Olasz fórum

Olasz fórum

Nyertek a lesajnáltak (A. Harié a 2. forduló)

2010. szeptember 14. - mbemba

A lesajnáltak, a vidékiek, az elhallgatottak jelentkeztek. A szamarak ismét magasan repülnek, de ha lehet még nagyobb mutatvány a Cesenáé: ők ugyanis a Roma és a Milan ellen kezdték a bajnokságot. Cesenában a sorsoláskor biztos voltak, akik azzal szórakoztak, hogy azt mondták: pontot szerzünk valamelyik ellen!

Luciano, alias Eriberto, mekkora figura! :)

Veretlenek két ilyen meccs után. Cesenában, Veronában egyaránt tudják, hogy a szerzett pontokat, majd az évvégén kell megszámolni, és nem most kell kalkulálgatni. Szépek ők ketten, de a Cagliari, a Bari másképp szép. Ők már nem is kontráznak, hanem látványfociznak!!!!
 
Aztán ott volt a kifejezetten élvezetes Juve-Samp. A Juve első félideje botrányosan szegényes volt, a Samp viszont már akkor is jó volt – Koman is. A mi fiúnk hibázott – nem is egyszer –, viszont ötletes volt a gólnál, voltak labdaszerzései is, és – véleményem szerint – nagyszerűen mutatta magát. Elmozgott az ellenféltől, kereste a szabad területeket.
 
A yahoo szakírója ezt írta róla és a Samp játékosairól: Nagyon örülök annak, hogy Cassano és Pazzini mellé odaértek fiatal játékosok is, akiket, személy szerint, sokra tartok: Pozzi és Marilungo, de Koman is (a tegnap nem volt különösebben nagyszerű), valamint Obiang szép jövő előtt állnak.
 
Úgy legyen!
 
Ha így tippel Automata Hari, akkor (tippbajnokságunkban) ő is szép jövőnek néz elébe. Egy ilyen félnótás fordulóban is 6 meccs kimenetelét találta el! Véleményem szerint más senki nem ért el 6 pontot. Ugyí?
 
  1. forduló – ulver, Epsilon (2+3)
  2. forduló – Automata Hari (0+6)

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr952294402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2010.09.14. 07:14:30

Az Inter-Udinese meccset szerintem többen is eltalálták

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.09.14. 08:33:07

@madbalee: Az volt, csak más 6 pontos nem volt!

Automata Hari 2010.09.14. 19:18:49

Hát nem volt egy egyszerű forduló (persze pont a Roma meccsét néztem be alaposan)
süti beállítások módosítása