Trapattoni úgy tud nagyon olasz lenni, hogy nem bújik és nem bújt folyton napszemüveg mögé, szőke haja volt – a hiúság azt ma sem festi be – és régi képeken úgy látszik zselével sem fárasztotta haját. Ezzel szemben szellemes, 70 évesen is örökmozgó, akaratos, használja a kezét, meg ha úgy van, akkor nagyon bepipul. Szinte elfelejtettem: ahogy Trapattoni fütyül, úgy csak Csónakos tudott!
Most pedig, immár 70 évesen, nagyon eltökélt. Írországot vébére akarja vinni, pedig Olaszország is ott van ellenfélnek. Hogy ezt, hogy láthatják otthon: Trapra nem lehet haragudni ezért sem. Őt csak szeretni lehet.
Játékosként azt tudni róla – Olaszországban immár közhelyesen –, hogy ő volt az, aki fogta és megállította Pelét (illik hozzátenni, hogy O Rei, akkor csak huszonvalahány percet játszott). A válogatottban azonban nem ért el komoly sikereket, ellenben a Milannal nyert BEK-et (kétszer), KEK-et (egyszer), meg bajnokságot is (kétszer), persze furán is nézett volna ki, ha valaki a
trieszti Nereo Rocco csapatában alapember és nem nyer semmit. A pályáját 33 évesen be is fejezte, és akkor nem is gondolja talán, hogy ez így volt jó.
Rögtön a Milannal kezdhet bele az edzői munkába, de nem nyer semmit, aztán két év után továbbáll és ő és a Juventus mindent visznek: hat bajnokság, BEK, KEK, UEFA, Interkontinentális Kupa, Szuperkupa, Olasz Kupa (
hogy mit és hányszor, ahhoz egyet kell kattintani). Boniperti volt az, aki bátorkodott a nyeretlen edzőt odavinni és rögtön bajnokok lettek. Talán nem túlzás álltani, hogy itt kezdett összeállni évről-évre a 82-es világbajnok csapat gerince, hiszen kik is voltak akkor Piemont fővárosában: Cabrini – Trap érkezésekor került Torinóba –, Gentile, Tardelli, Scirea, Zoff.
Rossit már 1978-ban akarta Trap, azonban csak 1981-ben tudta megszerezni a Juve-vezetés, ahol nem játszhatott különféle most nem taglalandó okok miatt. Az utolsó két meccsen azonban helyet szorított neki a Maestro. Szóval, Trap munkája alaposan benne van a harmadik világbajnoki címben.
1986-ban vált Giovanni Trapattoni – teljes nevén Giovanni Luciano Giuseppe Trapattoni – az Inter kedvéért. Milánóban is felállít egy csúcsot: a régvolt bajnokságokban, amikor két pont volt a győzelem az olasz rekord 58 pont, ezt érte el 1989-ben az Inter, 1991-ben pedig az UEFA-győzelem is összejött.
A Juventushoz való visszatérés elmaradhatott volna: nincs titulus három év alatt, az egy UEFA-kupát leszámítva, majd jön München, Cagliari, utána pedig ismét München, ahol sok-sok némettel nagyon megszeretteti magát,
leszámítva talán Baslert, Strunzot és Schollt. A vándorút Firenzébe vezet, ahol eszükbe nem jut az embereknek, hogy ez az ember a nagy riválistól érkezett. Szeretik, mert óriási figurával van dolguk – a toszkánok pedig ugyebár szeretik ezt a típust – és mert a vele elért harmadik hely jó volt a Bajnokok Ligájához.
Aztán 2000-ben eljön a nagy lehetőség a válogatottal. Négy évet dirigálhat, de nem sikerül neki az álom. Álom, merthogy ugyebár, ahogy a Népstadionban meg is kérdezték tőle: ,,Ön mindent megnyert a klubcsapataival, de a válogatottban eddig nem sikerült. Cserélne Bearzottal, aki világbajnok?” Váratlan módon nem jött egyből a válasz, majd azt válaszolta, hogy az még hátravan. Ma már tudjuk, hogy nem sikerült neki. :( De most hagyjuk az eszement Morenót! Amúgy itt voltak azért összetűzései: egyszer Baggiót felejtette otthon, máskor Gilardinót!
Ezek után klubcsapatok jönnek ismét: Benfica, Stuttgart, Salzburg. A németeknél nincs újabb siker, az osztrákoknál van, de az igazi diadal a Benficával elért arany. A Portótól elnyomott Benfiva 11 év után nyer emlékezetes bajnokságot. Jól meghajtotta a kisasszonyokat és így vele sikerült az Eusebio-utódoknak: Simao Sabrosa máig emlegeti, hogy neki bizony futnia kellett a felfutó védőkkel.
Az 1980-81-es Juve
Trappot a szülinap Írországban érte – ahol volt játékosaival
Liam Bradyvel és Tardellivel próbálnak együtt jót tenni –, köszöntötte ott mindenki a FIFA, az UEFA, az olaszok, még
Mourinho is küldött, az Inter nevében elismerő szavakat.
Márpedig ő tudja, hogy kit muszáj tisztelni!