Végy negyed kiló búzalisztet, egy deci tejet, 8 deka vajat és egy kicsit kevesebb cukrot, 2 tojássárgáját, egy kis élesztőt és alkoss belőle kelt tésztát. Némi reszelt citromhéj mehet bele… meg egy kis mazsola, aszalt gyümölcs. Egy szép panettone formájú cserépedényben süsd meg… Finom? Nagyon! Jobb híján én is beérem a magamkészített változattal… De egy dolog mégis mindig hiányzik belőle, mégpedig a tocco italiano, az olasz érintés. Ami benne van az olasz kelmékben, olasz cipőkben, olasz sonkákban, sajtokban, borokban… és még a Milánói ünnepi kalácsban is.

 

Ahogy azt már megszokhattuk, a panettonéhoz is kötődik néhány mese… Az egyik szerint, vigília estéjén egy Antonio keresztnevű pékinas téblábolt a Sforza-kastélyban (valamelyikben a sok közül) és ő dobta össze ezt a sütit, miután az aznapra tervezett másik sütemény szénné égett, viszont az ajtóban már tolongtak a főurak az esti vacsorához. Másik történet szerint, a készítők mit tehettek, feljavították aszalt gyümölcsökkel, bolondító fűszerekkel az elrontott sütit. Ezt keresztelték el Toni kenyerének… Pan di Toni-nak. Másik szerint: Ughetto degli Antellari nemesember, hogy bejusson a Sforza-kastélyba, és ott Adalgisa körül legyeskedhessen, eljátszotta, hogy a péknek, Toninak az inasa. És ezért készített ilyen finomat.

 

Van egy másik legenda is, abban Ughetta nővér sütött ilyen kalácsot a zárda konyhájában, hogy a többieknek kicsit boldogabbá tegye a karácsonyi ünnepeket. Áldásként keresztet rajzolt a kalács tetejére.