Olasz fórum

Olasz fórum

Boldog 110. születésnapot Lazio!

2010. január 09. - Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa
A mai napon ünnepli 110. születésnapját Lazio tartomány első számú klubja, a következőkben tehát a klub történetének rövid összefoglalóját olvashatjátok. Talán mbemba megbocsátja nekem, hogy a Chievo mellett egy másik csapatra vetül a rivaldafény rövid ideig. :)


1900. január 9.-én 9 római fiatalember és jó barát, kiknek nevét minden laziale fejből, ágyból kiugrasztva is tudja, Odoacre Aloisi, Arturo Balestrieri, Alceste Grifoni, Giulio Lefevre, Galileo Massa, Alberto Mesones, Enrico Venier, valamint egy testvérpár, Giacomo és Luigi Bigiarelli megalapítja a Societá Podistica Laziót. Hogy miért Lazio lett a klub neve, és nem Roma? Nem az AS Roma miatt, hisz annak megszületésére még hosszú éveket kell várni, de ekkor már létezett egy Ginnastica Roma nevű egyesület, ezért a város nevét foglaltnak tekintették. A legidősebb alapító, a 25 éves Bigiarelli ötletére lett Lazio a frissen alapított klub neve, hisz ez magában foglalja Róma városát is, illetve egyben Lazio tartományra is utal. A klubszíneket az olimpia hazájából kölcsönözték, Görögországból, így lettek azok fehér és világoskék. Tehát ha ezen túl az amúgy gyönyörű egyesületi színekre bármilyen pejoratív megjegyzést tesz valaki, gondoljon arra, hogy a sport szent hazájának szellemét sérti ezzel.  A klub címere is rögtön megszületett, az fehér-világoskék színű pajzs fölötti kiterjesztett szárnyú sas mindenki tetszését megragadta, és ekkor született a Lazio jelmondata is: Concordia parvae res crescunt, azaz Egyetértésben a kis dolgok is fejlődnek.

Kezdetben a klub sportolói a futásban jeleskedtek, utalt erre a klub neve is, mert a podismo távfutást jelent, de 2 évvel az alapítás után azonban a következő szakosztály is megszületett, amely végül a legtöbb dicsőséget hozta a klubnak: ez volt a futballnak nevezett, új sportág. 1902. május 16-án játszották le első hivatalos mérkőzésüket, az ellenfél a szintén római Virtus volt. Ekkoriban még Olaszországban ritka dolognak számított, hogy egyen felszerelésben léptek pályára a játékosok, azonban a Lazio futballistáinál nem volt ez másképpen, és 200 néző előtt, ha nem is könnyen, 3-0-ra nyertek is, statisztika tehát remekül indult.
 
A további sikerek sem maradtak el, így hamarosan az Örök Város egyik legkedveltebb klubja lett a Lazio, olyannyira, hogy a tartományon kívül is elkezdett mérkőzéseket játszani. Nem is akárhogy: Pisában, ahol egy négyes tornán Olaszország középső részének legjobb csapatai mérkőztek meg, gólt sem kapva győzte le mindegyiküket. Az már ekkor látszódott, hogy Rómában és Dél-Olaszországban nincs ellenfele a csapatnak, de az északi csapatok túl erősnek bizonyultak, így ha találkozott valamelyikükkel, biztos vereséget szenvedtek mindig.
1910-ben rendezték az első hivatalos római bajnokságot, amelyre három csapat nevezett a Lazio mellett: a Fortitudo, a Roman és a Juventus Roma. A világoskékek óriási fölénnyel, minden meccsüket megnyerve, 31-2-es gólaránnyal nyerték a bajnokságot. A következő idényben természetesen megint megnyerték a bajnokságot, és ez így folytatódott a következő években is. A bajnokság menete ekkoriban az volt, hogy a római győztes találkozott a déli győztessel, majd ennek a meccsnek a győztese mérkőzött meg az északi bajnokkal. Ezeken a mérkőzéseken a Lazio mindig biztos vereségeket szenvedett, de ezek papírforma eredmények voltak, ahogy ma is, a csapatok már akkor sem versenghettek az északiak lehetőségeivel.
 
