A palio szó eredetileg azt a drapériát, rúdra tűzött zászlóféleséget jelentette csak, amelyet bizonyos versenyeken kapott a győztes. A sienai Palio egy háromkörös vágta Siena főterén, melyen a város kerületei indítják a számukra kisorsolt lovakat.
Tavaly megpróbáltam alaposan beszámolni a sienai Palio hagyományairól, logikájáról, szabályairól, ezúttal azonban egyebek között, azt mesélem el mi történt velem, mikor ott voltam.
Mindenekelőtt Sienáról pár szót: sokáig Firenze riválisa volt, aztán valamikor régen lemaradt, de a büszkeség megmaradt a városban. Van mire büszkének lenni, csodálatos városban élnek. A paloták, a házak felépültek a Trecentóban, a Quattrocentóban és úgy maradtak; múzeum-hangulat fel sem merül, mert hát mégis olaszok lakják. A hétköznapok úgy telnek, ahogy kell: folyik a cappuccino az utcákon, a turisták ott mászkálnak, benéznek az ablakokon, ahol gőzölög a pasta, tovább mennek megbámulják a vaddisznófejeket az üzletekben, a helyiek meg teszik a magukét, munkából hazamennek enni, mert a feleség otthon van és kész a tészta. Ilyen város ez, emberléptékű.
Visszatérve a Palióra! Az nem igaz, hogy a verseny csak július 2-án és augusztus 16-án van. Elkezdődik az napokkal korábban, mikor az agyagot, a földet elterítik a Campót körbefutó úton. Locsolják azt, pátyolgatják. A lovakkal különösen sokat foglalkoznak.
Előbb a kerületekhez sorsolták őket, bemutatták őket Sienának. Beindult a tippelés. A verseny napján is a kerületek belsősei nézték, vizsgálták, hogy minden rendben-e a pacival. A gondoskodás abban csúcsosodott ki, amikor a templom elé vitték a lovat, és ott megáldotta a kerület (a contrada) papja. Ez egy-kettő körül lehetett. Persze, a templomhoz vezetés előtt és után is, mindenki énekelte a contrada dalait. A nyakban, a fejen kendők a contrada címerével, állatával. Ezek egységesek, nincsenek formabontók között. Egy sincs!
Aztán lassacskán érdemes volt szedelőzködni, mert a térre, ahol a lovak a három kört megfutják nagy a zsúfoltság – mondják, 70 ezres a tumultus (második kép) –, és ha valaki nem akar nyomorogni – csak egy kicsit – az jobban teszi, ha mondjuk, két-három órával korábban bemegy. Be lehet jutni a Campóra röviddel a kezdés előtt is, de akkor csak a tér egyik sarkánál van bejárat és ott bizony nagy a tömegnyomor. Ha korábban megyünk, a vízutánpótlásról gondoskodni fontos lehet.
Mit lehet látni? Egy szép nagy vonulást (sfilata storica, harmadik kép), ahol a contrada aprajából és nagyjából sokan felvonulnak, mind korhű szerelésben – karórák nem látszanak, meg a napszemüveget is sikerül levenni; a zászlódobálók tényleg nagyon magasra dobják zászlaikat és el is kapják azt, ráadásul párban többnyire. Aztán jönnek a lovak és a rajtvonal előtt felsorakoznak, de míg nem áll össze a megállapított sorrend addig nincs indulás, ez pedig azzal jár, hogy gyakran órákig elhúzódik a rajt, merthát a lovak zavarodottak tudnak lenni ennyi izgatott és hangos ember előtt, meg van hangzavar is. Szóval így telik-múlik az idő, aztán mikor a lovak nekivághatnak – úgy fél 7 körül – a zsibongásból egy üvöltés lesz a tér, megkérdezed a szomszédodat, hogy ki az első, az visszakérdez, hogy mit mondtál, aztán vége a három körnek. Ez persze túlzás, de valahogy így történt!
Utána viszont nagyon jó! Lehet mászkálni a győztes kontrádában, ahol kinn a szabadban nagy zabálások vannak, és az emberek isznak is finom borokat. Közben pedig folyamatos ének, ami bemászik a fülbe. Aztán vissza lehet menni a térre, ott lehet üldögélni, ki lehet feküdni, megbeszélni ezt, azt, amazt és későn (vagy korán?:) hazasétálni egy jó élménnyel.