Olasz fórum

Olasz fórum

Palermo magyar hőse (videón a 150 évvel későbbi garibaldisták)

2010. június 06. - mbemba

Azt nem állítjuk, hogy ha nincs Tüköry Lajos, akkor ma a Bourbon-stadionban játszanák hazai meccseiket Miccoliék, de azt igen, hogy Tüköry neve ott van lépten-nyomon a palermói utcákon, tereken, mert a helyiek – főleg az érdeklődőbbek – emlékeznek a város 150 évvel ezelőtti felszabadításakor meghalt magyar tisztre.

A körösladányi Tüköry (1830 szeptember 9-én született) itthon Bem seregében Erdélyben harcolt hadnagyként, majd a krími háborúban Guyon és Kmety mellett volt hadsegéd, miután a szultántól kitűntetést kapott. 1859-ben már Észak-Olaszországban a magyar légióban van, és innen már egyenes az út Garibaldi csapatába, az úgynevezett Ezrek közé (körülbelül ennyien voltak a Genova mellől Szicíliába hajózó garibaldisták, akik Nápoly felé vonulva szabadították fel – mondja a hivatalos történelemírás – Délt).
 
 
Tüköry az Ezrek (i Mille) vezérkarában volt, ami nem volt akadálya, hogy a palermói harcokban részt vegyen. Ebben a csatában küzdve a város egyik kapujánál (Porta Termini) bal lábát golyó érte, ami miatt amputálták lábát, de életét megmenteni így sem sikerült, június 6-án meghalt. Garibaldi vörösingesei már előtte bevették a várost.
 
Tüköry temetésén, 7-én, Garibaldi mondott gyászbeszédet és ezredessé léptette elő. A temetésről magáról nem számol be Cesare Abba az Ezrek krónikása, viszont Tüköry alakja többször feltűnik könyvében, valamennyi alkalommal magasztalva a magyart. Abba könyve egyébként jegyzetek összessége, melyeket a szerző, Garibaldi katonájaként jegyzetelt napról-napra az Ezrek vonulásakor. A jegyzetekből könyv csak 20 év múlva lett, miután Carducci, a költő meggyőzte Abbát, hogy szép és jó dolog, amit csinált, vagyis nagyszerű emléke az egységes Olaszországot megteremtő harcnak.
 
Garibaldi vörös ingesei 150 év múlva
A könyvben Abba megörökítette Tüköry végzetes sérülése után mondott szavait is: ,,Menjetek, menjetek előre, menjetek, hogy az ellenség ne foghasson el itt!” – mondta azoknak, akik segítségére siettek.
 
Tüköry mellett több magyar is volt a Garibaldi-féle seregben. Talán Türr István és Éber Nándor (volt ő a Times haditudósítója is) szerepe volt a legfontosabb. Utóbbi volt, aki a város kiváló ismerőjeként a Porta Termini felőli betörést javasolta, Türr pedig bár súlyos sérülést szenvedett, de Garibaldi megbízásait teljesítette a következő hetekben is; később Nápoly kormányzója lett, azonban ismertebb azokért a munkáiért, amelyeket a Panama- és a Korinthoszi-csatorna kapcsán fejtett ki. Ő 1908 Budapesten halt meg.
 
Türr kérésére Garibaldi magyar légiót szervezett, melynek létszáma mire Messinába értek – vagyis a sziget másik felébe – már majdnem 100 főre emelkedett. Garibaldi egyébként ígéretet tett, hogy a magyarok hazatérését, függetlenségi vágyát olaszok fogják segíteni. Garibaldi komolyan gondolta, a király és a politikusok nem. És törekedjünk az igazságra:) rövidesen a helyzet is megváltozott.
 
150 év múlva Palermóban felidézték a történeteket. Az utcákon fegyelmezett bourbonok és jól táplált, meg rokonszenves idős garibaldisták masíroztak, ahogy kell.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr152046248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.07. 01:56:23

Remek emlékezés, jó ha sokan tudják és jó emlékezés, hogy sok magyar hullatta vérét az egységes Olaszországért.

oleandro 2010.06.07. 09:07:45

Amikor először jártam Palermo-ban, nagyon szivenütött a dolog.
Különben nem értem a dolgot. Volt ugye a magyar légió. És a neten találhatók listák a a risorgimento-ban résztvevő magyarokról. És bár ez a lista is elég szép, de a magyar légió létszémához képes elég kurta. Na most 3 dolog lehet: vagy a listák hiányosak, vay a mahyar légió tagjai között nem magyar is akadt szép számmal, avagy az ellentmondás abból fakad, hogy sok személy nemzetisége nem is állapítható meg olyan egyszerűen.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.07. 20:07:09

@oleandro: A kulcs az, hogy magyar légió több is volt. Szóval nem kell egységesen kezelni azt a fogalmat, hogy Magyar Légió. Ezt, amelyik a posztban szerepel Garibaldi alapította. Az Ezrekben eleinte csak - nagyon idézőben - páran voltak (ami számokat ismerek, azokat a posztban leírtam, Messinánál nyolcvan valamennyi). Sokan nem értettek egyet Garibaldival, az olasz kormány sem állt ki mellettük teljes mellszélességgel. A számuk folyamatosan gyarapodott, miképpen az ezreké is. Gondolj bele, hogy Mille, ugyanakkor volt, hogy a magyar légió száma elérte a 3500-at. Tudtommal 1859-ben, Solferino előtt vagy után.

A gond akkor volt, mikor nem volt meló, vagyis miután Garibaldi teljesítette zt a missziót. Egyértelművé vált, hogy nem Magyarország lesz a következő lépés. A légiót nem oszlatták fel, hanem az olasz kormány alkalmazta. És mentek az egyszerűség kedvéért csak brigantiknak (a kor terroristái) nevezett népekre. Amit olasz rendőrök nem csináltak meg, azt megcsinálta a magyar.

