Olasz fórum

Olasz fórum

Bérletek, jegyek a Reggina házatáján (videó)

2008. augusztus 07. - mbemba

Vietato Fumare a jómúltkor kikövetelte, hogy a Reggina legyen az a csapat, amelyiknek bérlet- és jegyrendszerét tisztába tesszük az http://olaszforum.blog.hu/ közönsége előtt – miután az Intert kibeleztük. Tessék!

 
Előre is rögzítsük a tényeket, a Reggina hivatalos honlapján megadott címről nem szolgáltak információkkal, hogy teljesebb képünk legyen a témában – mondhatni egyáltalán nem válaszoltak.
 
A bérletrendszer azonban egyértelmű és nagyon rokonszenves. Lényeg: az új idényre a fiatalok, pontosabban az 1990 után születettek számára, 50 százalékkal csökkentek az árak. Így 75 euróért abbonamentót lehet venni a 2008-09-es idényre, de ha a kedves fiatal máris nagy igényekkel rendelkezik és nem a kapu mögül akarja nézni kedvenceit, akkor a Tribuna Est lelátójáról 110 euróért meg is teheti ezt. Ennek pontosan duplájáért válthatja ki bérletét a kedvezményekre nem jogosult szurkoló. Itt tesszük hozzá, hogy a Nord és Sud, vagyis Észak és Kelet jelentik a kapu mögötti részt. Az Est (Kelet) a hosszanti rész.
 
És hová tűnt az Ovest (Nyugat)? Eltűnt. De csak azért, hogy megszülessen helyén a Tribuna Nuova, ahol alighanem a helyi krém fog élvezkedni. De az élvezkedésre leginkább ennek a tribünnek a Reggina 1986 része fog lehetőséget biztosítani. Itt 400 fotel van – tehát nem szék –, és a meccs közben is teljes kiszolgálás jár (stewardok lesik a kielégítendő vágyakat), meg külön parkoló, és ha valaki tárgyalni akar a szünetben, akkor erre is lesz lehetősége. A Tribuna Nuova még három másik lelátórésszel rendelkezik: Tribuna Grande, Tribuna Amaranto és a Parterre. Utóbbi helyen lehet az éppen nem pályára lépőkkel együtt nézni a Regginát.
 
És hogy valaki kivegye ebből a részét, annak mit kell fizetnie? A Tribuna Grande 400 euró, a Tribuna Amaranto 670, a Parterre pedig 500. Aki viszont a Reggina 1986 előnyeit akarja élvezni, annak 1150 eurót kell az asztalra tennie. Ez manapság 270 ezer forintot jelent, viszont az ifjúságnak szóló 75 eurós az a mai bivalyerős forint mellett 18 ezret.
 
Talán érdekesebb számunkra a jegyár, hiszen ha valaki odavetődik előbb vesz jegyet, mint bérletet. Ebben az ügyben írtam odaki, de válasz nuku. Azonban, kiindulva a tavalyi biléták áraiból, ha valaki Reggio Calabria városába vetődik, ne hagyja ki a meccset a jegyár miatt, hiszen például az Empoli ellen a kapu mögött részeken 6 euróért lehetett Serie A-meccset nézni, ami ugyebár nem kutyafüle, vagy éppen hogy az: kutyafüle. 9 euróért már a pálya hosszából lehetett ott lenni. A nagyon fontosak pedig 101 eurót rukkoltak ki.
 
Vagyis, irány Kalábria! Hajrá Szatmári! És szurkolunk nektek is, Kovacsik Ádám és Preklet Csaba!
 
Azért Vasco Rossi mellett a Curva Sud is szóhoz jut, például Marsaillese-t is énekelnek 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr39605397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vietato fumare 2008.08.08. 12:46:37

Mit lehet ehhez hozzátenni?

A város gyönyörű, a csapat nagyon szimpatikus, az ultrák szintén, szóval irány Reggio! :)

Amúgy ennek az új lelátónak sok értelmét nem látom, de gondolom volt céljuk a felépítésével, meg tudják hogy mit akarnak. Én ettől függetlenül a Sudba vágyom. (Contro il calcio moderno!)

A válasz meg fog érkezni. Ha nem idén akkor jövőre. :)

Ja és köszönöm!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.08.08. 18:43:30

Nincs mit!
Ja, tényleg szimpi gyerekeknek tűnnek a videón!
süti beállítások módosítása