Olasz fórum

Olasz fórum

Macskák és emberek

2010. február 16. - mbemba

Érdemi újdonság van macskazabáló-ügyben! Eddig ugyebár volt a változat – számomra a legvalószínűbbnek tűnő –, hogy az első világháború idején az olasz katonák megették őket, mert csak az volt – ezt az ott harcoló magyar katonák itthon elmesélték; aztán ott volt a történet, a legenda, hogy a vicenzaiak ajándékba kapták a velenceiektől, méghozzá egérpusztításhoz, de nem kapták vissza, mert a vicenzaiak… Igen, azt csinálták!

És akkor jött a hír, hogy:
 
Beppe Bigazzi (a képen), aki állandó vendégeként, szakértőként szerepel főzős műsorokban a Rai Uno képernyőjén elmondta, hogy a harmincas-negyvenes években bizony macskahúst ettek, és a gatto in umido igazi ínyencségnek számított. Hozzátette, hogy édesanyja tette eléje, és egyáltalán nem kellett könyörögnie, hogy fia megegye azt. A hús elkészítését (tudtommal) nem részletezte, annyit mondott, hogy a hegyi patakban három napig készítették elő a húst – talán ettől umido, szószerint nedves, vizes. Bigazzi toszkán, és a szóban forgó műsorban is említette Valdarnót, vagyis az Arno völgyét.
 
A 33-as születésű – tévés szereplései alatt negédességgel nem vádolható – Bigazzit a Rai egyelőre felfüggesztette, hiszen a zöld mozgalmak sokassága esett neki a régről beszélő tévésnek. Ő így nyilatkozott: ,,Én azt mondtam, hogy a harmincas-negyvenes években macskahúst ettem, mint sokan mások! Ez egy olyan dolog, ami sok éve történt, és nem szégyellem magam! Ezek olyan dolgok, amiket ma nem lehet megérteni!”
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr331761765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesek, mint a vett malac 2010.02.16. 18:51:26

Pár éve Velencében egy kövér elégedett macskát láttam üldögélni egy étterem előtt.
Nyilván elterelésnek alkalmazták, láthatjuk nem is eszik meg:))

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.16. 19:05:04

nekem itt ül egy kövér a kanapé szélén, a másik soványabb kicsit távolabb.
Rohadt éhes vagyok :D

nézz · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.16. 19:14:43

De azt megtudjuk érteni, hogy nehéz helyzet volt.

HUpakolas 2010.02.16. 19:37:47

Azt mesélték nekem az öregek, hogy a háborúban a vasszöget is megették.

Lehet, hogy fék volt az is? :P

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.16. 19:52:23

@HUpakolas:
Manapság egyesek még a fagyállót is megisszák ennek tiszteletére :)

Kicsi Bernáthegyi (törölt) 2010.02.16. 19:53:50

Idősebbek szólásmondása: Az éhség nagy úr.
Ha olvashattunk varjakról, patkányokról, akkor ez miért ne lehetne? Nem annak szégyen, aki megtette, hanem a koré...
Nekem a Pillangó jutott eszembe, biztos olvastátok.
Aztán a macskahotel a Largo di Torre Argentinán :)

Szeretem az olaszokat, a macskákat, úgyhogy a blogot beraktam a kedvenceimbe.

oleandro 2010.02.16. 19:57:08

Veneziani gran signori, Padovani gran dottori, Vicentini mangiagatti, Veronesi tutti matti :)

tucano 2010.02.16. 20:01:25

Macskák nem érdekelnek (jó étvágyat hozzá:), de a lovak! Akárhányszor valamelyik olasz kertben ott legel egy ló, mindig az jut eszembe, hogy hízónak tartják.

Őslakos 2010.02.16. 20:19:50

Mi 1995-ben Capriban a húsboltban a húskampón láttunk lógni egy macskát.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.16. 20:21:23

@Őslakos:
a mi macskáink is tudnak hülye pózokban aludni ;)

Őslakos 2010.02.16. 20:27:47

@Kőmíves Kelemen: Az enyém is tud hasonlókat, csak az olasz macskával ellentétben nem veszi le a bundáját előtte .)

T mint T 2010.02.16. 20:40:00

mindenkinek javaslom atmenni es megtekinteni az ugyanebben a temaban nyitott vitat itt:

index.hu/kultur/media/2010/02/16/a_teves_sef_macskahust_ajanlott_kirugtak/#comments

eleg jol all a vita.

koszi az erdeklodest!
T

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.02.16. 20:45:41

@T mint T: Az MTI hírében szerintem több hiba is van!

a Nanga Parbat rabjai 2010.02.16. 21:11:23

Mé pont a macskát ne lehetne megenni?
Menjenek a fenébe a zöldek!

érdeklődő 2010.02.16. 21:20:07

Én ugyanezt a receptet pár éve egy lombárd vénasszonytól hallotam a Lago Maggiore környékén...

BushDoctor 2010.02.16. 21:35:58

azért whitepower mert a macska húsevő , (azonkivül hogy házikedvenc) és a húsevők sokféle betegséget képesek terjeszteni a húsuk álltal. Ezért nem eszünk semmilyen macskafélét vagy egyéb húsevő ragadozót. Capisi ?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.02.16. 21:50:13

@whitepower: @BushDoctor: És ma Olaszországban ezt törvény is tiltja! (biztosan itthon is)

ZON 2010.02.16. 21:56:17

A cukrászdában és is láttam CICA-SZELET süteményt.
Nálunk is lehet? :)

zsanka · http://csombor.blog.hu 2010.08.28. 20:48:04

ZON: cica-szelet:))

a poszthoz még:
www.youtube.com/watch?v=muDGz851jd8

ui. nagyon tetszik a blog, főleg, h ez a téma is előkerült - amúgyis érdekelnek a ma már exrémnek tűnő régi ételek...
süti beállítások módosítása