A háború után kis megtorpanással ugyan, de folytatódott a csapat menetelése, többek között 14 évesen bemutatkozott a kapuban Fulvio Bernardini, aki arról is nevezetes, hogy 1925-ben ő volt az olasz válogatott első nem északi játékosa is. 1921-ben a klub megkapta a királytól, érdemei elismerése miatt a király által elismert jogi személy státust, és nem sokkal később megkezdődtek a komoly vetélkedések a városon belül, ekkor még az Alba Roma csapatával, 1924-ben rögtön olyan súlyosan, hogy lovas csendőröknek kellett szétverni a hajcihőt. 1925-től az a csapat neve ami most is, Societa Sportiva.

Kevés választotta el nem sokkal később a klubot a megszűnéstől, hiszen a fasiszta párt javaslatára egy római szuperklubot akartak létrehozni, és ez alól a Lazio csak nehezen tudott kibújni, végül is azért, mert ahogy a klub vezetői érveltek, a Lazio király által elismert jogi személy, és a versengés városon belül csak jót tesz a harci szellemnek. Végül az Alba, a Fortitudo és a Roman fúziójából született meg az AS Roma, és lett a rendszer által támogatott egyesület. Ha a Laziót vádolja valaki fasiszta háttérrel, ez az aktus mindig jusson eszébe. :)  1931-ben a Lazio remekelt, Molnár Ferenccel a kispadon, története során ekkor győzte le a Romát is először, rögtön 3-0-ra, mondani sem kell, a derbi verekedésbe torkollott. A legkiemelkedőbb játékos ekkoriban Enzo Sclavi volt, a nagyszerű kapus, akit a juventinók is ismerhetnek, hisz pályafutása során a Juventusban is védett, de szeretett klubja a Lazio volt, ott is fejezte be pályafutását, majd később elismert festőművész lett. Meg kell emlékeznünk továbbá az 1934 és 1943 közötti 9 év legnevesebb focistájáról, aki minden idők legsikeresebb olasz csatára volt, egyben a Lazio játékosa: Silvio Piola.  556 meccsen szerzett 290 gólját senki sem tudta megdönteni, és valószínűleg nem is fogja soha senki. Zseniális egy figura volt, nem csak játéka, de a pályán töltött ideje miatt is: 16 éves volt, mikor debütált az első osztályban, és 41 évesen játszotta le utolsó profi mérkőzését. Érdekes, hogy bajnoki címet sosem nyert, ellenben 1938-ban világbajnok lett a válogatottal. A legjobbak között 34 meccsen 30 gólt lőtt, ez is magáért beszélő adat. Igazi nagy egyéniség volt, botrányokkal és jobbnál-jobb meccsekkel, jellemző módon a Roma elleni rangadókon mutatta mindig a legtöbbet.

Vele jutott a Lazio először komoly közelségbe a bajnoki címhez, az 1936/1937-es idényben a Bolognával vívtak nagy küzdelmet, amiben végül a rómaiak maradtak alul. Az igazsághoz hozzátartozik, bár a fentiek fényében talán nem olyan meglepően, hogy 1942-ben Róma város első bajnoki címét a Roma nyerte meg. A második világháború után a gárda stabil középcsapattá vált, kiugró eredmények nélkül, természetesen ekkor a városi rangadók voltak a kiemelkedő meccsek. Kiemelkedő egyéniségek persze voltak, elég csak megemlíteni Remondinit vagy a török Sukrut. 1958-ban, a csapat vikingjei vezetésével (Arne Selmosson, Karl Aege Praest) megnyerte az Olasz Kupát, de ez a tett a két évvel későbbi, első osztályból való kiesés miatt érthetően a háttérbe szorult. A következő évtized komoly liftezésekkel telt, 5 idényt töltöttek a B ligában, és hatot az A ligában.
 