Sokaknak ez nem tetszett, megpróbáltak elmenni, sokak börtönbe kerültek. Ez a része tehát nem olyan dicsőségteljes.

Sajnos, most nincs velem könyv, de a témában a magyar légió periódusairól Lukács Lajos írt nagyon jó könyvet. ... és anyakönyvei, valami ilyesmi a cím.

Ott szépen, nagyon tárgyilagosan leírja az egészet: szépet és csúnyát egyszerre.

Eszembe jut Éber, ő például alig hiszem, hogy tagja lett volna a légiónak, annyit csatangolt az mindenütt. Times tudosítójaként keveredik bele az egészbe. Vagyis része a Millének, de nem hiszem, hogy sorozott katona, tiszt lett volna - főleg az elején nem. Ha jól emlékszem egyszer a netről lehalásztam Éber jelentését a Times-nak a palermói csatáról. Hihetetlen figura lehetett.

oleandro 2010.06.08. 08:42:58

Köszi a leckét. Szóval a dicsőséges magyar légió(k)ból valamiféle felhígított belső rendfenntartó (és gondolom garázdálkodó) idegenlégiós szabadcsapat lett. Erről nem hallottam, nagyon érdekes. A könyvet majd becserkészem.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.08. 09:59:17

@oleandro: A garázdálkodó alighanem túlzás - állami megbízásból az rendfenntartás. De sokan maguk is méltatlannák gondolták ezt a csendőri fealadatot, sokan elszöktek, fellázadtak. A garibaldista szakasz szerintem nevezhető dicsőségesnek (ha akarunk ilyen szavakat:), de Délen biztos találunk bácsikat, néniket, akiknek nem az.

Többen olasz börtönbe kerültek ezért. Főleg az Abruzzókban volt ez a feladatuk, szóval a brigantaggio felszámolása. Nagyon érdekel ez a téma, de jó irodalmat nagyon keveset találni róluk. Ha olasz irodalmat találsz bármikor is, az érdekelne. (kinn az antikváriumokban is csak nézegettek:)

Bocs, ha tényleg lecószerű volt az egész!

oleandro 2010.06.08. 13:07:36

@mbemba: Bocs, nem iróniának szántam, sőt :)

escon 2010.09.02. 23:54:54

Szia mbemba, ma bukkantam a blogodra, eszméletlen jó, nagyon tetszik! Nem tudom, ismered-e Gaetano Basile cikkét Tüköryről, mondjuk tényekben nem sokat tesz hozzá a bejegyzésedhez, de érdekes minderről olasz szemszögből olvasni. Nem irodalmi szintű fordítása itt: videkek.blogspot.com/2010/03/kedvenc-nemzeti-unnepem-kozeleg.html , ha érdekel az eredeti, e-mailben elküldhetem.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.09.03. 06:49:24

@escon: Köszi ezt a kedves túlzást! :)

Nem, nem ismertem, mitöbb Basile nevét sem. A cikket olvasva sem ugrott be.
Abbán kívül, az ebben a bejegyzésben említett Éber Nándor írja le a Palermóban történteket, angolul (ha jól emlékszem az is, a Times cíkke).

Köszi, jó volt ez így magyarul is! :)

Gyere máskor is!

Docf 2011.03.18. 16:53:38

Sziasztok, nagyon èlvezetes benneteket olvasni. Kèt kèrdèsem lenne: A Basile cikket eredetiben meg lehet talàlni valahol?
Talàltatok vègul olasz nyelvù anyagot?
Koszonom szèpen.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.18. 17:08:17

@Docf: Kösz!

Nem emlékszem, hogy akkor escon küldött-e nekem mailt, cikket. A leveleim között most nem találtam.

Én nem kutakodtam tovább a témában.

Egy mostani posztban viszont érintettem a témát:

olaszforum.blog.hu/2011/03/15/eber_nandor_garibaldi_harcostarsa_a_times_ujsagiroja

Benne, linkelve, megtalálod Palermo bevételét angolul.

Sajnálom, hogy nem tudok segíteni a kért témában!

Docf 2011.03.18. 18:09:02

@mbemba: Az Eber Nandor cikk is nagyon èrdekes volt.
Igazàn olaszul kerestem volna anyagot a Kiegyezèst kovetò idòkròl, pont, amiròl itt ìrsz. (a Lukàcs termèszetesen nincs lefordìtva?!)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.18. 20:06:29

@Docf: Pontosabban? Magyarok odakinn a kiegyezés után?

Nem hiszem, hogy le lenne, mármint a Lukács-féle könyv.

Docf 2011.03.18. 22:34:01

Igen. Olaszorszàgban èlò magyarokròl a szàzadvègèn. Vilàgos a Gori Prof cikke is (most talàltam rà itt a blogodon)
szeretnèm megkoszonni kèszsègessèged, ès egy aprò "ajàndèkot" kuldeni, talàn tudod hasznàlni:
Firenzèben, a Cimitero agli Alloriban van eltemetve Kossuth menye ès unokàja: Emily Hoggins-Kossuth di Udvard, aki 1887-ben halt meg pont Firenzèben ès kislànya, aki ugyan koràbban halt meg, de exumàltàk, hogy èdesanyja mellett lehessen.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.18. 23:18:04

@Docf: Azért kérdeztem, mert a szakdolgozatomban, ha jól emlékszem használtam ilyen témájú könyveket (mármint olasz nyelvűt).
Hétfőre utánanézek, s jelzem, hogy mi van, mi nincs.

Kösz az infót!
süti beállítások módosítása