Olasz fórum

Olasz fórum

Etalon Chievo, illetve a kolozsvári Trombetta mester (Chievo-videó)

2008. szeptember 18. - mbemba

Mbemba lelke örül. Azért, mert nyert a Kolozsvár és a csapat olasz edzőjének a Chievo jutott eszébe, hogy valamihez hasonlítani tudja a csodát. A napokban pedig egy másik alkalommal is előkeveredett mbemba kedvenc csapatának neve.

Micsoda csapat! Akkor még Luciano is Eriberto volt (Chievo 2001-02).

 
Egyelőre maradjunk a kolozsváriaknál: az udinei származású Maurizio Trombetta személyében olasz edzője van a Kincses Város vasutas csapatának, ugyanis miután az idény startjánál döcögött a kolozsvári szekér, menesztették a bajnokságot nyert Andonet és jött helyére az említett olasz. Trombetta első haditette edzőként a római diadal volt. 2007-ig másodedzőként dolgozott, olyan mesterek mellett, mint Galeone, Guidolin, Perugiában, Nápolyban, Bolognában, Udinében. Aztán a hatodik vonalból (nem vicc) igazolják le! Sevegliano falucska csapata a tettes, és azért vitték oda, mert éppen az utolsó helyen voltak. Viszont Trombetta mester gatyába rázta őket, és a negyedik helyig jöttek elé.
 
Itt fedezte fel Trombettát, Pászkány Árpád, a kolozsvári CFR sepsiszentgyörgyi születésű elnöke. A 37 éves fiatalember volt vagy megfigyelői: jól tették!
 
Nos, ez a Trombetta mester volt, aki a római siker után azt mondta, hogy: ,,Lehet minket hasonlítani a Chievóhoz, úgy a történetünk miatt, mint az utóbbi évek eredményei okán.” Mondta, hogy a cél ezek után is a harmadik hely, a Chelsea és a Roma után! A szerénység és a mértéktartás annak idején Del Nerinek is legfőbb tulajdonságai közé tartoztak. Hiába voltak félúton, a bajnokság élén, a Juve, Inter, Milan és mindenféle nagyhatalom előtt, a cél nem változott: BENNMARADNI!
 
A minap, miután azt vették észre a firkászok, hogy Del Neri Atalantája első helyen áll pontegyenlőségben a Lazióval, mint a 2001-02-es idényben a Chievo. A tréner pedig kötélnek állt és összehasonlította a két jelenséget: ,,Annak a kis városnegyednek a csapata minden olasznak az álma lett. Megvalósulása a vágynak, hogy minden cél elérhető, de megváltoztatta az olasz futball mentalitását is. Itt Bergamóban technikailag és taktikailag is képzettebb játékosok vannak: a Chievómnak nem volt egy Donija, aki a mérleg nyelvét jelentheti.”
 
És mégsem valószínű, hogy az Atalantából Chievo lesz! Bár, legyen, ha tud!
 
A Chievóval fenn és lenn (Ligabue énekel)
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr51669997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2008.09.21. 13:53:20

Pellisier remélem idén is formába lendül majd azért, és nem fognak kiesni.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.21. 14:41:20

Lesz ott még kire számítani. Bentivoglio, Italiano is nagyot alakíthat, meg Langella. De igen, igaz, leginkább a kapitány kellene, hogy lődözzön! Remélem lesz mire visszatérni a forduló után is. Luciano pedig, mint Anna. Örök!
süti beállítások módosítása