Ezzel érkezünk el a klub történetének első aranykorához, amelynek idején a Lazio tulajdonosa Umberto Lenzini volt, a csapat edzője pedig Maestrelli, aki irányítása első évében visszavezette a csapatot az első osztályba, a második évben 3. helyezett lett, végül a harmadik évben megnyerték az olasz bajnokságot. A ’70-es évek eleji Laziót joggal ismerik úgy, mint az egyik legkarakteresebb olasz csapatot, ami csak játszott Itáliában. Ennek a gárdának volt vezéregyénisége a Glasgowban felnőtt csatár, aki alsóbb osztályokban edződött, nem volt olyan pengés mint Piola, de a szurkolók – joggal – megőrültek érte. Giorgio Chinaglia nevét és teljesítményét nem lehet elégszer hangsúlyozni. De a társai sem akárkik voltak: Frustalupi és D’Amico, De Cecconi és Wilson, Felice Pulici, hogy csak a legjobbakat említsük.
Pino Wilson szavai találóak erről az időszakról: „Mi találtuk fel az egészpályás futballt, a totális labdarúgást, csak éppen nem tudatosan, hanem ösztönösen. Nem érdekelt minket a taktika, csak éppen azt akartuk, hogy mindig nálunk legyen a labda. Őserővel támadtuk le az ellenfelet a pálya minden egyes négyzetcentiméterén.”
 
Az 1973/1974-es szezonban a csapat nem csak bajnok lett, de Chinaglia 24 góljával a gólkirályi címet is besöpörte. Hogy érzékeltessük ezeknek a fiúknak a bolondságát, egy komikusan tragikus történet ide kívánkozik: De Cecconi úgy hunyt el, hogy barátaival betörést akartak színlelni egy ékszerboltba, így pisztollyal hadonászva rohant be, az érthetően halálra rémült ékszerész pedig agyonlőtte. Maestrelli nem sokkal később a rák áldozata lett, és a klub sem tudta megismételni korábbi remek eredményeit, így megint következtek a szürkeség évei. Bruno Giordano személyében azért ekkor is volt kit nézni a pályán, a saját nevelésű csatár 1979-ben 19 találattal gólkirály lett, sajnálatos, hogy ő is belekeveredett a totóbotrányba, nélküle pedig 1980-ban a Lazio kiesett az első osztályból.
Joggal mondhatjuk, a ’80-as évek voltak a klub legsanyarúbb évei, gazdasági összeomlás, botrányok, gyakran közelebb volt a Lazio a harmadik osztályhoz, mint az elsőhöz. Marco Calleri, az őrző-védő cégéből meggazdagodó egykori Lazio játékos 1988-ban lett az egyesület első embere és fel is jutottak a Serie A-ba. Komoly pénzeket költött a csapatra, és olyan játékosok kerültek Rómába, mint Dezotti, Ruben Sosa, Di Canio, Riedle, Marchegiani, Doll, vagy Gascoigne, de komoly eredményeket így sem sikerült elérni.
 
Az igazi változás, és mindezidáig a legsikeresebb időszak 1992-ben vette kezdetét, amikor is Sergio Cragnotti került az elnöki székbe. Ő megerősítette a kispadon Dino Zoffot, és a csapathoz került Guiseppe Signori. Az eredmények rögtön meglátszódtak: Signori 26 találattal lett gólkirály, a gárda pedig az 5. helyen végzett, legutoljára ilyen előkelő helyen 1977-ben voltak. Egy évvel később újabb klasszisok érkeztek: Alen Boksics az Olimpique Marseille-től és Luigi Casiraghi a Juventustól. Beppe megint a legjobbnak bizonyult a mesterlövészek között, a csapat pedig egy helyet előrelépve a 4. helyen fejezte be a bajnokságot. 1995-ben Cragnotti a színfalak mögé lépett, és Zoff lett hivatalosan a csapat első embere, az edző pedig Zdenek Zeman. A sok majdnem diadal mellett továbbra is Beppe volt, aki termelte az egyéni elismeréseket, harmadszorra is gólkirály lett.
 
