Olasz fórum

Olasz fórum

Ciro Ferrara a Juve új edzője

2009. június 05. - mbemba

Szerény, visszafogott, mosolygós emberek is kaphatnak jó munkákat. Ezt bizonyítja Ciro Ferrara kinevezése a Juve kispadjára. A 42 éves nápolyi fiatalember kapta a munkát, hogy gatyába rázza az előző idényben többnyire nagyon sovány játékot produkáló torinóiakat.

Ranieri (régi edző) vs Ferrara, Csupa durc és morc vs Nápoly

Az edzői munkában is vannak bizonyára olyan tudások, amit az ember magával hoz nagyon távolról, azonban, amit tanulni lehet a szakmáról, azt biztosan tudja Ferrara. Mestere ugyanis a világbajnok csapat kapitánya Marcello Lippi. 1994-ben Ferrara a nápolyiak egyik pillére volt már hosszú évek óta – míg a spíler sokáig Maradona (akkor már nem) –, mikor Lippi, a Napoli trénere az Öreg Hölgynek készült segíteni. Nos, ekkor Lippi magával vitte a Juventusba, ahol siker sikert követett – gyakorlatilag mindent elértek mit klubcsapat tagjaként lehetséges. Aztán a németországi aranynál is ott van Lippi mellett, mint a szakmai stáb tagja. Majd mikor Donadoni után visszajön Lippi, akkor ismét szerepet vállal mentor-tutora mellett.
 
Ferrara a most befejeződött idény utolsó két meccsén – a Ranieri-dúlás után – már a Juve edzője volt – nyertek is kétszer –, azonban kinevezése nem volt halálbiztos. A szintén komoly Juve-múlttal rendelkező Conte és Laurent Blanc is ott volt a jelöltek között – meg Spalletti is. Ferrara nyert végül és két éves szerződést kapott – jelenti már a csapat honlapja is.
 
A vezetők döntésekor talán közrejátszott az is – még ha csak kis-kis mértékben is –, hogy a csapathoz visszatér Fabio Cannavaro, aki szintén nápolyi és ők, túlzások nélkül barátoknak mondhatók. Kettejüknek közös alapítványuk van – neve Fondazione Cannavaro-Ferrara –, melynek célja a nápolyi utcagyerekek felkarolása.
 
Ez a kapcsolat előnyére is válhat Ferrarának, amennyiben a válogatott csékája remek játékkal lehengerli az egyelőre vele nem békében együtt rezgő szurkolókat, azonban pár hiba után a nép Cannavarót szidva Ferrarán is sebet ejthet. Ciro Ferrara amúgy Maradonával is remek kapcsolatban maradt – Diegóval a 2006-os döntő előestéjén is beszélt.
 
Csak érdekességként biggyesztjük ide, hogy van egy másik 1967-ben született Ciro Ferrara, aki szintén Nápolyban született és focizott – egy idényt a sokkal híresebbé lett Ciróval –, ugyancsak védőként.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr251166149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.06.05. 23:30:53

@buntus: Látom, vannak, akik érzelmi alapon közelítik meg a kérdést! :))

nemuccaszoc 2009.06.06. 06:47:33

Majd látjuk, hogy hogy megy a csapatnak.

oleandro 2009.06.06. 08:37:01

Szimpatikus ember, sok sikert neki.
De ha fel akarod dobni a blogot, akkor www.youtube.com/watch?v=nXW-xjgBgXk -:)!

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.06.06. 08:59:24

jó lesz.

bár személy sezrint rühellem az olasz focit, a juventusé minden tiszteletem, s ez a gyerekkorból táplálkozik. alex megtanítja diego-t a juveban játszani, aztán gyönyörű lezs, mikor mindkét milánói klubnak 3-4 gólt hintenek.

ja és ciao pavel...
süti beállítások módosítása