Olasz fórum

Olasz fórum

Giannini már nem Filkor edzője (helyzetjelentés a Serie B magyarjairól)

2010. február 09. - mbemba

Nem biztos, hogy Filkor Attila januárban a legjobb közegbe került, mikor a Gallipolihoz igazolt. Ami biztos, hogy a Gallipoli-Grosseto meccs kapcsán nem csak az eredményről (2-2) zengtek a honlapok. De mondjuk el gyorsan, hogy Filkor a 75. percben szállt be, mikor csapata emberhátrányban focizott, és az eredmény már 2-2 volt.

A találkozó úgy kezdődött, hogy Filkor csapattársai mintegy 40 másodpercig mozdulatlanul maradtak, hogy tiltakozzanak a fizetéseikkel való gondok miatt – ezt írja a Gazzetta. A yahoo viszont két játékostársuk mellőzéséért való tiltakozásnak tudja be a játékosok döntését. Lehet, hogy a kettő (fizetések és a mellőzés) összefügg. Ezalatt az ellenfél békésen adogatott.
 
A hazai csapat 2-0-s vezetést szerzett, majd 2-1-nél kiállították Filkorék trénerét Giuseppe Gianninit. Az AS Roma szurkolóinak szemefénye a lelátón összeszólalkozott az egyesület elnökével (úgy tűnik, hogy a presidente volt a kezdeményező), aki a meccs vége előtt 5 perccel távozott, úgy hogy a hírek szerint be kellett taszítani a liftbe, hogy dühe ne forduljon az edző felé. Mindenesetre már tegnap nyilvánvaló volt, hogy nem Giuseppe Giannini már a Gallipoli edzője.
 
A 22 csapatos bajnokságban a Gallipoli 30 ponttal tizenötödik. Az utolsó Salernitanának 15 pontja van, viszont az utolsóelőtti Regginának (!!!) 26. A Reggina felnöttcsapatával készül a kapus Kovácsik Ádám (91-es születésű). A déliek Primavera-csapatában pedig ott Preklet Csaba. Vass Ádám egyesülete a Brescia hatodik. Vass kezdőjátékosnak számít, Varga Roland – most töltötte be a húszat januárban –, pedig barátságos meccseken rendszeresen tagja a nagycsapat keretének.
 
Mi nem számoltunk be arról, hogy január végén az Újpest 17 éves játékosa, Üveges Szabolcs Parmába igazolt, hol a Primavera-csapatban , vagyis az ifiknél játszhat. Az olaszok, ha úgy tetszik mindkét félnek, akkor szerződést hosszabbíthatnak. Üveges a viareggiói tornán már be is mutatkozott új csapatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr971741225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oleandro 2010.02.09. 08:47:41

Megjegyzendő, hogy Giannini ott sikeredző, hisz vele jutott föl történelme során először a B-be a csapat. Aztán nyáron az anyagi gondok miatt lemondott, majd mégis maradt, mert új tulaj jött. De úgy látszik ő sem javított a Puglia-i giallorossi helyzetén.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.02.09. 12:30:49

Látatlanban mondom, hogy Il Principének volt igaza. Mekkora játékso volt, te jó isten!

asroma.hu/nagyjatekosok_files/html/giannini.html

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.02.12. 12:58:34

MÉGIS GIANNINI FILKOR EDZŐJE! Négy meccset viszont nem ülhet a kispadra, mert a nevezetes meccsen hajba kapott a bíróval!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.02.13. 16:54:18

FILKOR többet játszott, mint először! Most bő 30 perc jutott neki, ráadásul csapata nyert az első Sassuolónál, vagyis volt csapatánál 2-1-re!

1-0-ra ők vezettek, mikor beszáltt!
süti beállítások módosítása