1998 volt az áttörés éve. Az innen számított hét idény alatt a Lazio nyert egy bajnoki címet (2000), két Olasz Kupát (1998, 2000), két Olasz Szuperkupát (1998, 2000), egy Kupagyőztesek Európa-Kupáját (történetesen az utolsó kiírást 1999-ben) és egy Európai Szuperkupát (1999). Sven-Göran Eriksson volt az, aki a keze alá került, remekebbnél-remekebb játékosokból egy igazán ütős csapatot tudott kovácsolni. A Lazio játékosa volt ekkoriban, a teljesség igénye nélkül: Almeyda, Sergio Conceicao, Fernando Couto, Jugovics, Lombardo, Mancini, Mihajlovic, Nedved, Ravanelli, Salas, Sensini, Simeone, Sztankovics, Veron, Vieri, Crespo, és még megannyi nagy egyéniség. Sajnálatos, hogy érthetetlen módon a sikerkorszak előtt a klub eladta Signorit, így a klub második legeredményesebb csatára nem lehetett részese mindennek. Úgy tűnt, hogy a sikerek nem érhetnek soha véget, pedig véget értek hamar, és igen csúnyán.
 
A Cragnotti birodalom 2002-ben gyakorlatilag összeomlott, ami szinte percek alatt vált élcsapatból középcsapattá. A sztárok nagy része természetesen elhagyta a csapatot, akik pedig maradtak, drasztikus fizetéscsökkentés árán tették azt. Ennek ellenére, a romokon még sikerült Mancinivel egy Olasz Kupát nyerni 2004-ben, illetve vele a klub negyedik, illetve hatodik lett a bajnokságban. A 2004-2005-ös idényben visszatért Rómába egy legenda, Paolo Di Canio,  de vele sem lett sokkal jobb a csapat. A kiesés réme nem fenyegette a Laziót, ahogy a komoly eredmények elérése sem. 2006-ban a Lazio is belekeveredett a bundabotrányba, de viszonylag könnyen megúszta a csapat, igaz, a 17. helyre sorolták vissza, nem indulhatott az UEFA-kupában, és 3 pont mínusszal kezdte a következő idényt. Furcsa módon ekkor érte el az aranykorszak utáni legjobb eredményét a bajnokságban a klub: harmadik lett a pontlevonás ellenére, és indulhatott a Bajnokok Ligájában, ahol ugyan már a csoportkörben kiesett, de szép meccsekkel, tapasztalattal, és pénzzel gazdagodott az egyesület.
 
Hol van most a klub? Az elmúlt idényben nem kis meglepetésre megnyerte az Olasz Kupát és az Olasz Szuperkupát is, de az őszi szezon tragikusra sikeredett minden szempontból. A pályán mutatott teljesítmény sokszor a 0 felé tendált, az Európa Ligából szinte csont nélkül estek ki, és a csapat elöljárói is megmutatták, nem érnek többet Júdások gyülekezeténél. Most némi reménnyel nézünk mi lazialék a klub szereplése elé, bízva a legjobbakban, még akkor is, ha tudjuk, sokat nem lehet várni a mostani vezetőségtől. Mégis: 110 éves szeretett klubunk. Bár a 200. születésnapját nagy valószínűséggel nem fogjuk megélni, kívánunk még legalább ilyen szép éveket, nem feledve soha: Concordia parvae res crescunt.

Olasz bajnok: 2 alkalommal
1973-74 utolsó forduló: Lazio-Foggia 1:0 1974. május 12.
1999-2000 utolsó forduló: Lazio-Reggina 3:0 2000. május 14.
Olasz kupagyőztes: 5 alkalommal
· 1957-58
döntő: -1958 szeptember 24. Lazio-Fiorentina 1:0
· 1997-98
döntő: -1998 április 08. Milan-Lazio 1:0
- 1998 április 29. Lazio-Milan 3:1
· 1999-2000
döntő: -2000 április 12. - Lazio-Inter 2:1
-2000. május 18. Inter-Lazio 0:0
· 2003-04
döntő: -2004 március 17. Lazio-Juventus 2:0
-2004. május 12. Juventus-Lazio 2:2
· 2008-09
döntő: -2009 május 13. Lazio-Sampdoria 7:6 (büntetőkkel)
Olasz szuperkupa-győztes: 3 alkalommal
· 1998. augusztus 29. Juventus-Lazio 1:2
· 2000. szeptember 8. Lazio-Inter 4:3
· 2009. augusztus 8. Inter-Lazio 1:2
Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) győztes: 1 alkalommal
· 1999. május 19. Real Mallorca-Lazio 1:2
Európai Szuperkupa győztes: 1 alkalommal
· 1999. augusztus 27. Manchester United-Lazio 0:1
Alpok Kupa győztes: 1 alkalommal
· 1971. június 25. Bázel-Lazio 1:3

