Olasz fórum

Olasz fórum

Zaccheroni a Juve új edzője

2010. január 29. - mbemba

Alberto Zaccheroni a Juventus új edzője, miután Ciro Ferrarának felmondtak a gyenge eredmények miatt. A 21. forduló után hatodik a csapat (itt a táblázat!).

Az új edző az idény végéig írt alá szerződést, és ma délután már edzést is tart. Zac a nagyobb fociközvéleménynek az Udinese trénereként lett ismerté. Udinében 3-4-3-as játérendszerben játszatta csapatát, melyhez nagyon gyakran ragaszkodott később is. A friuliakkal nagyszerű eredményeket ért el, 1998-ban például harmadikok lettek, Bierhoff pedig a csapat középcsatára egyenest gólkirályként végzett.
 

Ezek az eredmények röpítik a Milan kispadjára. A piros-feketékkel pedig bajnokságot nyert 1999-ben. Ezt a teljesítményt nem tudja megismételni, mitöbb mivel Berlusconinak nem tetszett a tizenegy játéka 2001-ben

 

menesztik az emilia-romagnai szakembert.
 
A Lazionál és az Internél is csak egy idényt maradhat; mindkét helyen Roberto Mancinire esik a választás Zac elmenetele után. 2006-ban a Torino edzője, itt azonban – bár idény közben érkezett – őt is időelőtt elküldik. 2007 februárja óta edzői munkát nem végzett.
 
A Gazzetta hírei szerint nyáron Benitez veszi át a munkát a Juventusnál. Zaccheroni vetélytársa erre a munkára Claudio Gentile – 1982 világbajnoka – volt, de mivel még nem végzett munkát klubcsapatnál, a választás inkább Zaccheronira – az áprilisban 57 éves szakemberre – esett.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr41712562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rockie 2010.01.29. 16:41:36

Tökmindegy, ki az edző, a juventus egy gyenge csapat. BL-be nem jutnak be, nem lesz pénz, eladják az értékeiket(?), aztán viszont látásra!

Jobbágy 2010.01.29. 16:57:25

@Rockie: A próféta szóljék belőled!

Rino 2010.01.29. 17:13:17

na a jó öreg Zacc... kívánni sem lehetett volna jobbat:D

La Serenissima 2010.01.29. 17:29:31

nyilván nem sok mindenki volt becserkészhető, de Zacc is ugrás a sötétbe - éppenséggel jól is elsülhet, de erre semmi garancia. mindenesetre régen megérett az edzőváltás, az tuti.

nem Lippi lesz ősztől?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.29. 17:31:01

@Jobbágy: @Rockie: Naaaa... :)
Egy zsengébb év, aztán kezdődik elölről minden: első három-négy hely valamelyike! Nem szimptia kérdése ez, hanem a lehetőségeké!

La Serenissima 2010.01.29. 17:40:55

tippelni mikortól lehet? már most fenem a négy telitalálatomat! ;)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.01.29. 17:58:49

@mbemba: te meg leállsz vitatkozni azzal, aki beböfögi, hogy a juventusnál nem lesz pénz, bátyám. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.29. 18:04:23

@La Serenissima: Kibiggyesztettem mán azt es, rég!

@_benito: Azzal vitatkozok, akivel akarok, amikor akarok!! Jó? Hrrrrr! :))

Rockie 2010.01.29. 18:26:21

@mbemba: Persze, nem azt mondom, hogy alsóház, de 2-3 évig remélem nem kell az Internek a torinóiakkal foglalkozniuk...:)

IronRock 2010.01.29. 18:29:13

Hát majd meglátjuk. Ferrara elküldése már nagyon érett, nem kellett volna ennyit várni vele. Maradt a bajnokság, az EL-re szerintem koncentrálni se érdemes, pláne ezzel a kerettel. Zaccheroni-nak is kell néhány hét hogy belerázódjon, az eredmények onnantól várhatók. Jó lenne gőzerővel a BL-helyekre hajtani, mert hiába lesz meg az EL ha nincs legalább 4. hely, a következő szezon akkor rohadt karcsú lesz és lehet hogy emiatt sok meghatározó játékos otthagyja majd a csapatot. Reális célkitűzés csak a 3-4. hely valamelyike lehet, de az is pokolian nehéz lesz...

madbalee 2010.01.29. 20:34:37

Túl korai volt Zach szerződtetése! Ma menesztették László Csabát a Hearts-től;)
sport.scotsman.com/football/Hearts-sack-manager-Csaba-Laszlo.6027878.jp

IronRock 2010.01.29. 22:21:38

@madbalee: Nem vagyok benne biztos, hogy vele, vagy a hírek szerint a nyáron érkező Benítezzel járnánk-e rosszabbul... Én mindenesetre tutira inkább Csabinak szurkolnék! Ő legalább csak azért rontja el egy csapat játékát mert nem ért annyira hozzá, míg Benítez mindezt már tudományos alapossággal, előre megfontoltan csinálja.
süti beállítások módosítása