Ha Nápoly, akkor Vezúv! Nem igazán szeretem a kötelező programokat, de igazán butaság lemondani egy ilyenről, ha az tényleg izgalmas.
És a Vezúv igazán izgalmas! Lenyűgöző lenézni a kráterbe, érezni a valamikori szunnyadó és fortyogó lávát. Most csak a törmeléket látni. A látvány mégis segített felidézni azokat az olvasmányokat, azokat a képeket, ahol ábrázolták ezt a borzalmas erőt. Eszembe jutott első könyveimnek egyike: ahogy Spartacus és a többi gladiátor indákon mászik le éjjel a meredeken, meglepve ezzel a magabiztos római katonákat; elképzeltem Barabás Miklóst, amikor felvázolja a hegyet és a tűzoszlopot – felidézve képét megállapítottam magamban, hogy Barabás portréfestésben jobb volt, mint tájképekben. Elképzeltem az amerikai katonákat (1944), amint északnak tartva bámulják a lángoló vulkánt és azon morfondíroznak, hogy hová csöppentek és hogy a fegyvertűznél, a bombáknál van sokkal-sokkal nagyobb erő.
Ugyanakkor észrevettem magamon és sok más emberen is, hogy az első kráterbe bámulások után egy, ha lehet, még lenyűgözőbb képet, panorámát néztünk: Nápoly gyönyörű! És engem még inkább lehengerelt az, ahogy Caprit keresve és találva elbizonytalanodtam, hogy hol a tenger és az ég határa. A két kékből egy kék lesz valahol.
És most egy gyakorlatiasabb rész: Nápolyból, hogy jutottunk fel a Vezúvra? A központi állomásról oda-vissza jegyet (andata-ritorno) kell venni Herculaneumig – ez 4 euró –, majd kisbusz visz fel 10 euróért a csúcs közeléig, ahonnan egy újabb 10 euró kifizetése után lehet feljutni a kráterhez.