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr301658861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.09. 14:05:21

Nincs a kedvencek között, mégis a legrokonszenvesebb játékos - remélem nem mondtam máskor másra:) - Beppe Signori idevaló.
Nagyon nehéz vol elfogadni, hogy el kell küldeni őt ahhoz, hogy bajnok legyen a Lazio. Aztán megtörtént! Erikssonnnak lett igaza! Aztán ott van Gazza, mekkkkora figura volt. Mikor megérkezett Rómába, s körbecipleték a városon a Kolosszeumnál azt mondta: ,,Talán azért romos, mert angol szurkerek jártak itt?"

Megnézve ezt a videót - belenézve, pontosabban -, pont úgy vitte a labdát, mint Puskás.

www.youtube.com/watch?v=z4BeXV2ZuXk

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 14:12:54

@mbemba: Az a Gazza féle csapat is többet érdemelt volna... Egyébként Beppe tényleg a legrokonszenvesebb játékosok egyike!

oleandro 2010.01.09. 16:29:35

Auguri sinceri alla "prima squadra della capitale"(?)!

.Frajti 2010.01.09. 18:17:25

Függetlenül attól, hogy a szomszéd csapat lelkes híve vagyok, kissé nagyok ezek a betűk nem?

madbalee 2010.01.09. 18:21:52

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Beppe amúgy ama szűk elitnek tagja akik 3-szor lettek gólkirályok a Serie A-ban. Eme eliten többször csak Nordhalnak sikerült a királyságot megszereznie szám szerint 5X.

Signorinál nagyon bánom, hogy nem mentem el Sopronba, amikor oda igazolt. Először azt hittem valami vicc hogy jön;)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.09. 18:54:38

@madbalee: Signori-ügyben sajna ugyanúgy tettem, mint te! :(

@.Frajti: Hogy Frajti is lássa! :))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 20:27:01

@madbalee: Pontosan így van, én is nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem tudtam eljutni, nem lesz még egy ilyen alkalom.

@oleandro: Grazie! :)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 20:52:42

Szép.

Mondjuk annak örülök, hogy nem nagyon boncolgattad a 99-2000-es idényt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 21:02:32

@dino vercotti: Köszönöm, az egyik legminőségibb blog gazdájától ez különösen jól esik! Igyekeztem csak nagyon rövid, minimális áttekintést adni, így is elszaladt sokszor a kezem, nem keveset kellett húzni, elképesztő sokat tudnék a csapatról írni, de sajnos ami időm van, azt lefoglalja a friss hírek írása.
De ha már Lazio: elképesztő, hogy Pandev ilyen kihagyás után a második meccsén is milyen jó az Interben. Szégyen ez Lotitónak.

MakiVerem 2010.01.09. 21:17:28

Én Roma drukker vagyok, de nem tom rühellni a Lazio-t, még pedig emiatt: www.youtube.com/watch?v=E1t5apEm-Xk

baraonda · baraonda.blog.hu 2010.01.09. 21:32:10

Jó kis poszt! Az igaz, hogy nekem a Róma himnusza a csengőhangom, viszont elég sokszor dúdolgatom, hogy "nel cielo biancazzurro brilla una stellaaaa...." Nagyon szép a Lazio himnusza (is) :) (ez most árulás? :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.09. 21:37:56

@baraonda: Ideológiailag ez nem fér össze. Igen, tehát árulás! :)))
Dúdolgass mást!! (dörgedelmesen)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 21:47:30

@Titi120: @baraonda: Köszönöm! Ugyan, dehogy árulás, a művészet felülemelkedik a sporton. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 22:01:13

@Fj0d0r: Egyik kedvenc összeállításom nekem is az egyik legnagyszerűbb olyan zseniről, aki sokkal nagyobb karriert is befuthatott volna.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.09. 22:16:34

Nagyon jó írás!

