Olasz fórum

Olasz fórum

Rossi Bálint parádéja (videó is van)

2008. július 21. - mbemba

Valentino Rossi ismét elvarázsolt: egy nyilvánvalóan gyengébb kapacitású motorral megfogta - az egyébként rokonszenves - Stornert, s megmutatta hol lakik az olaszok Istene.

 

Stoner, egyszer, még ennél is jobban megdőlt!

 

A versenynek az első felében együtt haladt a két klasszis - a rajt után még Hayden mögött is volt Rossi -, majd Rossi egy ügyes manőverrel Stonert megfogta, aztán legalább kétszer a Ducati elviharzott az egyenesben, de Rossi ezt a lendületet visszafogta mindkétszer a kanyarokban, vagyis előzött, minekutána az ausztrál kevesebbszer mert kísérletezni és inkább csak a Doctor feliratot vizslatta Rossi hátsó felén.

Aztán a 24. körben Stoner vét egy nagyot: későn fékez, kimegy a homokba, majd belehuppan. Ennek ellenére, mikor visszatér a pályára még mindig második. És marad is a 32. kör végéig! A verseny végén a Dugóhúzónak nevezett kanyarhoz motorozva megcsókolta az aszfaltot, megköszönve valakinek, hogy immár Laguna Seca is megadta magát.

Grazie Dottore!

Összetettben 212 pontja van a derék taljánnak, Stoner 187-et gyűjtött, az amerikai versenyt kihagyó Pedrosa pedig 171 pontos! Forza Italia! Forza Rossi! HAJRÁ MAGYAR U19!!!!!

 Aki szeretné megismerni Rossi világát az kattintson ide: http://www.forza46.com/ Memba ajánlata a messaggi audio: Elisabetta

 Illetve tömören az amerikai varázs:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr39577440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása