A fiatalok ma sem érzik cikinek, ha Battistit hallgatnak. Többnyire igaz ez. Legfeljebb egy kicsit számait így keverik, úgy keverik. Eladási listákat a 2000-es években is vezetett. I Campioni, Bajnokok, ez volt első csapatának a neve, de igazából ő és a gitár voltak egy csapat, meg az elmaradhatatlan szerző Mogol, alias Giulio Rapetti. Ő is hozzátartozik a Battisti-képhez.

 

Pályája elején – a 60-as évek végén – a Balla Linda (Táncolj Linda!) és Io vivrò (senza te) az igazi nagyszámok. Majd igazi mesterműveknek tartott alkotások jönnek, melyeket ma is dúdolgatnak a partokon a ragazzók és ragazzák, például: Mi ritorni in mente (Eszembe jutsz), Acqua azzurra, acqua chiara, vagyis dal az azúrkék és a világos vízről. A téma persze nem a vizek, hanem a szerelem. Az énekhang – nem én mondom, hanem, amit hallok azt írom – nem volt a legkiválóbb minőségű, azonban sok-sok lélek szorult bele és ettől igencsak szerethető. Itthon néha hasonlították Máté Péterhez. Szerintem joggal.

 

Pár évvel később – a 70-es évek elején – énekelte először a következő számokat: Emozioni, La canzone del sole (A Nap éneke), I giardini di marzo (Márciusi kertek), Il mio canto libero (Szabad énekem); valamennyien ismerősek minden olasznak, utóbbit például gyakran éneklik, amikor valahol békétlenség van a világban. Szóval, gyakran éneklik.

 

Együtt dolgoztak Mogollal továbbra is, de újabb számaik nem lettek, akkora slágerek, mint az előbbiek. Leszámítva az Una donna per amico (Egy nő barátként) számot és albumot. Egymillió példányt adtak el belőle a félszigeten! Mitöbb a 80-as években más szerzővel próbálkozik, de a sikerszámok továbbra is a régiek, mégis a legenda ekkor szövi körül személyét. Battisti nem szerepel, fényképészek sem látják, nemhogy újságírókkal diskurálna. Meg közismert arról is, hogy amúgy sem voltak fellépései koncerteken, stadionokban. Csak stúdiókban zenélt, gitározott, dúdolt törékeny hangon, érzékenyen. Szóval, nagy romantikus volt.

 

1998 szeptemberében halt meg.