Viszont ha már a Roma megalakulásánál megemlítetted a fasiszta szándékot, nem volt fair elhallgatni, hogy a jól hangzó blabla mellett, az is fasiszta érdem, hogy a Lazio kimaradt a római fúzióból. Úgy tudom komoly patrónusa volt a csapatnak a fasiszta Nagytanácsban - most meg nem mondom a tag nevét, talán segítesz -, ráadásul azt mondják, hogy maga Duce is Lazio szurker volt.

Végül én is boldog szülinapot kívánnék, mert a Lazio nélkül kedvenc csapatom az AS Roma is kevesebb lenne.

ps.: Fernando Couto keresztnevének kezdőbetűjét elütötted, így utólagos engedelmeddel kijavítottam.

Kiotop 2010.01.09. 22:28:20

Nagyon jó írás!Lazio foteldrukker vagyok, így már egy kicsit jobb:)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 22:35:14

@popp: Köszönöm, nyugodtan javítsd ha meglátsz valamit, örömmel veszem! Igen, kétségtelen, hogy a Nagytanácsban 2 befolyásos Lazio érzelmű politikus is volt, és végül a döntő szót Vaccaro konzul mondta ki, aki az egyik legmagasabb állami tisztviselő volt. Arról nem tudok, hogy milyen érzelmű volt a Duce.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.09. 22:49:29

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Nem vagytok ám olyan kevesen, nekem is van laziale cimbim. Majd ha egyszer elől lesztek a tabellán majd a neten is meglátod.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.09. 22:58:15

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Akkor külön köszönet hogy elolvastad! :)

@popp: Tudom én, de mint NST-n is szocializálódott drukker, öröm minden virtuális és nem virtuális laziele. :)

Rántott máj (törölt) 2010.01.09. 23:32:07

@madbalee: En is banom, hogy nem mentem ki az Olah Gaborra, mikor ide jott probajatekra. Ugy voltam vele, majd megnezem, ha leigazoljuk. Aztan eronleti gondok miatt megsem tettuk. Biztos igaza volt a vezetoinknek, de en akkor is sajnalom.

.Frajti 2010.01.09. 23:42:05

@mbemba: szerencsére a szemem ingorál minden lényegtelen dolgot!

FORZA AS ROMA per sempre! :)

Rántott máj (törölt) 2010.01.09. 23:44:08

@piro: De a Loki-Sopronon persze megneztem a zsenit :)

kidrock 2010.01.10. 00:11:10

Jó kis írás, én is kedvelem a Laziót. Annyi kis kiegészítés, hogy nem De, hanem Re Cecconi.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 00:46:39

@kidrock: Igazad van, elütések sajnos akadnak, kicsit fura állapotban írtam, és nem néztem felelősségteljesen át, javítva lesz, köszönöm!

sunázósün 2010.01.10. 00:51:10

Jó a poszt, azért a kis Inzaghit is néven lehetett volna nevezni.

Itt pedig megnézhető néhány ex Lazios örömködése:)

www.youtube.com/watch?v=p0IhgYF_D9M

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.10. 00:52:10

Érdekes, hogy az 1937 közép-eurpai kupa döntőjében éppen Pioláékat verte meg a Fradi.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 00:53:23

@sunázósün: Nagy kedvencem Inzaghi, de sajnos a felsoroltakkal nem nagyon említhető egy mondatban, főleg az utóbbi években, nagy sajnálatomra.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 00:55:53

@popp: Bizony, az a döntő valami elképesztő lehetett, Sárosi a magyar Piola, vagy fordítva. :) Nem véletlen, hogy sokat hivatkoznak erre a meccsre. Egyébként ha a DVSC a Levszki ellenében nem kerül be a BL-be, akkor jött volna Magyarországra a Lazio. :)

sunázósün 2010.01.10. 01:03:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Az utóbbi években már sehol, de mikor odakerült volt 2 jó éve.
Szvsz ha a kivénhedt Lombardo befért, ő is elfért volna a sorban talán.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 01:15:24

@sunázósün: Lombardo a legjobb időben volt a legjobb helyen, és aztán ment is el, ez lehet kicsit megszépíti a múltat. Szó se róla, azon rövid idő alatt, mikor Inzaghi remekül játszott, tényleg a nagyok között volt.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.10. 01:30:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Egy gólos előnnyel ment ki a Fradi és a kinti meccs úgy 5-4 - ha jól tudom - a Fradinak, hogy volt esélye a Lazionak megfordítani a párharcot.

