Olasz fórum

Olasz fórum

Olasz uccaszoc

2009. augusztus 23. - mbemba

Van egy remek blog, az uccaszoc, ahol a magyar utca megmutatja, hogy mi mindenre képes. Friss tapasztalataim vannak Olaszországból, ezek jönnek most alla uccaszoc!

Egy túra nehezebb szakaszánál – nem lehetett tudni mennyi van még a célt jelentő, valamikori iskoláig – szóba álltunk egy leszakadó mamás, papás, asszonyos, babakocsis csoporttal. Megbeszéltük, levegőért kapkodva, hogy talán úgy két-három kilométer lehet még hátra.
 
Forduláskor – vagyis a volt iskola meglátogatása után – a csoport egyik tagja, immár ismerősként felénk kiáltva érdeklődött, hogy van-e elég kaja a visszaútra. Kis tétovázás, aztán elfogadtuk! A zöldben üldögélő néni fél perc alatt felcsomagolt minket mortadellával, sonkával, kenyérrel. A kezében lévő, éppen rá váró barackot szintén kezünkbe nyomta. Zacskó is volt hozzá, benne szalvéta, műanyag kés és pohár!
 
Ugyanennek a napnak a reggelén, a firenzei állomáson az egyik külső vágány felé szaladva, egy négus srác versenyt hirdetett. Persze, hogy megelőztük, miután egy kisebbfajta piac volt a hátán. Aztán eredményt is hirdettünk: Afrika már megint vesztett! :(
 
A vereség nem törte le: mikor barátaival leszállt úgy integettünk egymásnak, mint ezeréves barátok.
 
A kronológiában tovább haladunk vissza! A sienai buszállomáson 6,30-kor nem volt jegyünk, pedig a busz is pontban akkor indult. A sofőrnek elmondtuk gondunkat, mire ő mondta, hogy a jegyárus is akkor nyit. Eljött velünk megnézni, hogy nyitott-e a jegyes. Nyitott, mi megvettük a jegyeket, és jól indult a nap!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr461331480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ciucia 2009.08.23. 23:20:31

hehe...jó fejek voltak a taljánországban lakók...ha nem is biztos hogy taljánok voltak...(direkt nem használok vesszőket és hasonló helyesírási ingyom-bingyomokat, mielőtt valaki kommenteli...NEM ÉRDEKEL A HELYESÍRÁS)

manor 2009.08.23. 23:51:26

@ciucia:
speciel ebben a hozzászólásban inkább túl sok az ingyom-bingyom, bár a hozzáállásodból ítélve már az is nagy dolog, hogy egyáltalán össze tudsz rakni egy értelmes mondatot:)
A történet meg túl rózsaszín ahhoz, hogy ütős uccaszoc legyen:)

manner 2009.08.24. 14:16:06

@manor: :D

Gondoltam, hogy nyaralsz, mbemba, lecsökkent a bejegyzések frekvenciája!:)

A sienai állomásos sztorihoz egy hasonlót ideírok. Torino környékén elég jó és centralizált az "extraurbán" közlekedés is. Igy pl. átszállós jegyet is lehet venni úgy, hogy Stazione Dora - Germagnano vonat, Germagnano-Margone busz. Ezt mi nem tudtuk és amikor befutott a megállóba a busz, akkor felszálltunk és mondom a sofőrnek, hogy három jegyet kérek. "Micsoda, nincs jegyük?" "Nincs." Teátrális vállrándítás és negyedkör nyújtott jobb kézzel, hátra mutatva. Hátramentünk, és így jegy nélkül utaztunk.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2009.08.24. 14:17:50

Hopp, az előző bekezdés véletlenül ment mannerként, valójában én írtam.

lifelike 2009.08.24. 15:17:24

engem lignanoban ert az a kellemes meglepi hogy a helyi bkv buszos bacsi megvarta amig vettunk jegyet az ujsagosnal (mert persze nem tudtuk hogy igy kell, de elmondta, mi meg futottunk), pedig mar indulnia kellett volna
es nem vagott pofakat, nem hagyott ott, meg semmi
ahh
mas vilag

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.08.24. 20:41:18

@manner: @cpandacsoki: ) Ilyenek ezek a frekvenciák!:)

@lifelike: velünk eljött jegyet venni! Pár éve ugyanez történt, és a harmadik-negyedik tabaccheriában megvettük a jegyemet, majd kis túlzással házhoz vitt.
süti beállítások módosítása