Most akkor nehogy az legyen, hogy az Inter helybenhagyja a sereget, és télre megnyeri a bajnokságot. Rimánkodunk, hogy ne így legyen!
Végül, innen is egészségben ment haza az Inter
Catania-Napoli 1-1. Támadnak a nápolyiak. Maestro Mazzarri felrázta a Donadoni alatt tespedő lajhárokat. Most csak kisebbet lép előre a Nápoly!
Atalanta-Juve 0-2. Diego megköszönte Buffonnak, hogy úgy védett a Maccabi ellen, ahogy védett. Kritizálgatják Filipo Melót, hogy sok labdát elveszít, ő meg azzal védekezik, hogy mennyit szerez. Azt is hozzáteszi, hogy a felkészülése nem volt az igazi, miután Konföderációs Kupán volt. Del Piero a csapattal edzett, de az egymáselleni meccsbe nem szállt be.
Parma-Chievo 1-1. A sérültek mellett hiányozni fog Panucci is, sárgái miatt: Pellissier, szabad az út! Moro, Rigoni és Bogdani sérültek. Utóbbi hiánya miatt Granoche támad. Tőle már nagyon várják a gólt! És az uruguayi nem lesz adós sokáig.
Cagliari-Samp 1-1. Utolsó három meccsüket megnyerték a szárdok. Derék ligurok, ott vagytok az elején, ne hagyjátok magatok lerázni! Cassano a hazai 0-0 után kikelt magából – nem nagyon-nagyon, csak nagyon – és elmondta, hogy nem ér ócsárolni, amikor dobogós a csapat. A megriadt szurkolók levélben üzentek neki, hogy legfeljebb 500 buta emberrel szemben, ezrek szeretik őt.
Bologna-Palermo 1-2. Na gyerünk, szicíliai harcosok, ezeket a meccseket hozni kell, hogy rózsaszín legyen a jövő. Balzaretti szeretne a szicíliai derbire egészséges lenni, és ez lehet, hogy sikerül a kapitány Liveraninak is. Bolognába nem mennek. Azt írják, hogy Pastore – sokra tartják az olaszok – kötetlen szerepkörben fog támadni.
Bari-Livorno 1-0. Azt írja a gazzetta, hogy a ragazzo – mármint Koman – balcombja egy kicsit meghúzódott, de már talán ott lehet. A támadók közül Langella eltiltott, Kutuzov sérült. Ha nem is a helyükön játszik Koman, azért mégiscsak támadók az említettek.
Udinese-Fiorentina 1-1. Mutu egy hónapra kiesik, a jobb térdét fogják megműteni. Az udineieké az egyetlen olyan csapat, amelyiknek góljait olaszok szerezték.
Lazio-Milan 1-2. Jó passzban van a Milan, s nem hiszem, hogy ez a Lazio fogja megállítani. Különben is: a Lazio utolsó 22 első osztályú meccsén nem verte el a Milant (13 milánói győzelem, 9 iksz). Abban is megállapodhatunk, hogy a spanyolországi 4-1-hez a fújdogáló ember is hozzátette a magáét.
Genoa-Siena 2-0. Eddig a Genoa kapta a legtöbb gólt, 20-at. Most egyet, azt se kapnak.
Inter-Roma 2-0. Kijevből, kicsattanó egészségben érkezett haza a Múúú-csapat, míg a vendégek csütörtök este még betegre izzadták magukat. Taddei eltiltott, viszont Totti kivételével talán mindenki várja az ukázt Ranieritől. Igen, Juan és Burdisso is ott lehet, bár ők még nem makkegészségesek. Ez volt a helyzet péntek reggel!
A nyeremény lehet bor is, lehet könyv is!
Tippgyorsító:
Catania-Napoli
Atalanta-Juve
Parma-Chievo
Cagliari-Samp
Bologna-Palermo
Bari-Livorno
Udinese-Fiorentina
Lazio-Milan
Genoa-Siena
Inter-Roma