Calogero 2010.01.10. 02:00:06

Lazie? No grazie! :-)
Boldog Szülinapot Roma mostohagyermekének, nélkületek nem örülhetnénk évente legalább kétszer a győztes derbyk után

Hajrá, hajrá! Húzd rá, Füty Imre! 2010.01.10. 03:08:03

Aki mégegyszer leírja, hogy 'eszvéesz', vagy esetleg azt, hogy 'sztem', villámot lövök az igénytelen, posztemós seggébe!

Egyébként Mussolini tényleg Lazio szurkoló volt.

sunázósün 2010.01.10. 03:33:55

Aki még egyszer "mégegyszer"-t ír...

szobatars 2010.01.10. 06:47:03

Lazio szurkolónak lenni nem az élet legszebb dolga. Lazio szurkolónak lenni maga az élet.

váév építők (törölt) 2010.01.10. 07:05:21

pool-drukkerként is boldog szülinapot kívánok Lazio!
Jó kis összefoglaló az elmúlt 110 évről, gratula!

(azért megjegyzem, hogy az a karlendítéses video durva...civilizált országban már rég szétverte volna őket egy rendes rohamosztag.)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 08:23:55

@váév építők: azért bízom benne, hogy ezért még nem vernek szét senkit a civilizált ország rendes rohamosztagai.

szobatars 2010.01.10. 09:01:57

@váév építők: civilizált országban nem keverik össze a nácizmust a fasizmussal...ha erre gondoltál volna.

hoosmarcell 2010.01.10. 09:26:26

jó cikk, elismerésem!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 12:33:59

Még egyszer köszönöm mindenkinek!

@váév építők: Értem miről beszélsz, de ha lehet Livornóban a szurkolók felé égnek emelt ököllel ünnepelni egy gólt, akkor Rómában is lehet karlendítéssel. Nem mintha egyetértenék velük, de legyen azonos mérce, vagy-vagy.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:16:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: addig nem is beszélhetünk egyenlő mércéről, amíg Európa nagy részén bólogató Lenin-figurákat lehet vásárolni, Che Guevarás pólóban flangálni anélkül, hogy valaki legalább egy minimálisan megszólná ezt, míg egy ilyen videó után egyesek rohamosztagok után kiáltanak.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:17:22

Közben Floccari fejelt egy gyönyörű gólt Udinében.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:18:32

@dino vercotti: Mélyen egyetértek. Szégyentelen az a kettős mérce, ami megnyilvánul mindenhol, kivétel nélkül.

madbalee 2010.01.10. 15:22:47

@dino vercotti: Olaszországban lehet mussolinis rövidgatyókat, meg pólókat;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:32:52

@madbalee: Sőt, olyan bort is, mégis, nem állíthatod, hogy azonos az elbírálás.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:36:02

@madbalee: sőt, bort is, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy a két rendszer nagyvilágban történő megítélése mennyivel másabb. Európa még mindig a fasizmus és a nácizmus ellen harcol, viszont remek és jópofa dolognak tartja a CCCP-s pólókat. A Rátgéber László nevű kosáredző vidáman pózol Moszkvában a gyilkos Sztálin viaszszobra mellett, de nálunk ez még egy ejnyebejnyét sem ér meg.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:44:32

@dino vercotti: Igen, a probléma pont ez. Éppenséggel az még felfoghatatlanabb nekem, hogy miként lehet egyfajta ellenkultúra gyilkosok és gyilkos rendszerek dicsőítése, lásd CCCP,NDK pólók, pulóverek, Che Guevara sapkák, csuklópántok, és a többi.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.10. 15:50:53

