Mostanában Beckham Milánba igazolása kapcsán hallani róla. Ő ugyanis, annak az amerikai csapatnak volt menedzsere pár hónapja, amelyik az angolt kölcsönbe elengedte Olaszországba. Ma rövidre vágott frizurával, elegáns zakókban mászkál.

 

De itt inkább legyen szó arról a detroiti srácról, amelyik Amerikát elvitte Padovába. Olaszországba Amerikának azt az arcát vitte, amelyiket mindenki szeretni tudna. Szeretni lehetne, ha látnánk.

 

Mert mit csinált ez az amerikai? Jókedvet vitt Padovába, pedig az, amúgy sem Grönland északi csücske. Járt edzésre is, de ha a srácok az utcáról, elhívták focizni, akkor ő bizony elment velük. És ha az utcai focit befejezte, akkor este elment gitározni, énekelni és kajálni. Limbo volt a törzshely neve.

 

Vele tartott Padovába, barátnője is: Jill – fiúja edzésén – lefeküdt a kapu mögé és könyveket olvasgatott. Alexi – egyébként görög ősöktől származó amerikai – pedig focizott, és korántsem kutyaütőként, rúgott ő gólt a Milánnak is. Csapata, újabbkori fénykorát élte, míg ott játszott. Az első padovai idényéről van szó. Osztályozót játszottak és kivívták a bennmaradást, köszönhetően az amerikainak is (1994-95). A második idényben ő is gyengébb volt, a csapat is, ezért kizuhantak. Ezalatt egy csapatban küzdött vele: Nicola Amoruso, Fiore, Kreek, Vlaovic, Nanu Galderisi, Ciocci

 

Padovának azonban megmaradt egy emlék, egy vidám amerikairól, aki megmutatta, hogy milyen lehetne Amerika. Mert Lalas nem csak zenélt (amúgy leghíresebb csapatainak neve Gypsies, Hootie and the Blowfish) és jól érezte magát. Mesélik, hogy egyszer, mikor csapattársát – a salernói Galderisit – négerezték, akkor Lalas odament és rendet tett. Szóval jó csendőr is volt.