Gianluca Pagliuca, a kilencvenes évek olasz focijának egyik igen-igen karakteres figurája tegnap 50 éves lett. Nekem, mint a bolognaiak kapusa maradt meg leginkább, pedig tudom, hogy a Samp és az Inter kapusaként ért el többet.
KEK-kupát – igen, volt ilyen :) – nyert Vialli, Mancini, Lombardo, Katanec, Vierchowod csapattársaként, majd lett volna talán BEK-siker is, ha ki tudja védeni Ronald Koeman (akkor Barcelona) hatalmas bombáját. Úgy érezhette többet fog nyerni az Interrel, mert nem akármilyen csapattársai voltak, például a brazil Ronaldo, dehát Milánóban akkor nem a fekete-kékek voltak a nagymenők. Egy UEFA-arany volt minden 5 év alatt.
A napokban, immár 50 évesen a helyi Resto del Carlino hasábjain
Visszatért Bolognába, ahol nagyon-nagyon jól védett, mégis egyszer kiestek, így a hat Serie A-idény mellett kénytelen volt védeni a B-ben is. Ennek ellenére 592 meccset gyűjtött össze az olasz élvonalban (az Ascoli igazoltjaként védett utoljára az A-ban). A válogatottban 39-szer védett, például az 1990-es ezüstérmes vébén.
Aki nem emlékszik társait nógató mimikájára, a bírókat győzködő, könyörgő mozdulataira, valamelyik védésére (ha már egy kapusról beszélünk), akkor csak annyit mondjatok ő az, aki a 90-es vébén, miután a brazilok egyik lövését kiejtette, az őt segítő kapufát megcsókolta.
Nagy kedvenc volt, kedvenc maradt!