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: @dino vercotti: Most nem azért mondom, de pont olaszban nem annyira működik ez a kettősmérce amiról beszéltek. Ott elég sokan, köztük ismert emberek vállalják nyíltan fasiszta vonzalmaikat és nem nagyon kapnak ejnye-bejnyét sem. Amúgy messzire visz ez a téma és szívesen vitatkoznék is veletek erről, de talán túlfeszítené az itteni kereteket. Maradjunk abban, hogy ne tegyünk már egyenlőség jelet, Hitler, Sztalin, Mussolini és Che Guevara közé.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 15:56:22

@popp: Valóban ne, de egy közönséges sorozatgyilkos és Che közé lehet, sőt. Valami miatt más gyilkosokat azért nem népszerűsítenek így. Egyébként Olaszországban tényleg jobb a helyzet, ez tény.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 16:04:11

@popp: nem az olasz helyzettel van nekem bajom. Az olasz helyzet a kevés kivételek egyike. A legjobban természetesen az zavar, ami itthon van.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.10. 16:07:22

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Aztán azt is hozzátenném ám, hogy az Echo tévén azért hajmeresztő dolgok hangzanak, miközben a kettősmércéről csámcsognak. A kettősmérce mind a bal, mind a jobboldalon működik, mindenki elnézőbb a "saját" szélsőségeseivel.

Che képet lehet árnyalni azért, őt a szociális érzékenysége és a dél-amerikai nyomortanyák megdöbbentő látványa hajtotta kommunisták felé. A fiatal Che egy lepratelepen doolgozva töltötte egyik nyarát. Ez pedig valődi elkötelezettséget sejtet az elesettek iránt.

madbalee 2010.01.10. 16:48:02

@madbalee: venni lemaradt. Amúgy egyetértetek Veletek.

Spalletti 2010.01.10. 17:13:32

110éves a római kis csapat, ha-ha-ha.

Titi120 2010.01.10. 18:26:27

A videóban látható, illetve hallható "avanti ragazzi di budapest" -ről olvastam olyat is egy hazai fórumon, hogy ez a Serie A hivatalos indulója, vagymi. Egyszerű túlkapás, vagy mennyi igaz ebből ?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.10. 18:32:05

@Titi120: "avanti ragazzi di budapest" -ről olvastam olyat is egy hazai fórumon, hogy ez a Serie A hivatalos indulója, vagymi.

Neeeee!

Azt viszont olvastam, hogy olasz cserkészdal volt eredetileg! (nem a netem egy kommentben:)

Titi120 2010.01.10. 19:24:22

@mbemba:
Jó, hát ez nekem is meredek volt, de azért gondoltam rákérdezek. :9

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.10. 19:31:21

@Titi120: A Neeeee végére tehettem volna egy szmájlit.
Bocsánat, ha...!

madbalee 2010.01.10. 21:51:03

Gazza üde színfolt volt, szerintem a Serie A-ban a Lazio volt a tökéletes választás neki.

madbalee 2010.01.10. 21:54:21

Még Aron Winter ugrik be, de ha jól tudom őt a kemény mag nem fogadta be sosem. Valami olyan rémlik, hogy 1 gólja után, vagy meccs végén kidobta a mezét az ultráknak, azok meg azzal a lendülettel vágták vissza a pályára.

Kicsit rákeresve neten nem is tudtam, hogy edzősködik.
hu.wikipedia.org/wiki/Aron_Winter

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 21:58:23

@madbalee: Egyébként tényleg, nem lehetett volna az ő személyiségénél jobb csapatot találni a Serie A-ban, mint a Lazio, bár ez a '70-es évek Laziójára még inkább igazabb lenne, az szinte mind Gazzákból állt. :)

@popp: No de ki beszél az Echo tévéről? Nem lehet sehogy sem magyarázni azt, amit Che tett, hidd el, más gyilkosoknál is meg lehetne magyarázni, mi is vezetett rá arra, miért lett az ami. Hagyjuk az ideológiát, és nem marad más, csak egy bolond, állandóan fegyveres összetűzéseket provokáló gyilkos. Szerencsére inkább utóbb mint előbb, de megunták a dolgait.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.10. 22:02:46

@Titi120: Egyébként tényleg túlkapás, de jó itt látni a teuton futball egyik elkötelezett hívét. :)
süti beállítások módosítása