Hogy valaki jobban megértse ezt a hagyományt, lehet, hogy az olimpiával kell összevetni ezt az eseményt – a Rai Uno felvezetése kínált ötleteket.

 

A Palio egy olyan esemény, ahol nem a részvétel a fontos, sőt: itt csak a győzelem a fontos! Sőt, másodiknak lenni maga a lúzerség. Gúny tárgya az, aki második, és aki sokadszor is az, az még inkább vesztes. Nem beszélnek balszerencséről, hanem annál inkább tehetetlenségről. Ha nem nyer húsz éven át, akkor rokonszenves lesz.

 

A lovasok a verseny előtt kezükbe kapnak egy korbácsot (nerbo), amivel úgy bánnak, ahogy akarnak: verseny közben az ellenfél lovára is odasózhatnak és az ellenfél nem háborodik fel, hogy micsoda sportszerűtlenség. Itt nincs sportszerűség, itt nincs fair-play. Ilyen szempontból ez egy angolmentes terület. Nem is nagyon lehet más, hiszen a Palio nagyon régről érkezett, más időkből. Ez egy férfias viadal, ahol nem szépnek akarnak mutatkozni a lovasok és közben mindenféle aknamunkát végezni.

 

 

Itt nem lehet aknamunka, mert itt minden egy eszköz, ami a győzelemhez segít. A ravaszság, a trükk, a rafinéria, a hamisság is csak eszköz. Mesélték, hogy volt olyan, hogy a gyenge győzelemre esélytelen kontráda lovasának csak az volt a szerepe, hogy a baráti kontrádát segítse győzelemhez azzal, hogy az esélyes ellenfelet kizökkenti, azzal, hogy állandóan keresztbetett neki. Erre eszköz lehet például az ellenfél lovának a megzavarása a rajtnál, az akadályozás a verseny során. Egyezségek köttethetnek erről a verseny előtt. És mivel ez tudni valóan hozzátartozik a Palióhoz, ez nem csalás.

 

A baráti kontrádák viszont segítik egymást. Egyezségeket kötnek, amelyek soha nem kerülnek papírra, merthogy az adott szó úgyis többet ér. Ezek az egyezségek az esélyesebb támogatásáról szólnak, illetve az ellenfelek akadályozásáról.

 

Mindenféle statisztikákat vezetnek, évszázadokra vissza; tudják, hogy a lovasok hányszor indultak, melyik ló nyert; mikor nyert valaki sorozatban többször; melyik ló mennyi alkalommal indult; ki nyert egy évben kétszer (cappotto). Azt nem tudja senki, hogy a második, hogyan lett második: csak nagyon kicsin múlott, vagy többön. Nincsenek pontszerzők sem.

 

Viszont nincsenek szponzorok sem, nincsen semmiféle alkalmazkodás az igényekhez, a divathoz, a tévéhez; bár a tévé közvetít. Most, augusztus 16-án például a Rai Uno-híradó hiába kezdődött meg, az elkezdődhetett, mert annak 8-kor kellett kezdődnie. A Palio lovai, szervezői, lovasai viszont ezt kicsit sem vették figyelembe. Nem úgy történt, hogy Hajdú B. jelezte, hogy vége a reklámnak és akkor, gyerünk, indulhat ló és lovasa.

 

És érdekes, hogy a téren lévő turisták valahogy nem rondítanak bele a hangulatba, ők is megértik, hogy nem azért nincs kezdés, mert velük ki akarnak szúrni, hanem azért, mert a szabályok úgy kívánják, hogy a kisorsolt lovas döntsön erről egyedül. És nincs sárga lap, figyelmeztetés, vagy csere. A kedvezményezett feladata az, hogy neki, vagyis kontrádájának jó legyen, vagyis, hogy a kötelek között, a rajtnál az ellenfelek viaskodása az ő előnyét jelentse (mossa). Ha úgy akarja, addig vár, amíg beesteledik. Ez azért túlzás, de az tény, hogy jól kimerít mindenkit.

 

 

Aki egy kontrádába született, az nem lesz később egy másik kontráda tagja. Egy sienai barátom édesanyját kérdeztem, hogy ő kinek szurkol, illetve, hogy kihez tartozik. A szurkolás szót, ahogy én értettem azt ő nem értette, hiszen nem szurkol ő, hanem tartozik valakihez –

nincs szurkoló, csak részvevő. Elmondta, viszont, hogy a házassága és az, hogy harminc éve valahol él, az nem változtatott semmin. Ő az Aquiláé maradt.

 

 

De a sor folytatható, itt nincsenek különböző nyomású pólók olcsóbbak, vagy drágábbak. Csak zászlók vannak és kendők, mind egységesek, és ahová lehet, oda ki is van téve.

 

A Palio után, a győztesnél nagy ünnepség van, ahová a sportszerűség kedvéért nem kell meghívni a veszteseket, de tiszta szerencse, hogy az idétlen magyar turistákat nem kergetik el onnét.

 

Paliós felvételek 1936-ból. A tegnapelőtti Palio felvétele a tegnapi posztnál.