Olasz fórum

Olasz fórum

És hogyan emlékeznek a németek?

2016. március 07. - mbemba

kituntet.jpgMagyarországot gyakran figyelik határokon kívülről, például hogy miképpen emlékezik a második világháborúra. Néha megérdemeljük a kritikát, máskor nem. Németország sokak szemében megnyerte a tragédia-feldolgozás világbajnokságát, mégis előfordul, hogy ott is történik elfogadhatatlan. Legalábbis úgy tűnik.

Gyakorlatilag az összes olasz napilap honlapja hozta a hírt, mely szerint egy volt SS-ember, a ma 94 éves Wilhelm Kusterer, aki aktívan részt vett egy olaszországi embermészárlásban (Marzabotto) kitüntetést kapott Engelsbrand település polgármesterétől. Engelsbrand – 4300 fős helység Baden-Würtembergben – vezetése a helyi közéletben való szorgoskodás miatt tüntette ki a volt SS-est.

Marzabotto pedig egy Bologna melletti kistelepülés, ahol 1944 őszén pár nap alatt a visszavonuló nácik 770 civilt gyilkoltak le, köztük gyermekeket és nőket (tizenöten egyéven aluliak voltak, corriere).

Kusterer rangját – esetleges háború utáni felelősségre vonását – nem találtam meg az olasz forrásokban, de valamennyi cikk szerint tevékenyen vett részt a háborús bűntettben. Van, ahol hóhérként emlegetik.

Egy olasz katonai bíróság 57 német és osztrák személyt vont volna felelősségre, hozott ítéletet, így Kusterer esetében is, ellenben Németország és Ausztria nem intézkedett ezekben az ügyekben.

Olasz politikusok léptek a kitüntetés kapcsán, a német fél talán még nem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr708451288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása