Sienában, ha Palio van ugyanez történik, csakhogy ott minden évben kétszer van ilyen mindenkit megmozgató nagynap; egyik nem fontosabb, mint a másik, mindkettőre mindenki kíváncsi, és mindenki, ha nem is őrül meg, de sokan azt is megteszik, vagyis: nem mindennapi templombajáróként templomba mennek, hogy imádkozzanak kerületük (contradájuk) sikeréért, majd annak idején, a verseny előtt a lovat is beviszik oda – igen, a templomba –, hogy megáldják; nézik a lovak fogsorát, meg szemét, hogy minden rendben-e; contradabeli barátaikkal énekelnek az utcán.

 

 

Hogy mi a Palio? Egy évszázadok óta megrendezett lóverseny Sienában, Toszkána mesevárosában. Három kört futnak a lovak, előtte történelmi öltözetbe bújt városlakók vonulnak a (sfilata storica) főtéren. Sokak szerint, azért született meg a Palio, hogy megünnepeljék az arrafelé sokat emlegetett montaperti csatát, mikoris a sienaiak legyőzték a firenzeieket. Ha ez így van, akkor 1260 óta van Palio.

 

A jobb érthetőség kedvéért megpróbálom időrendben követni ezeket az eseményeket – egy ideig.

 

Az év két versenyének időpontjai soha nem változnak: július 2. (Sarlós Nagyboldogasszony) és augusztus 16. (Mária Mennybemenetele) a két nap. De igazából ez csak a végkifejlet. Az eseményre való készülődés, az a nem semmi. A főtérre (Campo) – pontosabban az, azt körbefutó útra – földet visznek, amelyet locsolnak, gondoznak, ápolnak, hogy a versenyre, illetve az edzésekre megfelelő keménységű, vagy, talán, lágyságú legyen.

 

Aztán ott van a lovak bemutatója (batterie). A lovakat megvizsgálják, csoportokra osztják, megfuttatják, próbákat tesznek velük. Amikor minderre sor került, akkor a contradák megbízott vezérei a polgármester jelenlétében kiválasztják a lovakat.

 

A Palazzo Pubblico előtti emelvényen pedig sorsolást tartanak, arról, hogy melyik ló fogja képviselni a contradát. Igen, képviselni, mert innentől kezdve minden a ló körül forog. Elviszik az istállóba, a kerületi istállóba, ott nagy-nagy odafigyeléssel óvják minden pillanatát, lépését, főleg a próbák alatt, merthogy abból hat is van a verseny előtt. Lovast (fantino) is szabad cserélni, azonban lovat nem. A sikeres ló – két lónak nyolcszor is sikerült elsőnek lennie – külön ellátást kap, egész életére, a hálás kerületétől. Valóban!

 

 

 

És még egy adalék a ló fontosságáról: a háromkörös versenyt nem a zsokénak kell megnyernie, hanem a lónak, vagyis, ha a lovas leesik, de a lova beér a célba, akkor is győzött a contrada.

 

 

 

A lovasok, a zsokék vendéglovasok. A helyiek pedig minden követ megmozgatnak, hogy ügyes fantino érkezzen. Egyike a leghíresebbeknek Giuseppe Pes: már a bemutatkozásán nyerni tudott (1982. július 2.), 32 egymásutáni Palión ült nyeregbe 1991 és 2006 között. Tette ezt különböző kerületek szerelésében, merthogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy egyazon kontráda (legyünk úttörők, magyarítsunk, néha) szerelésében versenyezzen, sőt… Itt teszik próbára magukat a kerület vezérei: kit tudnak megszerezni a fantinók közül, vagy éppen megtartani, hogyan tudnak cserélni. Ő, Pes – sienaiaknak csak il Pesse – a közelmúlt. Azonban ugyanúgy fennmaradnak nagy nevek a távoli múltból. Ott van Angelo Meloni, aki 1902 és 1930 között tizenháromszor nyert, örökéletre szóló kézsérülése ellenére. Nagy riválisa volt, Meloninak, Alfonso Menichetti, akit hatszor győzött. Ő 1921-ben ült lóra utoljára Sienában.

 

Menichetti ősei is zsokék voltak. Pes, bár Toszkánában született, szardíniai felmenői voltak. Amit azért jegyzek meg külön, mert minden sienai (senese), meg igaz olasz tudja, hogy a szárdok remek lovasok, vagyis igazi lovas nemzet. Nem vagyok a témának szakértője, korántsem, de például ilyen adatok vannak a Wikipédián.

 

 

Manapság 17 van belőlük, de voltak idők, amikor 42-en voltak. Számuk akkor csappant meg nagyon, amikor 1348-ban a pestis pusztított ezeken tájakon is. A jelenlegi kontrádák biztosan megvoltak a XV. század végén is, vagyis a Cinquecentóban. Más egységei is voltak és vannak a városfelosztásnak, ennek megfelelően létezik a Terzo di Camollia, a Terzo di San Martino és a Terzo di Città. Tehát harmadolták is a várost (terzo = harmad, harmadik).

 

A versenyen mindössze 10 kontráda indulhat, ezúttal a Sas (Aquila), Teknőc (Tartuca), Torony (Torre), Kagyló (Chiocciola), Párduc (Pantera), Erdő (Selva), Lúd (Oca), Hernyó (Bruco), Kosvölgye (Valdimontone) és a Sárkány (Drago) tízesből fog kikerülni a győztes. Hogy miért pont ők, a másik hét hova tűnt? Először is, indul az a hét, amelyik lemaradt az előző Palioról, a másik hármat pedig hozzájuk sorsolják. A szóban forgó hetek a következők: Zsiráf (Giraffa), Egyszarvú (Leocorno), Tarajos Sün (Istrice), Bagoly (Civetta), Farkas (Lupa), Hullám (Onda), Kagyló (Nicchio).

 

Az állatnevek és a kontrádák közötti kapcsolat az lehet, hogy a céhek zászlajukra tették címerállatukat és ezt örökölte a kerület is. Ilyenkor, Palio idején a városban helyiek és nem helyiek a címerállatos kendőkkel a nyakukon, a fejükön csatangolnak, heverésznek a Campón. Az ablakokban pedig ott van a zászló.

És amikor közeledik a nagynap, esetünkben augusztus 16., akkor a díszszőnyegek is kikerülnek a főtér, vagyis a Campo palotáinak ablakaiba.

 

A versenyről, annak szabályairól és veszélyeiről, a pályáról (ez a szavunk, a Palio szóból is származhat), az eredményről a Palio után!