de hozzá kell tenni, hogy 2006-ban egy átfogó felújítást végeztek rajta La Speziában.
A tengereken általános szabály, hogy az óceánjáróknak elsőbbségük van. Ellenben, ha a világ tengerein feltűnik a Vespucci, akkor az óceánjáró kikapcsolja a motorokat, elengedi a csodahajót, három szirénahanggal üdvözli az Amerigo Vespuccit, tiszteletét kifejezve a szépség és tudás előtt.
Így van ez jól!