Olasz fórum

Olasz fórum

Berlusconi már megint megúszott! (meg videó)

2008. július 24. - mbemba

Egy napra azután, hogy a parlament meghozta a törvényt, Giorgio Napolitano köztársasági elnök is rábólintott, annak a törvénynek az életbe léptetésére, amelyik négy állami méltóságnak is védelmet biztosít mindenféle bírósági ügyek ellen.

Kell-e mondani erre a védőernyőre nem a Szenátus és a Képviselőház elnöke, és nem is a köztársasági elnök szorul rá, hanem Silvio Berlusconi miniszterelnök, akit Milánóban fogtak perbe, ezúttal azért, mert, állítólag, egy angol üzletembert próbált meg rábírni arra, hogy másképpen tanúskodjon, mint, ahogy azt egyébként tenné.
 
Az ellenzék egyik vezetője, nevezetesen Antonio Di Pietro (a korábbi Mani Pulite = Tiszta Kezek mozgalom frontembere) bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez, merthogy bár tudomásul veszi Napolitano döntését, egyetérteni nem tud vele. Di Pietro elég egyenesen foglalta össze mondandóját: ,,Az elkövetkező napokban az Alkotmánybírósághoz fordulunk a népszavazási kérelem ügyében, összegyűjtjük az aláírásokat és megkérdezzük az olasz állampolgárokat, hogy melyik oldalon állnak: azon az oldalon, amelyik a törvény előtti egyenlőséget akarja, vagy azon, amelyik nem akarja tudni, hogy a miniszterelnök egy csirkefogó vagy egy jóravaló ember” (Olaszosoknak, Di Pietro azt mondta, hogy Berlusconi egy mascalzone). Szóval, alighanem népszavazás lesz ebből.
 
Sokak szerint az egész törvény Berlusconi vágya volt. A Milan korábbi elnöke megválasztása után rögtön, már emlegette, hogy lehetetlen úgy kormányozni, hogy reggeli közben az ügyvédei azzal nyaggatják, mi is a legújabb fejlemény az ügyében.
 
Mindenesetre az még nem tisztázott, hogy a törvény csak egy ciklusra érvényes, vagy többre, illetve az sem, hogy akkor is érvényes-e a törvény, ha az illető egyik védett székből átül a másikba.
 
A törvény, Taljánországban, a Lodo Alfano (szótár szerint: lodo = döntés, ítélet) néven fut. A névadó nem más mint Angelino Alfano, aki a maga 37 évével a köztársaság történetének legfiatalabb igazságügyi minisztere.
 
 
 
Egy régebbi Berlusconi vonatkozású ügy: A Cavaliere Szardínia szigeti villáját békés tüntetők lepik el, tüntetve a független Szardínia mellett.
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr26583540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása